Kiss Imola cikke, amiről Gábor György beszél

Posted by

Novák Katalin orosz szövetségesei épp a „családvédelem” ügyét használhatták a Kreml befolyásának erősítéséhez

>A családvédelem jelszavával az egykori családügyi államtitkár, majd tárca nélküli miniszter sorra látogatott és támogatott olyan konferenciákat és csúcstalálkozókat, melyek alig leplezett módon sokkal inkább szóltak az LMBTQ-emberek, a női jogok és az abortusz elleni hergelésről. A szervezők, finanszírozók, előadók közt rendre felbukkantak olyan orosz figurák, akik nemcsak radikális nézeteket hangoztatnak, de a hátterük és szándékaik sem igazán tiszták. Az orosz vezetés pedig részben éppen a „családvédelem” ügyét használja arra, hogy a Kreml politikai befolyását erősítse.

Csütörtökön az országgyűlés minden valószínűség szerint megválasztja Novák Katalint, a Fidesz jelöltjét köztársasági elnöknek. Ő lesz az, aki a pártok fölött állva hivatott kifejezni Magyarország nemzeti egységét, anélkül, hogy személyes érdekek, preferenciák vezérelnék. Aki a társadalom egészének javát tartja szem előtt, nem pedig egyes csoportok hitbeli, világnézeti vagy egyéb meggyőződését.

Kérdés, hogy Novák az utóbbit hogyan valósítja meg, ugyanis eddigi pályafutása során többször szerepelt egy platformon szélsőséges nézeteket képviselő csoportokkal. Az általa családügyi államtitkárként, majd tárca nélküli miniszterként látogatott konferenciákon zokszó nélkül vett részt putyinista oligarchákkal, nyílt homofóbokkal, rasszistákkal, szemellenzős ortodoxokkal, abortuszellenes keresztény fundamentalistákkal. Novák egyszer sem fejezte ki nyilvánosan, hogy ezekkel az erősen megkérdőjelezhető nézetekkel nem tud azonosulni, sőt, többször is hangsúlyozta annak fontosságát, hogy „az ideológiai harcokban szükség van szövetségesekre”. De kik ezek a szövetségesek? Még egy éve sem volt az államtitkári poszton, amikor Novák Katalin 2014 végén részt vett New Yorkban a Political Network for Values rendezvényén, melyen számos szélsőjobboldalinak, sőt legalább két kifejezetten gyűlöletcsoportnak tartott szervezet is ott volt. Utána Novák azzal büszkélkedett, hogy ezek közül többen „elismerték a magyar kormánynak családokért tett erőfeszítéseit és munkáját, ami (…) nekünk egy fontos visszajelzés”. A PNV számára nem gond, ha egy szervezet a családvédelem címszó alatt nemhogy homofób, de támogatja a melegek üldözését, sőt börtönnel való büntetését is. A méltatás alapján az államtitkárnak sem volt gondja ezzel.

Pár nappal az amerikai tanácskozás után jelent meg a BuzzFeeden egy cikk egy hasonló orosz konferenciáról, melyben Novákot név szerint is megemlítették mint magas rangú meghívottat. Azt írták, az orosz nacionalista csoportok, Putyin elnök köre, egyes európai politikusok, és az említett amerikai családvédő szervezetek együttműködnek, az orosz kormány pedig részben azért támogatja ezeket a csoportokat, hogy azok segítsék a Kreml geopolitikai törekvéseit és politikai befolyásának terjesztését. Az orosz konferencia végén a résztvevők homoszexualitás-ellenes nyilatkozatot fogadtak el.

Az Átlátszó írta meg, hogy orosz hackerek által kiszivárogtatott emailekből derült ki, Novák valóban készült erre a rendezvényre: Igor Beloborodov, az Orosz Stratégiai Tanulmányok Intézetének (RISS) demográfusa hívta meg. Beloborodov kapcsolata a magyar „családvédőkkel” nem új, 2012-ben már vendég volt egy nemzetközi abortuszellenes konferencián. Ennél azonban fontosabb, hogy az intézetet egy egykori magas beosztású KGB-ügynök alapította, és a New York Times cikke szerint gyakorlatilag propagandagyárként működik, illetve nagy valószínűséggel külföldi választásokat is igyekeznek befolyásolni.

Novák repülőjegyét egy olyan alapítvány biztosította volna, aminek az elnöke egy bizonyos Vlagyimir Jakunyin. A sokáig csúcsoligarchának számító férfi 2015-ig vezette a MÁV orosz megfelelőjét, és sokáig Vlagyimir Putyin közeli gazdasági bizalmasának számított, még a Krím elfoglalása miatt szankcionált és kitiltott oroszok listáján is szerepelt. Az államtitkár végül nem ment el a konferenciára, ott volt viszont helyettese, Prőhle Gergely.

