Valódi újságírók igazi díjai

Posted by

A Magyar Újságírók Országos Szövetségében (MÚOSZ) a héten adták át a hagyományos sajtónapi díjakat.

A rendezvényen Polyák Gábor, az ELTE Média és Kommunikáció Tanszék vezetője, a Mérték Médiaelemző Műhely alapítója ünnepi beszédében hangsúlyozta, hogy „az újságírás talán az egyetlen olyan szakma, amely az erejét, a felhatalmazását tisztán a bizalomból nyeri… Az újságíró és a közönség közötti bizalom a demokratikus társadalom egyik legfontosabb kötőanyaga, ami biztosítja, hogy a hatalomgyakorlás ne veszítse szem elől a köz érdekeit, a választás pedig valóban megfontolt döntés lehessen”. Később azonban leszögezte: „az újságírás mint szakma, mint értékrend, ekkora bajban még sosem volt, és egyáltalán nem lehetünk biztosak abban, hogy van innen még visszaút… A Reuters Institute 2021-es Digital News Report-ja szerint például a sajtóval szembeni magyar bizalmi index 30%-on áll.” E lesújtó eredményhez jelentősen hozzájárult a közmédia teljesítménye, s hogy „a közösségi médiában a gyűlölködés hangosabbá válik, a józanész elhalkul”. Némi optimizmusra ad okot, hogy még ilyen viszonyok között is akadnak olyam médiumok, melyek kompromisszumok nélkül végzik a minőségi újságírást. A Mérték Médiaelemző Műhely 2021-ben 25 ilyen újságot, hírportált, televíziót, rádiót és közösségimédia-csatornát nevezett meg.

Kocsi Ilona, a MÚOSZ elnöke mondott megnyitó beszédet

Kocsi Ilona, a MÚOSZ elnöke napi aktualitással indította beszédét: közvetlen szomszédunkban háború zajlik, óriási tisztelettel adózunk a háborúról tudósító újságírók és civilek emberfeletti teljesítményének. „Ehhez képest a határon belül dolgozó újságíróknak könnyebb a dolguk: ’csak’ a hatalom információ-visszatartó, esetenként információ-eltérítő gyakorlatával kell szembe szállniuk, ’csak’ a hazugságot kell leleplezniük, ’csak’a sajtó szabadságáért, a tájékoztatás jogáért kell megvívni a mindennapi harcot.”

A Sajtóházban az ünnepséggel egyidőben Március címmel fotókiállítás nyílt, melyet Keleti Éva, Kossuth- és Balázs Béla-díjas magyar fotográfus nyitott meg.

Az ünnepségen a következő díjakat adták át:

Magyar Sajtódíj – ez a MÚOSZ 4 éve alapított szakmai díja a legmagasabb színvonalú újságírói teljesítményt nyújtó sajtómunkások és alkotóközösségek elismerésére.

Magyar Sajtódíj 2022
Dezső András, a HVG újságírója
Vitéz F. Ibolya, a 24.hu újságírója
444.hu szerkesztősége

Aranytoll Életmű-díj – a több évtizedes újságírói pályafutásuk alatt kiemelkedő munkát végzett kollégák kaphatják, életművük elismeréseként.

Aranytoll Életmű-díjasok 2022
Ballai József újságíró, szerkesztő, többek között a Petőfi Népe, a Világgazdaság, az Amerika Hangja volt munkatársa

Bikácsy Gergely író, film- és irodalomkritikus, esszéíró, filmesztéta, filmtörténész, dramaturg, szerkesztő, színész, egyetemi tanár

Friss Róbert újságíró, szerkesztő, többek között volt a Népszabadság lapszerkesztője és a Népszava főszerkesztője

Miskolczi Miklós író, újságíró, a Kiskegyed alapító főszerkesztője volt

Zappe László újságíró, színházi kritikus, volt a Népszabadság munkatársa, a Kritika főszerkesztő-helyettese

Pallai Péter, volt a BBC munkatársa, a budapesti iroda vezetője

Vastoll-díj – a MÚOSZ Elnöksége 2018-ban hozta létre e díjat, amelyet sok évtizedes újságírói munkásságukért és a MÚOSZ iránt tanúsított hűségükért azon kollégák kapják, akik betöltötték 90. életévüket.

Vastoll 2022
Berkes Péter, aki 65 éve tagja a szövetségnek

Farkas László Aranytoll-díjas, aki 61 éve tagja a MÚOSZ-nak.

Heltai András Aranytoll-díjas, aki 42 éve tagja a szövetségnek.

Keleti Éva Aranytoll-díjas, a MÚOSZ tiszteletbeli elnöke, aki 68 éve tagja a MÚOSZ-nak.

Salamon Magdolna, aki 1953-tól volt tagja a szövetségnek.

Wormser Antal,aki 1950 óta, vagyis 72 éve tagja a MÚOSZ-nak.

