Halmi

Posted by

Gergely Tamás
>Az egyetem elvégzése után kihelyeztek tanárnak a Szatmár megyei Tamásváraljára. Magam választottam, mert választanom kellett, az volt az úzus, és mert Kolozsváron nem maradhattam.  Váralja kis, ötszáz lelkes falu volt az ukrán határ közelében, annyira közel, hogy, ha kimentem a budira, a szomszéd országba átláttam. Annyira közel, hogy Tamásváraljából Tamás egykori vára, annak a romja Ukrajnába került, Váralja falu pedig maradt – egykori Ugocsa vármegyei településként – Romániában. A tamásváraljai iskolába jártak különben a közeli Halmihegyről a gyerekek, nekem is több tanítványom tette meg naponta az elég nagy utat a skóláig. Hát az ő rokonaik a határ túlsó oldalára kerültek, ha távirat jött elhalálozáskor, jobbik esetben  román grenicserrel mentek a román-ukrán határig, és ott átvette az illető személyt egy ukrán, vagy el kellett utazniuk a moldvai átkelőhelyig, többszáz kilométer oda, többszáz vissza.
Nekünk, tanároknak feladatunk volt a gyerekeket figyelmeztetni, hogy minden különös jelet jelenteni kell a faluban állomásozó grenicser szakasznak, azt például, hogy valaki átszökik meglátogatni a rokonait… Nekünk muszáj volt, a gyerekek tudták, hogy az részünkről feladat, mint annyi más esetben abban az időben, szó nélkül is értettük egymást.
Váraljára egy keskeny út vezetett Szatmárról, Halmin keresztül. Halmi volt a központ, vonat is járt ott, de teherforgalomra használták, soha nem hallottam, hogy személyszállítás is történt volna. Más szóval ott volt a világnak vége, aki tudta húzódott el délebbre, többnyire Szatmárra. Én egy időben Túrterebesről ingáztam Váraljára, Halmit a busz éppencsak érintette.
Hanem most, 2022 február-márciusában háborús hírek után kutatva, bújom az újságokat, veszem észre, hogy megpezsdült Halmiban az élet. Egészen pontosan menekültek jöttek, jönnek át a határon – az ukrajnai Nevetlenfalu felől Halmiba. S menekülnek tovább, azt olvastam, hogy Nagyváradon keresztül Magyarországra vagy még tovább. Menekültek. Így lett a csendes határmenti városkából központ. Hm. Arra gondolok, ha mi még mindig ott élnénk, és ugyanabban a bérelt házban húznánk meg magunk Terebesen vagyis Halmi és Szatmárnémeti között, látnánk ezeket a földönfutó, halálra rémült embereket elhaladni az ablakunk alatt. Halmi tehát hirtelen központ lett. Ha addig – Milan Kundera szavaival élve – az élet máshol volt, akkor most – mennyi időre, nem tudjuk – Halmiba költözött…