Búcsú Bangónétól

Posted by
Zöldi László
>A szinte kizárólag érzelmileg politizáló óvónő fénykorában hajlamos volt kikotyogni, amit az ügyesebben kommunikáló ellenzéki politikusok nem kötöttek az orrunkra. S bár a szociális érzéke feltűnést keltett az országgyűlésben, idestova két esztendeje, a nagy hírre vergődött patkányozása után a Médianaplóba jegyeztem: „A szocialista politikusok nem vették észre, vagy nem akarták észrevenni, hogy időzített bomba. Ha nem állítják le, a választási kampányban fel is robban.” (Index.hu, 2019. április 30.)

Annyiban tévedtem, hogy diplomabotránya korábban, január végén robbant. (A választási kampány csak három hete kezdődött.) Bangóné másfél hónapig eltűnt a nyilvánosság elől, most azonban, egy hónappal az országgyűlési választás előtt az Index munkatársa, Csekő Imre szóra bírta. A jelenleg még honanya azt állította, hogy ő lépett ki a pártjából, megelőzve politikai közösségét abban, hogy kizárja. S föltette a forintos kérdést: „Ha eddig nem derült ki, hogy nincs diplomám, miért pont most történt ez meg?”

A leleplezést pedig azzal magyarázta, hogy a Fidesz fogást keresett az MSZP-n, ami jól jött az ellenzéki pártoknak is. Arra használták föl az ügyét, hogy a választási koalíción belül gyöngítsék a szocialistákat. Ha ezt a parlamenti folyosókon és a párt-székházak tárgyalótermeiben így élte meg, akkor nincs okom cáfolni az egyébként álnaív kérdését. Legföljebb azt fűzöm hozzá, hogy amikor a diplomabotrány kirobbant, több szocialista politikus is elmondta a nyilvánosság fórumain: nem tudott arról, hogy Bangóné nem létező diplomát írt az életrajzába. Rosszul emlékeznek.

Bangóné Borbély Ildikó szűkebb pátriájában, Hajdú-Bihar megyében összerúgta a port a debreceni MSZP-szervezettel. Annak egyik legtekintélyesebb tagja, Pallás György iskolaigazgató már a patkányozós botrány idején, 2019. május 5-én emlékeztetett arra, hogy a Kabáról elszármazott óvónő „Diplomája olyan, mint Columbo felesége, még soha senki nem látta.” Csodálkoznék, ha a csípős megállapítás elkerülte volna a szocialista pártvezetők figyelmét. A jelek arra utalnak, hogy megvárták, amíg a kormányzati kommunikátorok előszedik a Bangóné-dossziét. Ezzel nemcsak a pártjuk gyöngítéséhez járultak hozzá, hanem az egész ellenzékéhez is. A parlamenttől búcsúzó politikusnő valószínűleg utolsó interjúját úgy fejezte be, hogy immár a civil életben keresi a kihívásokat. Március 29-én lesz ötven esztendős. A nyugdíjig van még másfél évtizede, hogy végre kiteljesítse önmagát.

Tíz mondat Bangónétól (Index.hu, 2022. március 8.)

Egy férfi politikus nem kapott volna akkora ütést, mint amekkorát én nőként kaptam.

Úgy éreztem, hogy a Kossuth téren egy máglyán fognak elégetni.

Az ellenzéki oldalon nem én vagyok az egyetlen, aki érintett ilyen ügyben.

A szocialista pártot most még az ellenzéki szövetségen belül is mindenki gyengíteni akarja.

Nem mindenki játszik kormányválásra.

Úgy tűnik, hogy valóban nem kellenek a tisztességes emberek a politikában.

A politikusok burokban élnek.

Az a legnagyobb baj Márki-Zay Péter esetében, hogy sokat kell utólag magyarázni a kijelentéseit.

Az egyik nap úgy érzem, hogy van esélye az ellenzéknek.

A másik nap úgy fekszem le, mint sok választópolgár, hogy úgy gondolom, nem lehet megnyerni ezt a választást.

Médianapló, 2022. március 09.