Földes Anna interjú-díj
Tölgyesi Gábor, a Népszava újságírója

Az Év Gazdasági Újságírója
Szabó Yvette, a HVG újságírója

Soó Rezső-díj
Pusztay Sándor, könyv- és lapkiadó, főszerkesztő, író, újságíró

Virág F. Éva-díj
Lakner Dávid, a Magyar Hang újságírója

A DÍJAZOTTAK MÉLTATÁSA

MAGYAR SAJTÓDÍJ

A Magyar Sajtódíj a MÚOSZ három éve alapított szakmai díja a legmagasabb színvonalú újságírói teljesítményt nyújtó sajtómunkások és alkotóközösségek elismerésére. Az idei díjazottak : Dezső András, Vitéz F. Ibolya ÉS A 444.hu szerkesztősége.

Dezső András                                                                                  

Nincs meglepetés abban, hogy Dezső András 2022 márciusában kapja meg a MÚOSZ Sajtódíját, és természetesen a díj átadására is csak az 1848-as forradalom évfordulóján kerülhet sor.

Kétség sem fér hozzá, hogy Dezső András az egyik legfontosabb újságíró ma Magyarországon. A kétezres években segített felépíteni a hvg.hu-t, majd döntő szerepe volt, hogy az Index legendává vált. Tagja volt annak a bátor szerkesztőségnek, amely nemet mondott a tulajdonosi beavatkozásra, és felmondással tüntetett az újságírás szolgasorba taszítása ellen. A HVG-be egy páratlanul széleslátókörű újságíró tért vissza 2020-ban, aki könyvben és videóban, hetilapban és online cikkekben, exkluzív hírekben és hosszú elemzésekben egyaránt a szakma előtt jár. Andrásnál a krimi nem holmi bulvár műfaj, hanem társadalom- és korrajz, a politika pedig megfejtésre váró rejtély, amelyet túl sok szereplő próbál a homályból eltéríteni. Őket rángatja ki a fényre. Az elmúlt egy évben András cikksorozatban igyekezett feltárni a Borkai-ügy leágazásait, és egy dokumentumfilm-sorozatban próbálta megérteni Orbán Viktor színeváltozásait. Kereste az orosz jelenlétet a magyar fegyveres testületeknél és a rációt a NER építményében. A sors úgy akarta, hogy ezt a díjat akkor kapja meg, amikor Oroszország a világot megtévesztve Ukrajna leigázására indult. Dezső András életművéből ki lehetett olvasni azt a végkifejletet, amit a háború előtti órában sem hitt a szakértők hatalmas serege.

Március 15-én, ahogy október 23-án is a forradalmárok első követelése a szabad sajtó volt, mindkétszer orosz csapatok vetettek véget az álomnak. Ukrajna szabadsága a mi szabadságunk is. Ehhez magyar újságírók annyit tudnak hozzátenni a tájékoztatáson túl, ha feltárják hazánkban az orosz jelenlétet. Magyarországnak most Dezső András kell.

Gergely Márton, a HVG felelős szerkesztője


Vitéz F. Ibolya

Bár mindketten régi motorosok vagyunk a szakmában Vitéz F. Ibolyával, és egyaránt „old school” újságíróknak számítunk, csupán alig két éve dolgozunk egy szerkesztőségben. Nem sokkal előttem érkezett a 24.hu-hoz, és már csak azért sem találkozhattunk korábban, mivel ő a pályafutása nagyobb részét gazdasági lapoknál töltötte. Mindenesetre bízom abban, hogy ez lesz az utolsó munkahelye, és bár idén egy nagyon szép, kerek születésnaphoz érkezik, még hosszú évekig húzhatjuk közösen szeretett hírportálunk szekerét.

Emlékszem, amikor a laphoz érkeztem, gyakran hallottam Pető Péter főszerkesztő intelmét, ahogy a közélet rovat tagjait arra biztatta, ha gazdasági témájú cikken dolgoznak, megjelenés előtt küldjék át Ibolyának a szöveget, hadd fussa át azt. Mára ez odáig fajult, hogyha a kollégák gazdasági témájú ügybe botlanak, inkább megkérik Ibolyát, hogy már az elejétől fogva együtt dolgozzanak az anyagon. Nem készítettem kimutatást, de biztos vagyok benne, hogy ma már a 24.hu kétszerzős cikkeinél Ibolya a leggyakoribb tagja az alkalmi párosoknak. Szerkesztőként viszont azt kell mondanom, hogy Ibolya az egyik legnehezebb eset. Képzeljenek maguk elé egy gazdasági cikket mérlegekkel, százalékokkal, bonyolult céghálóval, résztulajdonosok neveivel: ezeket mind ellenőrizni kell. De minek is? Lesz bármilyen pontatlanság az adatokban? Dehogy lesz, Ibolya cikkében minden stimmelni fog. Biztosan előfordult már, hogy elütött egy-egy betűt, még az is lehet, hogy egyszer talán kft.-nek titulált egy zrt.-t, de nekem egyetlen ilyen eset sem jut az eszembe.

