Jószolgálat

Posted by

Fábián András
>Nézem a Telex riportját. Tanulságos. Mivel ebben a riportalany arra is felszólította a publikumot,
hogy tegye mindenki a dolgát, a segítők segítsenek, az orvosok gyógyítsanak, az újságírók pedig
tényszerűen (!) tudósítsanak, engedtessék meg, hogy ide idézzem a Lévai Anikóval készített rövid
beszélgetést. Úgy, ahogy volt. https://telex.hu/video/2022/03/07/levai-aniko-ukrajna-oroszorszag-haboru-segely-okomenikus-segelyszervezet
Azzal kezdem, hogy miről nem beszélt Lévai Anikó. Szándékosan nem mondom, hogy Orbánné, mert
még viccből sem szeretnék akkora taplónak tűnni, mint az ő köreik által fizetett „sajtómunkások”.
Tetszik tudni, akik soha nem használták Dobrev Klára tisztességes, becsületes nevét. Abba a
zsákutcába sem akarok belefutni, amibe Lévai Anikó férje, hogy nem ejtem ki a felesége nevét. Orbán
Viktor ugyanis kínosan ügyel arra, hogy Márki-Zay Péter nevét a száján ki ne ejtse. Nyilván már maga
a név is eleve rossz érzéssel, félelemmel tölti el, de ez nem csoda.
A miniszterelnök feleségét annak apropóján szólították meg a Telex munkatársai, hogy a hölgy, a
Magyar Ökumenikus Segélyszervezet jószolgálati nagyköveteként, száz tonnás (!), élelmiszerekből és
higiéniai cikkekből összeállított segélyszállítmányt indított útra Ukrajnába. Erről majd később. A
beszélgetés mindjárt egy látszólag ártatlan kérdéssel indul. Mit szólt, amikor megtudta, hogy
Oroszország megtámadta Ukrajnát? Lévai asszony azonnal megérezte a csapdát a kérdésben.
Mindenkit ugyanaz az érzés fogta el, mint mindannyiunkat – kerülte ki a zavarba hozó kérdést. Az
általános alany alkalmazásával aztán meg is előzte, hogy neki az orosz agresszióról bármiféle
véleményt is kelljen mondania. Gyorsan el is hárította magától a keserű poharat. Ne erről kérdezzék,
hanem a segélyszállítmányról.
Megtudtuk, hogy a segélyszervezettel ő már 2015-ben is (a krími háború éve – a szerző) járt
Ukrajnában, akkor is kísért – gondolom – segélyszállítmányt. Ez a fontos, meg az – mint már tudjuk –
hogy mindenki tegye a dolgát. Támogassuk „őket” például abban, amire szükségük van, adjuk azt,
amit kérnek. A riporter kíméletlenül újra megkérdezte a miniszterelnök feleségét, hogy miután a múlt
héten ő is járt Kárpátalján, mit gondol arról, hogy lövik és rakétákkal támadják a civileket. Lévai Anikó
azt remélte, hogy az ő életében „ilyen nem fordulhat elő”. Most bizony mégis előfordult. Az oroszok
agresszív, területszerző háborút indítottak egy független ország, Ukrajna ellen. Mondjuk ki azt is,
hogy Lévai Anikó férjének, Orbán Viktornak a szerepe ebben a háborúban nem kicsi. Sőt! – azzal,
hogy folyamatosan gátolta Ukrajna NATO- és Európai uniós csatlakozását, felbecsülhetetlen
szolgálatot tett Vlagyimir Putyinnak. Azt sem mondhatja a miniszterelnök, hogy nem tudta, hogy mit
cselekszik, hiszen a Krím fondorlatos annektálásakor Putyin már jelezte, hogy nem fog ott megállni. A
Donyeck és Luhanszk megyékben kirobbantott zavargások titkos és nyílt orosz támogatása pedig
világosan prognosztizálhatóvá tették, hogy Oroszország nem fog megmaradni a békés, tárgyalásos
rendezés lehetőségeinél. E két megye oroszajkú lakossága Putyint egyáltalán nem érdekelte, mert ő
egész idő alatt ennél sokkal messzebbre tekintett. Neki a Fekete-tengeri partvidék kell.
No, de fogadjuk el egy cseppnyi empátiával (úgy értem feltéve, de meg nem engedve), hogy Lévai
Anikó nem akar belefolyni a napi politikai eseményekbe. Ennek némiképp mégis ellentmondani
látszik, hogy március 2-án, dacolva a nehézségekkel, személyesen látogatott el a kárpátaljai területre.
Beszélgetett az ottlakókkal, gondolom, megnyugtatta őket, hogy maradjanak ott, ahol vannak, a
miniszterelnök úr, az ő pártja és kormánya mindent megtesz értük. Migránsokra, pardon
menekültekre, nincs szükségünk, de küldünk pelenkát meg sóletet.
