Ki beszél itt szerelemről?

Posted by

Fábián András

>Ez a régi film jutott nekem eszembe, amikor megnéztem és meghallgattam Róna Péter köztársasági elnök-jelölt beszédét a magyar országgyűlésben. Mielőtt elkezdeném futtatni itt az eszmét, szabadjon egy, a köznyelvben „nyelvnáci”-nak titulált megjegyzést tennem. A beszéd alatt többször megjelent a szónok neve alatt a „köztársaságielnök-jelölt” titulus. Így. Márpedig – és kérem a nyelvészeket, hogy igazítsanak ki, ha tévedek, a köztársasági elnöki cím két szóban írandó, és semmi ok arra, hogy ilyen nyelvújító formában adja közre a magyar (!) országgyűlés, vagy az ezt szolgai módon átvevő magyar (!) sajtó. A beszéd olvasható itt:  https://ujnepszabadsag.com/2022/03/10/az-emberi-meltosag-vedelme-lenne-a-feladat/   és felvétele itt megtekinthető: https://www.klubradio.hu/hirek/rona-peter-beszede-a-parlamentben-124841

Róna Péter beszéde jó beszéd volt, ezt mindjárt az elején szögezzük le. Mint ezt a bevezetőben említettem, nekem mégis Citrom Flóra jutott róla eszembe. Tarján Györgyi alakította emlékezetesen az újsütetű képviselőt, aki valójában maga sem tudja, hogy hogyan került az ország házába, de ott egy olyan beszédet rögtönöz, amely osztatlan sikert arat. A tegnapi helyzet mindössze annyiban volt hasonlatos a filmbéli parlamenthez, hogy itt sem beszélt senki szerelemről. De még a különböző nézetű képviselők közötti egyetértés halvány reménysugara sem látszott beszüremleni a kormánypárti sötétség résein. Rések ugyanis nincsenek, mert nem lehetnek. Monolit egység van, erős bástya. A főnök által vezényelt tapsrend és merev elutasítás. A szónokot érkezésekor ugyan udvarias bár lagymatag taps fogadta, tetszésnyilvánításra azonban a beszéd alatt mindössze az ellenzék ragadtatta magát.

A kamera időnként a közönséget is pásztázta néhány pillanatig. Láthattuk a nagyon keresztény Semjén Zsoltot, aki a doktorátusában pont annyira lehet biztos, mint Bangóné az ő érettségiéjében. A beszéd közben épp Semjént mutatta a kamera, amint bizalmasan ráteszi a kezét az ő Orbán Viktor barátjának jobbjára, és derűsen magyaráz neki valamit, amit a kegyes úr mosolyogva nyugtáz. Láthattuk, hogy miközben az ellenzék megtapsolja a szónokot, Orbán elutasítóan, mereven néz maga elé. Pedig Róna Péter épp a nemzeti egység szükségességéről beszélt. Romsics Ignácot idézve azt kérte a hallgatóságtól, hogy „Magyar a magyarban ne ellenséget, hanem egy másik embert lásson!”. Hát ez nem tetszett a Fidesznek és különösen nem tetszett Orbán Viktornak. Mivel ő nem tapsolt, a 133 bátor sem tette ezt. Ez az eszme szemmel láthatóan nem volt kedvükre való.

A tapsrend nem változott a beszéd végén sem. Csupán az ellenzék fejezte ki a tetszését. A kormánypárt Róna Péter iránti fagyos elutasítása tapintható volt. Volt nekik erre a posztra egy megbízható, bár összehasonlíthatatlanul alkalmatlanabb jelöltjük. Azért merem állítani, hogy alkalmatlan, mert a hölgy még a Szájer József által összeütött Alaptörvényi kitételnek sem felel meg. Csak emlékeztetőül: „9. cikk (1) Magyarország államfője a köztársasági elnök, aki kifejezi a nemzet egységét, és őrködik az államszervezet demokratikus működése felett.” Megválasztását követően a hölgy azonnal megköszönte Orbán Viktornak, hogy részese lehetett a nemzet építésének. Tessék rögtön szólni, ha tévedtem volna a megválasztott illető alkalmasságát illetően!