Ibolya a hatalomkritikus média nyilvánvalóan legnehezebb terepén dolgozik, ráadásul az egykor szebb napokat megért gazdasági újságírás művelői közül az utolsó fecskék közé tartozik. A Magyar Sajtódíj az arra legméltóbb kollégához került.

Cseri Péter, a 24.hu szerkesztője


Uj Péter

444.hu

A  Völner-Schadl ügy nyomozati anyagának magas színvonalú feldolgozása miatt érdemelte ki a Magyar Sajtódíjat a 444.hu szerkesztősége. „Tájékoztatásuk kiegyensúlyozott és alapos volt, cinikus humorizálás nélkül festettek szórakoztatóan hű képet a mai politikai életről”- olvasható az ajánló szövegében. E korrupciós botrány még 2021-ben robbant ki, s attól kezdve minden egyes apró részletről, fejleményről azonnal beszámolt a portál, érzékeltetve, nem mindennapi visszaélésről van szó. Az alapos elemzéshez fontos volt a sokfelé elágazó fejlemények, szálak folyamatos követése,

E cikksorozat több újságíró közös munkája, s kellett hozzá az a szerkesztőség is, amely a 2013. évi megalakulása óta a magyar sajtószabadság, a tényszerű, ámde szókimondó, egyéni hangot megütő, tartalomban és formában megújuló független újságírás bástyája. Az áprilisban 9 éves múltra visszatekintő portált Uj Péter főszerkesztő, és az Indexből kivált újságírók egy csoportja alapította. Szabadon akartak dolgozni, a mindenkori hatalomtól, pártoktól függetlenül, minden tulajdonosi megszorítás nélkül. Ez sikerült. A szabadság azonban nem öncélú: kritikus cikkeik tényeken alapulnak, oknyomozó munkáik alapos elemzés után születnek, függetlenségük minden irányban igaz.

Valójában a függetlenség ma leginkább azt jelenti, hogy a 444.hu csapata minden olyan ügyre „rárepül”, amelyről kiderül: sérti a demokráciát, a köz mindenkori érdekét, amelyről ordít a közpénzekkel való visszaélés, a hatalmi túlkapás.

A Völner-Schadl ügy csak egy volt a 444.hu újságíróinak kiemelkedő teljesítménye közül.  De olyan teljesítmény, aminek kapcsán a csapat munkája reflektorfénybe került, és érdemesnek találtatott a Magyar Sajtódíjra.

Kocsi Ilona


ARANYTOLL DÍJ

Az Aranytoll díj a MÚOSZ több évtizedes múltú életműdíja, amelyet hagyományosan a határainkon inneni és túli magyar nyelvű újságírás magasan jegyzett képviselői kaphatnak meg. Idén Ballai József, Bikácsy Gergely, Friss Róbert, Miskolczi Miklós, Zappe László és Pallai Péter részesült a díjban.

Ballai József (jobbra), Kocsi Ilona és Cserhalmi Imre

Ballai József 1970-ben – már több mint 50 éve – kezdte publikálni cikkeit.

Leghosszabb ideig a Petőfi Népe szerkesztőségében dolgozott – volt gyakornok, munkatárs, rovatvezető, végül a rendszerváltás idején helyettes főszerkesztőként irányította az újságot. Én 1990-ben, kezdő újságíróként ismertem meg. Mindent tudott mindenről, és mindent IS csinált: nála nagyobb tapasztalatú és jobb újságíró akkortájt nem dolgozott a lapnál, azóta sem…Súlya volt annak, amit mondott, inspirált bennünket a hozzáállása.

Az akkori időkre nemrég így emlékezett: „Szerettünk nagyon korán beérni, és igazából soha nem nyolc órás munkarendben dolgoztunk, hanem ameddig kellett. Örök barátságok szövődtek a szerkesztőségben. Összefűzött bennünket az újságírás, nem mint foglalkozás, hanem mint életforma, szenvedély és hivatás. Soha, senkivel nem cseréltünk volna.”

Tényleg nem cseréltünk volna senkivel.

Ma is jó érzéssel tölt el, hogy ennek a korszaknak magam is részese voltam, és abban, hogy a mai napig ezeket tartom szakmai életem legjobb éveinek, nagy szerepet játszott egykori főnököm. Azok közé az újságírók közé tartozik, akik egyszerre vannak otthon az úgynevezett „vidéken” meg az úgynevezett „világban”. Írásainak jellegzetessége az „alulnézet”, az, ahogyan megpróbálja a kisember számára is érthetően elmagyarázni a legbonyolultabb összefüggéseket. Hírérzékenysége legendás: ő derítette fel például– már a Világgazdaság munkatársaként – hogy Stadler József egy Leonardo da Vinci freskó „vásárlása” nyomán visszaigényelte az áfát.

Zám Tibor, a hajdanvolt idők legendás szociográfusa – Ballai József jó barátja – azt vallotta: az igazán jó történeteket nem kitalálni, hanem MEGtalálni kell. Ez lett Ballai József újságírói ars poéticája. Ezt az elvet szem előtt tartva írt irodalmi riportot a keceli Pintér úrról, a szolnoki Ondrék Andrásról vagy a Floridába szakadt Fruzsináról és még sok-sok emberről.  Rengeteg jó történetet olvashattunk a tollából.