Érdekes nap volt amúgy ez a március 2. Orbán Viktor hivatalosan megerősítette, hogy Magyarország
nem küld fegyvereket és katonákat Ukrajnába, és Magyarország területén keresztül fegyverek sem
szállíthatók oda. Ezen a napon döntöttek „Magyarország történetének egyik legnagyobb humanitárius akciójának beindításáról. Első lépésben 600 millió forint értékben küldünk élelmiszert,
higiéniai eszközöket és gyermekápolási termékeket”. Ehhez képest két nappal később Kövér László
már azt fejtegette, hogy az „oroszok elszánták magukat arra, hogy a háborút befejezik: vagy leteszik
az ukránok a fegyvert, vagy addig mennek, amíg fel nem morzsolják az ukrán haderőt, beleértve
Ukrajnát, mint államot is.” Éljen tehát a közös orosz-magyar határ. Persze nap nem múlhat el anélkül,
hogy az ellenzéket (ezt a szót sem szabad a Fideszben kimondani!) ne vádolnák azzal a hazugsággal,
hogy fegyvert és vitézt akar küldeni Ukrajnába, és ezzel durván megrángatná az orosz medve
bajuszát. Mintha bizonyaz ellenzéknek ez hatalmában állna…
Lévai Anikó tehát ezt a 600 milliós segélyszállítmányt indította útnak a kárpátaljai magyaroknak. Sok
szép sárga kamion vitte a konzervet, pelenkát, mindenfélét. Gondolom a kormány kedvenc szállító
cége nem szívjóságból szállította az adományokat, de nyilván futotta fuvarköltségre is a „történelmi
léptékű” humanitárius akció költségkeretéből.
Ennek a segélynek több üzenete van. Egyrészt – mint már említettük – a kárpátaljai magyarok
maradjanak ott, ahol vannak. Ha viszont mégis idejönnének – menekülnének – szembesülnének
azzal, hogy a magyar kormány a határokon belül semmit sem tesz értük. Megtapasztalnák, hogy ők
bizony itt, Magyarországon, kevesebbet érnek, mint az ukrán állampolgárságú menekültek, vagy akár
azok a külföldi diákok, akik tanulmányaikat megszakítva egy szál hátizsákkal érkeztek az országba. Ők
ugyanis semmiféle támogatásra nem jogosultak és nem is részesülnek. A határok és a vasútállomások
körzetében a magyar hivatalosságok, a rendőrség és a NAV tisztviselőinek kivételével, még csak
nyomokban sem lelhetőek fel a menekültek környékén. Ugyanakkor az a 600 milliós segély-
küldemény kiválóan használható kampánycélokra. Magyarország kormánya és Orbán Viktor
személyes ajándéka. Ugye, tetszenek tudni, kinek kell megköszönni?! Lévai Anikó már nyilván meg is
ágyazott a helyi potentátok körében a fogadtatásnak. Tessék a Fideszre szavazni, kedves véreink!
Magam is úgy döntöttem, és sokaktól hallottam, hogy semmiféle olyan segélyt nem támogatunk,
amelyhez a kormánynak bármiféle közte lehet. Mégpedig azért nem, mert az eddigi tapasztalatok azt
mutatják, hogy azok nem úgy jutnak el a címzettekhez, mint a magyar emberek által nyújtott
támogatás. Ha eljut egyáltalán. A vörösiszap katasztrófa áldozatainak összegyűjtött adományok
milliárdokban voltak mérhetők. A kármentő alapba került pénzt azonban nem a károsultak kapták.
Közterület-megújításra, emlékpark, túraútvonal kiépítésére fordították. Súlyos egészségkárosodott
emberek máig nem kaptak semmiféle támogatást vagy kártérítést.
Mielőtt azonban bárki felhördülne: amikor viszont tudjuk, hogy a mi segítségünk oda kerül, ahová és
akinek szántuk, akkor ez az ország és ez a nép egyszerre mozdul meg. A kifosztott önkormányzatok, a
legatyásodott, megalázott, folyamatosan és durván zaklatásnak kitett Soros-civilek és az egyszerű
emberek adnak, amit tudnak. Lakást, élelmet, szállítást. A támogatás mindazon formáját, amit a
magyar kormány azért nem ad meg, mert Orbán Viktor „stratégiai gondolkodásának” fő iránya az,
hogy nehogy véletlenül olyan útra tévedjen, ami miatt az ő Putyin barátja megorrolhatna rá.
Gondolom február 1-jén Orbán és Putyin ezeket a kérdéseket alaposan átrágták és lezsírozták.
Szerintem nagyot téved, aki azt gondolja, hogy Orbán Viktor elfordult Putyintól és felhagyott
gusztustalan pávatáncával. Orbán Viktor ugyanaz maradt, aki volt. Legfőbb ideje tehát a
demokratikus választásokon leváltani.