Én itt most elszakadnék Róna Pétertől. Annyit azért még szeretnék hozzátenni, hogy nagy örömömre szolgált az ellenzék köztársasági elnök-jelöltjét és Iványi Gábort egy páholyban látni, egymás mellett ülni.

Ami a tegnapi ülést illeti azt két mondatban én most elintézem. Egyrészt az ellenzék nem habozott a kormánynak, Orbán Viktornak és a 133 bátornak fejére olvasni azokat a jellemtelenségeket és disznóságokat, amelynek az orosz agresszió kapcsán bűnrészesei voltak és jelenleg is folytatják az orosz-barát propagandájukat. Másrészt a kormány megmondóembereitől megtudtuk, hogy minden bajért és nehézségért az ellenzék felelős, és ha a „baloldalon” (ez megy most, ez a „baloldal”!) múlna, Magyarország már régen orosz megszállási övezet lenne. Vajon honnan tudják ők ezt? – kérdezem naivan.

Egy dologról azonban mindenképpen szeretnék szólni. Tegnap többször és több forrásból találkoztam azoknak a civileknek és önkéntes segítőknek a megszólalásaival, akik erőt, energiát, pénzt és fáradtságot nem kímélve fogadják menekülteket, intézik az ügyes bajos dolgaikat és ellátják őket a legszükségesebb dolgokkal. Meghatott az a hihetetlen nagyvonalúság, ahogyan a mozdonyvezetők a menekültek iránti szolidaritásuk kifejezéseként elálltak a tervezett sztrájkjuktól. Egyetlen megszólaló sem mulasztotta el megjegyezni, hogy semmiféle állami támogatást nem kapnak. Az Európai Unió eközben bejelentette, hogy a menekülteket fogadó országoknak pénzügyi segítséget fognak nyújtani. Csak remélni lehet, hogy nem követik el ismét azt a hibát, hogy ezeket a segélyeket nem a civilek és önkormányzatok, hanem a kormány és Orbán rendelkezésére bocsájtják.

A roppant ellenszenves Hollik István eközben óránként felmondja a leckét a köztévében és a Fidesz-médiában, hogy a „magyar kormány soha nem látott méretű humanitárius akció” keretében támogatja a kárpátaljai magyarokat. Ennek keretében 580 millió forint értékben szállítottak Ukrajnába több száz tonna élelmiszert és más ellátmányt. Emlékeim szerint erre az akcióra a kormány 600 milliót hagyott jóvá. Ebből az következik, hogy a szállítást végző cég 20 millióért vállalta az utat. Jó üzlet volt ez is a cégnek.

Azok a menekültek viszont, akik befelé átlépték a magyar határt, egy fillér állami támogatásban nem részesülnek ebből a „soha nem látott méretű…” stb. stb. Azok a magyarok ellenben, akik ott maradtak, már pontosan el lettek igazítva, hogy kinek köszönhetik a sok ajándékot. Tudják, hogy kire kell majd szavazniuk április 3-án. Tegnap az is kiderült, hogy az ide menekült magyarok egyáltalán nem biztos, hogy fognak tudni szavazni. Vagyis teljességgel értéktelenek és haszontalanok a Fidesz-kormány számára. Az ukránokról meg ne is beszéljünk! Felesleges pénzkidobás lenne költeni rájuk, különösen azután, hogy már nyilván rájöttek, mert a saját bőrükön tapasztalhatták: semmiféle érdemi segítséget nem várhatnak a magyar hivatalosságoktól. Vagyis nem biztos, hogy Orbánra szavaznának. Ezek a szerencsétlenek csupán a civilek és a jó magyar emberek támogatására számíthatnak.