Minőségi Újságírás-díjas, és a három magyar vidéki újságíró egyike, akiket a Magyar Sajtópáholy tagjai közé választottak. Most a szakma életműdíját, az Aranytollat kapja meg.

Ha valaki, hát ő megérdemli.

Fejes Mária


Bikácsy Gergely

Bikácsy Gergely filmkritikus, filmesztéta, filmtörténész, író, újságíró, szerkesztő, dramaturg, karakterszínész. Műfaja: Bikácsy. Szerteágazó tevékenységei közül azokban, amelyeket sajnálatos módon már alig művel, s amelyeket közelebbről ismerek, például a filmkritikában, Esterházyt parafrazeálva: önmaga jéghegyének csúcsa. Nála a filmről senki nem tud többet e honban. Nem azokat a fölösleges nem-tudnivalókat, amelyek megtöltik a nagyképű – az ő szavával – „eszme-kritikusok” tonnányi közleményeit. A „film szelleme” az, amit mindenkinél jobban ért és érez. Olyan forró szerelmi viszony fűzi a mozgóképhez, hogy aki őt olvassa, maga is belezúg a szerelme tárgyába. A magyar filmkritika java Bikácsy ballonkabátjából bújt ki. Miként ő Bazin és a francia új hullámosok sálja mögül. A szabadságot tanulta meg tőlük, amit, ha az élet fukarul kínál, föllelhetünk a mozik álom-sötétjében. Bikácsy szabad filmekről ír, szabadon, megteremtve a filmkritika új, csak rá jellemző, érzékeny nyelvét. Talán ezért is burkolódzik mostanában hallgatásba, s vonul digitális remete-létbe. Mert az aranykornak, melynek krónikása volt, vége, kevés mozgókép akad, amelyik a tollára méltó.

Most, hogy aranytollat nyújtunk át neki, bízom benne, hogy buzdításnak veszi. Nem hagyja a polcon heverni, hanem a régi szenvedéllyel forgatja majd, aranytollal írja tovább az ólomidők filmkrónikáját. (A díjat később veszi át.)

Báron György


Friss Róbert (jobbra)

Friss Róbert 52 éve van a pályán és ezalatt szinte páratlan utat járt be. Tizennyolc évesen a Népszabadság archívumában kezdett, innen vált sok fokozaton át a legfontosabb magyar újság vezető szerkesztőjévé, a napilapkészítés egyik legjobb hazai szakértőjévé. 42 évig dolgozott a Népszabadságnál, majd az onnan való kényszerű megválása után a Mozgó Világ olvasószerkesztője lett. Végül a Népszavánál helyezkedett el és újra hosszú lépcsőn jutott egészen a főszerkesztői posztig, ahonnan 2021-ben – s ez is ritkaság – saját elhatározásából köszönt le. Bárhol is dolgozott, teljes odaadással és eredményesen tette.

Friss azonban nem csak összerakni tudja az újságot! Meg is tudja szervezni a szerkesztőség működését, közösségformáló egyéniség. Mindent olvas és néz, mindenről tud, mindenről van véleménye – és mindenről meghallgatja másokét. Saját meggyőződése sosem gátolta a más nézeteket valló kollégákkal való párbeszédben.

Manapság ritka az ilyen tájékozott, a könyveket habzsoló újságíró. Friss a nyúlfarnyi glosszától a kolumnás esszéig minden műfajban otthon van. Tud tűélesen írni konkrét napi témákról, de széles ecsettel festeni is korunkról, történelemről, kultúráról. Interjú-, majd levelező partnere volt a néhai John Lukácsnak, miközben alapvetően belpolitikai újságíró és méltó beszélgetőtársa korunk legnagyobb filozófusainak, esztétáinak.

Keze nyoma ott volt a Népszabadságon és ott van a mai Népszaván. Sose gondolta, hogy egyszer életműve lesz, de lám lett, és nem is akármilyen.

Horváth Gábor  


Miskolczi Miklós (jobbra)

Miskolczi Miklós művei értékes forrásai a 20. század második fele Magyarországának. Úgy ír, ahogy mesél: könnyed iróniával, öniróniával, szelíd derűvel, egyik anekdotát a másikba öltve – és az olvasó észre sem veszi, mennyi tudás birtokába jut, miközben újságcikket, könyvet olvas.

Rendre új műfajokkal kísérletezik. A Színlelni boldog szeretőt, a Mindenki mással csinálja, az Elvtársaim ingben, glóriában és húsz másik kötet szerzőjéről, a Kiskegyed magazin alapító főszerkesztőjéről, a Nyolc évszak filmregény és az induló Szomszédok teleregény társszerzőjéről kevesen gondolnák, hogy zárkózott, szemérmes ember. Amit nem mondhatott el senkinek, arról cikket, könyvet, forgatókönyvet írt. Általa szociográfia, röpirat, áldokumentumregény, hely- vagy családörténet, monográfia, női lap különös átértelmezéseken keresztül juttat el fontos gondolatokat milliókhoz.