Hazai vizeken

Fontos saját rendezvénye a kormánynak a hazai családvédelem szellemi hátországának szánt Budapesti Demográfiai Csúcs (BDS), melyet 2015 óta, kétévente rendeznek meg. (A 2021-es csúcson Mike Pence, Trump alelnöke volt a sztárvendég, aki a Republikánus Párt ultrakonzervatív szárnyához tartozik, és ostorozta az abortuszt – bár Schmidt Mária elképesztő eszmefuttatását senki sem tudta überelni.) Novák Katalin eddig abszolút az arca volt a BDS-nek. És kit hívtak meg rögtön az elsőre? Beloborodovot, aki konkrétan arról szónokolt, hogy a meleglobbi a házasság intézményének elpusztítására törekszik, és egy olyan diktatúrát akar bevezetni, ami rosszabb, mint a fasizmus vagy a kommunizmus. A beszédét megtapsolta a közönség.

Az elsőként említett PNV-hez nagyon hasonló a Családok Világkongresszusa (World Congress of Families), melynek budapesti, 2017 májusi megrendezését a magyar kormány is támogatta. A programot akkor szélsőkonzervatív orosz ortodoxok és a mainstream amerikai republikánusoktól jobbra álló, „életvédő” fundamentalisták összeborulásaként jellemeztük. A WCF több mint 80 országban van jelen, és munkájuk jelentős részét az teszi ki, hogy az abortusz- és az LMBT-jogok ellen kampányoljanak.

A rendezvényt Jakunyinon kívül egy másik oligarcha, Konstantin Malofejev is finanszírozza.Az amerikai-orosz együttműködés 2010-től indult be igazán, szinte évente rendeznek nagyobb összejöveteleket Oroszországban, így a vallási szélsőséges amerikaiak befolyásos orosz politikusokkal is összeismerkedhettek. A konferenciák gyakori részvevője Jelena Mizulina is, az az orosz politikus, aki a homofób törvényeket és a családon belüli erőszak dekriminalizálását is jegyzi.

Vlagyimir Jakunyin, Szvetlana Medvegyeva, az orosz miniszterelnök felesége, valamint Natalja Jakunyina 2010-ben  Fotó: Dmitry Astakhov/RIA Novosti

A budapesti Családok Világkongresszusán ismét a meghívottak között volt Belobodorov és még egy ismerős név: Natalja Jakunyina, Jakunyin felesége. A nő alapítványa, az Anyaság Szentsége fontos összekötő szerepet tölt be a szélsőséges orosz és amerikai szereplők között. Rémy Bonny belga politikai elemző és LMBT-aktivista Beloborodov és Jakunyinék kapcsán azt mondta az Átlátszónak, hogy „Oroszország nemzetközi küzdelme az LMBT-jogok ellen inherens részét képezi az Európai Unió liberális demokráciáját aláásni törekvő orosz stratégiának. Az orosz titkosszolgálatok nemzetközi homofób hálózatokon keresztül magyar kormánypolitikusokkal kerültek kapcsolatba. Azóta Magyarországon az LMBT-jogok megfogyatkoztak, a kormány pedig uniós szinten is megvétózza az LMBT-vonatkozású jogfejlődést”. Ezek a kapcsolatok véleménye szerint Magyarország és az EU nemzetbiztonságát is veszélyeztetik.

De vissza az előadókhoz! Felszólalt a WCF-en Dmitrij Szmirnov is, aki az orosz ortodox egyház Család Patriarchális Bizottságát vezeti. Ő nevezte már az abortuszt választó nőket kannibáloknak, akikre nem várhat boldogság az életben, és akiket el kell söpörni a Föld színéről, különben Isten haragja lesújt ránk. Beszélt már arról is, hogy az abortuszon átesett nőket börtönbe kéne zárni, az abortuszt tervező nőknek meg azt tanácsolná, hogy ne akarjanak Himmlernél vagy Göbbelsnél rosszabbá válni, mert ők legalább nem gyilkolták meg a saját gyerekeiket.

Dmitrij Smirnov

Az eredeti tervek szerint jött volna 2017-ben Budapestre a WCF oroszországi képviseletében Alekszej Komov is, de aztán ez meghiúsult. A feltételezések szerint ő jelenti a közvetlen kapcsolatot a „családjogi” szervezet és a Putyin-közeli oligarchák pénze között. Nováknak végül legkésőbb akkor alkalma nyílt Komov fejtágítását is meghallgatni, amikor 2019 márciusában ismét a WCF-re látogatott, Veronába, és amin Szmirnov is újra beszélt.

A fentekből kiviláglik, hogy Novák Katalin számos alkalommal vett részt orosz oligarchák által pénzelt, a társadalom jelentős méretű csoportjait kipécéző, és Putyin terveit előremozdító rendezvényeken. Azt ezt firtató kérdésekre korábban nem válaszolt nekünk.

Címkép:  Novák Katalin hivatalos köztársaságielnök-jelölti portréja  Fotó: Donat Kekesi