Dunaújvárosi Hírlapos 1961-es pályakezdésétől hosszú út vezetett a tavaly kiadott, a Facebookos hozzászólások beszúrásával újra új műfajt próbáló dunaújvárosi kisenciklopédiájáig. Volt a Fejér Megyei Hírlap, a Vasárnapi Hírek, a Propagandista, a Képes 7 lapok munkatársa, főmunkatársa, szerkesztője, főszerkesztője, majd az általa megálmodott, megtervezett női magazin alapító főszerkesztője, végül nyugdíjazásáig az Axel Springel AG kreatív igazgatója. A 30 éve útjára indított és Miskolczi által 10 éven keresztül vezetett Kiskegyed koncepciója megmutatta, hogy lehet gazdaságilag nyereséges egy a magyar újságírás klasszikus értékeire alapozó sajtótermék. A könnyed témák között tanulságos történeteket, követésre méltó embereket kiváló riportokban, portrékban mutatott be a lap – és a harmincezres induló példányszám hamar 560 ezerre nőtt. Következetes, kemény főnök volt, de sosem várt el többet mástól, mint amit magától is megkövetelt. Kitűnő újságíró, író, szociográfus, szerkesztő és ember.

Bársony Nagy Tünde


Zappe László (jobbra)

A 78 éves Zappe László a színikritikusi szakma egyik doyenje, aki napilapos újságíróként a Népszabadságnál több mint négy évtizeden át volt (egyebek közt) színházi előadások hű krónikása. Legendásan fáradhatatlan színháznéző, aki szűnni nem akaró kíváncsisággal járja a színházakat. Egyszerű, közvetlen, egyenes, rosszindulattól mentes, mégis szókimondó stílusú színibírálataival egyaránt szolgálta az olvasók tájékozódását és a színházi élet dokumentálását.

Zappe László a Szovjet Irodalom folyóirat magyar kiadásának olvasószerkesztőjeként került a sajtó berkeibe. 1974-ben kezdte közölni színikritikáit a Népszabadság. 1976-tól két évig volt a Kritika folyóirat főszerkesztő-helyettese, majd 1978-ban lett a Népszabadságnál a kulturális rovatvezető-helyettese. Tagja volt az MTA Színháztudományi Bizottságának, akadémiai díjas. Fő művét 1975-ben írta Cseres Tiborról, de közel fél évszázados tollforgatói munkásságát elsősorban mégis a színházi kritikái teszik maradandóvá.

2006-os nyugdíjazásáig dolgozott rovatvezető-helyettesként a Népszabadság kulturális rovatánál, de a színházi rovatot tovább vitte egészen a napilap 2016-os megszüntetéséig. Ezenközben és ez után is számos orgánumban publikált színikritikákat.

Mi színikritikusok, a Színházi Kritikusok Céhe tagjai nagy tisztelettel nézzük kollégánk, tagtársunk fáradhatatlan érdeklődését, folyamatos nyitottságát, múlhatatlan tettre készségét.

Papp Tímea


Pallai Péter                                                            

„A PALLAI” – Persze hogy tudjuk, de néha mégis elfelejtjük hogy  nemcsak a Kárpát-medencében hanem Nyugat-Európában is működött (működik) magyar nyelvű sajtó, komoly sajtótörténeti értékeket hozva létre. Pedig fennállásának 67 éve alatt ilyen értékeket teremtett a BBC 2005-ben Pulitzer Emlékdíjjal kitüntetett magyar nyelvű adása is, melynek megkerülhetetlen és meghatározó munkatársa volt a magyar műsorok felszámolásáig a most Aranytollal kitüntetett, 83 éves Pallai Péter.

Hadd kezdjem egy személyes emlékkel: amikor műsorvezető-szerkesztőként –BBC-zsargonban „producer”-ként – a magyar adáshoz kerültem, a régi gárda kiváló embereket felsorakoztató csapatából is kiemelkedve „a Pallai” abszolút és vitathatatlan zsinórmértéknek számított. Értékítélete mindenkor tévedhetetlen volt, politikai elfogulatlansága minden vitán felül állt.

A fiatalabb kollégáknak, így nekem is, nemegyszer idézte fel – atyai példabeszéd gyanánt – azt a három jótanácsot, amivel 1962-ben, a BBC-hez kerülésének idején látta el Rentoul Ferenc, a magyar osztály akkori vezetője,: „Ezentúl mindenütt, ahová vesszőt tettél, tegyél pontot helyette, mert ez rádió. Politikai nézeteidet, a kabátoddal együtt, légy szíves hagyd kint a fogason. Végül pedig, ha lemész a kantinba enni, ne ülj le üres és tiszta asztalhoz, mert azt épp akkor törölték le egy büdös ronggyal.”

Nos, ha a harmadik intelmet nem is mindig, az első kettőt 31 éves rádiós pályafutása alatt maradéktalanul igyekezett tiszteletben tartani. Különösen a másodikat. Rádiós szerkesztőként egyéni politikai nézeteit mindig kint hagyta a fogason. Így aztán 1999-ig tartó budapesti tudósítói kiküldetése alatt kritikus, de mindenkor objektív és pártatlan szemléletmódjával, kíméletlen kérdéseivel, a BBC-s újságírás etikai kódexének maradéktalan érvényesítésével a korabeli magyar újságírásban egyedülálló jelenségnek számított. A rendszerváltást megelőző és követő évek politikai színskálájának különféle árnyalatait képviselő politikusok ezért mindig készséggel ültek Pallai Péter és a BBC mikrofonja elé.

Péter messziről indult: az ELTE joghallgatójaként az 1956-os forradalomban fegyvert fogott, a bukás után ezért – a letartóztatástól joggal tartva – kénytelen volt elhagyni az országot. Angliában építőmunkásként, vasúti hordárként, éttermi kisegítőként dolgozott, majd ösztöndíjjal közgazdász diplomát szerzett a London School of Economics-on.

Hosszú évekig középislolai tanár volt Londonban. 1962-ben kezdett a BBC-nél dolgozni, a Magyar Adás külsős, később állandó munkatársaként. Számtalan emlékezetes dokumentumműsor, riport, politikai interjú fűződik a nevéhez. Ezeket – az 1939-2006 között sugárzott magyar adások archív, digitalizált, és mindmáig feldolgozatlan felvételeivel együtt – – a BBC londoni archívuma, valamint az Országos Széchenyi Könyvtár „Történeti Interjúk Tára” és a Magyar Rádió archívuma őrzi.

De nem lenne teljes a kép ha említetlenül maradna Péter másik nagy szerelme, a jazz. A hatvanas évek végén a BBC nyitni akart a fiatalabb hallgatók felé, így döntés született hogy legyen minden este popműsor is. Ezt Pallai Péterre bízták, aki komoly harcok árán kivívta hogy a pop mellett jazzműsorokat is sugározzanak. Ezekhez persze angol nevű disc-jockey dukált, így lett a rövidhullámos sugárzás dacára is egyre gyarapodó rajongótábora számára Pallai Péterből hosszú évekre Bobby Gordon – Bobby, mert nagynénje kutyáját így hívták, Gordon pedig mert fiatalemberként nagyon tetszett neki Gordon Zsuzsa színésznő.

Ha a rádiós évek el is múltak, a jazz iránti szerelem tovább él. Magyar jazz-zenészeknek szervez rendszeresen nagy-britanniai koncerteket, angol muzsikusokat és együtteseket hoz Magyarországra, kritikákat publikál a Gramofon magazinban, 15 éven át saját jazzműsora volt a Civil rádióban

Zenész barátaival ma is szívesen ül le az asztalhoz koncert után egy-egy sör mellett beszélgetni. Mindegy is, hogy azt az asztalt mikor és milyen ronggyal törölték korábban le. (A díjat később veszi át.)

Vértessy Péter


AZ ÉV GAZDASÁGI ÚJSÁGÍRÓJA    

Szabó Yvette és Vicsek Ferenc

A hol élünk, látszólag pofon egyszerű kérdésre, köteteket kitevő választ adnak egy-egy komoly újságíró évtizedek alatt megjelent cikkei. Európában talán Magyarországon a legnehezebb erre a kérdésre megadni a választ. Szabó Yvette, a HVG munkatársa pedig a legjobbak közé tartozik, aki érvényes válaszokat ad a szimpla kérdésre.

Sőt, az idén, az Év Gazdasági Újságírója díj kuratóriuma szerint ő volt a legjobb. Ha a cikkek nyílvesszők, amelyek nagy pengéssel beleállnak a valóság táblájába, akkor azt vesszük észre, hogy a találatok szépen kirajzolják Magyarországot. Csak néhány írás címe, visszamenőleges időrendben Szabó Yvettetől..

Garancsi István körére szabták az online sportfogadás illiberalizálását

Egyre több kereskedelmi dolgozót válthat ki a mesterséges intelligencia 

Orbán hízelgéséről és a Varga–Szijjártó-marakodásról is szól a vasúti gigaprojekt 

Az orosz milliárdosoknak is kulcsfontosságú, hogy Magyarország legyen Putyin trójai falova

A magántulajdon szent, de Mészáros Lőrincé nem – itt kezdené az egyesült ellenzék

Vermet ástak Karácsonyéknak a Városháza-üggyel a kormány propagandistái, maguk estek bele

Nehéz lesz úgy orvoshoz menni, hogy ne a NER nagyágyúinak fizessünk vizitdíjat

Számíthat az államra Mészáros Lőrinc, ha becsődölt cégekből csinálna aranyat

Először látható a 9. leggazdagabb magyar “együtt mozgása” kormányközeli körökkel

Hogyan épülhetett ki észrevétlenül a BKV-s szerződések mögött álló cégnél egy adócsaló maffia?

A romlásnak indult mencshelyi kilátóból pazar kilátás nyílik a NER elitjére is

Illiberális klímapolitika: csónakázótó lesz Felcsúton, a Velencei-tó meg lassan kiszárad

Itt élünk. És ezt Szabó Yvettetől tudjuk. Mit díjazunk? A bátorságot? A tényekkel szembeni alázatot? Az állhatatosságot? Az alapos felkészültséget? Az erős hivatástudatot? A társadalmi felelősségérzetet? A kitartó kíváncsiságot? A nyelvi igényességet? A soha nem lankadó igazságérzetet? Vagy mindet együtt? Persze. Hiszen Ezekre a tulajdonságokra, mind szükség van a jó cikkek megírásához. Az idén a díjat Szabó Yvette kapja.

Vicsek Ferenc


SOÓ REZSŐ-DÍJ

A Környezetvédelmi, Vízügyi és Idegenforgalmi Szakosztály 2012-ben alapította a Soó Rezső-díjat. Az a kolléga kapja, aki a környezetvédelem és a vízügy területén az előző évben kimagasló munkát végzett. Az idei díjazott: Pusztay Sándor.

Pusztay Sándor és Bódi Ágnes

Idei Soó Rezső díjazottunkat, Pusztay Sándort többen ismerik a szakmánkban, hiszen nem csak újságíró, de főszerkesztő és író, valamint könyv- és lapkiadó.

Mint oly sokan mások, ő is egy kis üzemi laptól indult el, 1970-ben az ÉPFU Híradó című lapnál, szerkesztő-újságíróként kezdte pályafutását. 1973-tól rendszeresen publikált országos lapokban is (Népszabadság, Népszava, Magyar Ifjúság, Élet- és Irodalom, Néphadsereg, stb.)

Tíz év múlva már a Zrínyi Kiadónál szerkesztő, majd a Radar című katonapolitikai lap főszerkesztője, később a könyvkiadási ágazat szerkesztőségének vezetője.1991 óta a Kornétás Kiadó Kft. tulajdonosa, igazgatója. 2001-2004 között a Mount Everest Hegyisport Magazin, 2004-2010 között a Turista Magazin, 2010-től a HTM (Hegyisport és Túramagazin), illetve 2015-től a Borlovagok magazin főszerkesztője.

Irányítása alatt a Kornétás Kiadó évente 10-15 szépirodalommal, ismeretterjesztéssel, természetjárással, idegenforgalommal, természetvédelemmel és kultúrtörténettel foglalkozó könyvet, folyóiratot, kiadványokat jelentet meg, illetve több önkormányzati és egyéb rendszeresen megjelenő lap megjelentetésében működik közre.

Természetjárással, környezetvédelemmel, megmagyarázatlan jelenségekkel foglalkozó televíziósműsor szerkesztője, műsorvezetője volt, több tucat nemzetközi konferencia, kiállítás főszervezője. Napjainkig huszonöt könyvet írt, amelyekből kiemelkednek a túrázással, kultúrtörténettel kapcsolatos útikalauzok.

Az utóbbi évtizedekben szívesen oktatott és karolt fel fiatal újságírókat. Ennek szellemében a Magyar Természetjáró Szövetségnél újságíró- fotós tanfolyamot, kiállítással egybekötött fotópályázatokat szervezett.

A Magyar Újságíró Szövetségben több mint negyven éve végzi újságírói, szerkesztői munkáját. Az idegenforgalom, a természetjárás, a környezetvédelem témakörében végzett kiemelkedő szerkesztői munkája, megjelent cikkei a jövő újságíró nemzedéke számára példaértékűek.

Polgár Zoltán


VIRÁG F. ÉVA-DÍJ

A MÚOSZ Kulturális Szakosztálya alapította 1996-ban a kulturális publicisztika terén kimagasló teljesítményt nyújtó kollégák elismerésére. Szimbolikus értéke 1 forint, ami azt fejezi ki, hogy a kulturális kérdésekről író újságírók figyeljék és értékeljék egymás tevékenységét. Az öt főből álló kuratórium az előző év kulturális publicisztikáiból válogatva évente egy alkalommal ítéli oda. Idei díjazottunk: Lakner Dávid                                                             

Lakner Dávid és Vámos Éva

Lakner Dávid nagyinterjúi, emlékező cikkei és recenziói mindig a mához szólnak. Sokoldalú és egyedi hangú kulturális újságíró. A Virág F. Éva emlékére 1996-ban alapított díjat idén Lakner Dávidnak ítélte kuratóriumunk.

Dávid a kultúrát a világ minden tájáról, Európából és itthonról egyaránt közel  hozza a Magyar Hang olvasóihoz, hozzájárult ahhoz, hogy a „túlélő magazin” az olvasó szimpátiáját is kivívta.

Dávid Európa örök végéről a Platón és Európa című kötet ismertetésekor ír. Ez a könyv Jan Patocka 1964-ben Prágában megjelent munkájának 2021-ben megjelent magyar fordítása. Ma is aktuális és megrendítő olvasmány, amikor az Európáról szőtt ábrándokat, és ezzel szemben  a megosztottságot figyeljük.  A recenzió utal itt a koronavírus válságra, de ma már érvényes ez a szomszédságunkban háborús konfliktusban lángokban álló ukrán városokra is.

Megemlékezik a dunai népek békés konföderációs terveiről amikor Jászi Oszkárról szól. Szörényi Lászlóval és Geszti Péterrel készített Interjúi az (újra)felfedezés örömét hozzák, megmutatják sajátos, egyedi látásmódját, humorát.

Sokirányúan tájékozódik és tájékoztat nemcsak a közelmúltról, hanem napjaink vitáiról, Aczél Györgytől a napjainkban zajló rasszizmus vitán át a Nyelvőr botrányig.

Látható kedvvel nyúl filmes témákhoz, ír Huszárik Zoltán Szindbádjáról, Mészáros Mártáról.

Nem szokványos, és csodaszép képekkel illusztrált Török Zoltán filmrendezővel készült interjúja. Amíg ilyen elhivatott művészekről ilyen elhivatott újságírók publikálnak, reménykedhetünk abban, ha nem is egészen a Candide-i optimizmussal, hogy talán lehetséges még földünkön egy jobb és élhetőbb világ.

Vámos Éva


FÖLDES ANNA INTERJÚ-DÍJ

Földes Anna előbb az Irodalmi Újság, majd évtizedeken át a Nők Lapja munkatársaként több ezer interjút készített művészekkel, tudósokkal és közemberekkel. Szerteágazó életművében talán ebben a műfajban nyújtotta a leginkább kiemelkedő teljesítményt. Nemcsak művelte az interjúkészítést, de tanította is: 17 éven át a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémia igazgatójaként illetve tanáraként is tevékenykedett. Munkásságát a szakma Rózsa Ferenc díjjal és Aranytoll életmű díjjal ismerte el. A MÚOSZ 2019-ben alapította meg a róla elnevezett díjat, amit idén Tölgyesi Gábornak ítélt a kuratórium.

Tölgyesi Gábor (jobbra) és Mihályi Péter

Tölgyesi Gábor kollégám, a Népszava újságírója, szerkesztője jellemzően nem tolja magát előtérbe. A szobánkba, amikor még személyesen szerkesztettünk, reméljük hamarosan újra így lesz, kiírta, hogy a szerkesztés sziszifuszi létélmény. Hát igen, furcsa létélmény küzdeni a kézirattal, a szerkesztőnek önmagával, a figyelmével, a kíváncsiságával, azzal, hogy tud-e még kíváncsi lenni. Gábor nem szokott jelentkezni a primadonna szerepekért. Azért sem jelentkezett, hogy interjút készítsen Parti Nagy Lajossal, pedig saját tapasztalat, hogy ez kifejezetten hálás feladat, hiszen Parti Nagy rendkívül pontosan, árnyaltan és markánsan képes fogalmazni. Nem kertel, nem beszél mellé, a lényeget mondja. És ezúttal Parti Nagy Lajos partnerére talált Tölgyesi Gáborban. Egy olyan újságíróban, aki túl tud lépni, a lerágott csonton és képes olyan interjút készíteni, amely több hónap után is érvényes lehet. Amikor ez a beszélgetés készült, mindenki arról faggatta az írót, hogy mit szól Demeter Szilárdnak a vele kapcsolatos megjegyzéséról. Kollégám az interjút egész mással kezdte, a gasztronómiával. Gábort a kilencvenes évek közepén tanította Földes Anna, aki nagyon sok nagyszerű interjút készített. Bizonyára beszéltek arról, hogy miként kell elkezdeni egy beszélgetést. És arról is, hogy miként lehet felépíteni. Tölgyesi úgy beszélget Parti Naggyal, hogy pillanatok alatt partnerré válik, mert rendelkezik azzal a hátértudással, empátiával, amellyel kell, hogy rendelkezzen egy riporter, ahhoz, hogy egyenrangú társként beszélgessen az alannyal. Parti Nagy pedig hozza a kötelezőt, sőt fölé lép, mert érzi, hogy van tétje a társalgásnak. Azt mondja az interjúban a mostani hatalomról: Ami ma van, az lehet, hogy szükségszerű következmény, de szeretném hinni, hogy inkább csak kisiklás, egy ronda defekt a magyar demokrácia történetében. Tölgyesi Gábor interjúja nem kisiklás, hanem szükségszerű következménye egy következetes újságírói pályának. Egy olyan következmény, amelynek Földes Anna néni is örülne és teljes joggal büszke lenne egykori tanítványára.

Balogh Gyula

MUOSZ, Új Hét


Címkép: A díjazottak, 2022. március 10. A Magyar Újságírók Országos Szövetségének honlapja

Fotó: Gordon Eszter