Magyar Zeusz

Posted by
Békesi László
>Napjainkban, a minket érő, sokszor tragikus következményekkel járó sokk hatások – orosz-ukrán háború, világméretű járvány, diktatórikus, sokszor bűnöző rezsimek gátlástalan tobzódása – okait, összefüggéseit, következményeit, a kialakulásukért viselt felelőségünket gyakran vizsgáljuk, próbáljuk feltárni, megismerni, bemutatni. Különösen itt, szűkebb régiónkban, a Kárpát-medencében, Kelet Európában.
Sok kitűnő elemzés született már e tárgyban. Ezek közül számomra az utóbbi idők messze legjobb, legszínvonalasabb esszéje: Garaczi László “Magyar Zeusz” című dolgozata.
Az ÉS 2022 március 4.-i számában jelent meg.

Mindenki figyelmébe ajánlom – kötelező olvasmány!

Garaczi László Magyar Zeusz, Részlet az írásból:
Nem fogok beszélni a magyar miniszterelnökről. Sem hattyú, sem bika formájában nem jelenik meg. Nem ő rabolja el Európát (vagy nem úgy). Mesélek inkább arról, milyen az élet a Kárpát-medencében. Milyen a kelet-európai létezés – hogy is mondjam szépen: fenomenológiája. Nem tudom, de jól el tudom képzelni. Lehangoló és (nem) vicces. Ag- és depresszív. Fejtsd ki esszé formában, nyugi, azon vagyok.
Az utcán sétáló, a teraszokon beszélgető emberek többsége itt is normálisnak tűnik: kedvesek, okosak, szépek, titokzatosak. Ha jobban megismered őket, árnyalódik a kép. Neheztelés, bizalmatlanság, gyanakvás, a sokértelmű élet iróniájából fakadó szorongás. Pszichózisok és mentális zavarok, sunyi meghunyászkodás, jajveszékelés-áriák.
Közösséghiányos társadalom, a szerveződések nem szakmai vagy szolidaritási, hanem vérszerződésszerű, bűnözői alapon jönnek létre és működnek. Mindenki utál mindenkit, az egy törzsszövetségbe tartozók utálják egymást a legjobban. Világnézeti, közéleti kérdésekben az irracionális gyűlölködés és lojalitáskényszer mára minden értelmes dialógust felszámolt. Drukkerek köztársasága polgárok köztársasága helyett. Önismereti munka helyett hárítás, terelés, bűnbakképzés, beszélgetés helyett papagájkórusok rikoltozása. Őrjöngés, fröcsögés, kábult halandzsa és a (verbális) lincselésre való állandó készenlét.

Zsírban tocsogó, szétfőtt ételek. A nők a nemzet szülőcsatornái. Nem világos, hogy mindezt mivel érdemeltük ki. A végeken tengődni ezer évig: török szablya, muszka pika, megszállási övezet, Mercedes-összeszerelő üzem. Európa üres vágyálom, elvont, költői ábránd, hamis illúzió. Az élet minden pillanatban a túlélésről, felületes tudás alapján hisztérikus gyorsasággal hozott döntésekről, az alkalmazkodásról és az alakoskodásról szól. A honfoglaló magyarok híres harci csele a színlelt megfutamodás, a néplelket alapjaiban megrázó első nagy szimulációs mutatvány a kereszténység felvétele. (Szent István zseniálisan ismerte fel, hogy a kevert rasszú és a hosszú vándorlástól megfáradt, a fosztogató hadjáratokban demoralizált népcsoport egyetlen esélye, ha bebújik egy zöld teknőbe, és úgy tesz, mintha imádkozna.)

Színház az egész história. Jelenleg éppen a (z il)liberális parlamenti demokrácia című előadást állítjuk színre (szokás szerint külső ellenőrök atyáskodó tekintete előtt). Hátha csoda történik, saját hajunknál fogva kirántjuk magunkat az ezeréves slamasztikából. Eggyé válunk a szereppel, bőrünkké lesz a jelmez, arcunkká a maszk, vagy újra elkótyavetyéljük a progresszió esélyét, az előadás csúfosan megbukik (vagyis telt házzal és zajos sikerrel megy). Kínos bohózat málló díszletekkel és növekvő feszültséggel a demokratikus kulissza és a feudális tartalom közt. Szemünk előtt játszódik le a magyar történelem géniuszának legújabb, posztmodern meghasadása. Zeuszként váltogatja alakját: fiatal demokrata, középkorú polgári konzervatív, szélsőjobbra kacsingató keresztapa, mindig, amit a perc éppen megkíván. A demokráciaimitálás átcsúszik agresszív utánzásba és provokatív paródiába: a keleti posztállamok a legjobb trükkjeiket és poénjaikat a nyugati demokráciák jogrendszerének hézagaiból és ellentmondásaiból kölcsönzik. „A jó másolat leleplezi az eredeti abszurditását” (La Rochefoucauld). Illiberális egész a liberális részletekből. Nem saját szabadalom, Putyin javaslatára amcsi hackerektől másoltuk a kalózszoftvert. Nyugati tanácsadóktól tanuljuk a demokrácia leépítésének trükkjeit, amelyekkel aztán a Nyugatot destabilizáljuk („bumeránghatás”). A magyar miniszterelnök 2015-ben falat épít a határra, hogy megállítsa a menekülteket, akik (szerinte) veszélyt jelentenek Európára. A kereszténység védelmében viszolyogtatóan keresztényietlen, mindez nyilván szélsőséges híveinek hergelésére irányul, de közben gúnyosan tükröt is tart a Nyugatnak. Európa védőbástyája vagyunk ezer éve? Itt ért véget az oszmán és a szovjet birodalom? Pufferzóna? Akkor meg mi a gond? Merkel asszony olvatag bájmosolya láttán miért jutnak eszünkbe Kádár és Kohl néhai szívélyes találkozói vagy a Führer felé görnyedő Horthy infernális szervilitása? Mindez túlzó, egyoldalú, igazságtalan, mégis az a benyomásunk, halvány gyanúnk, félelmünk, amitől felriadunk éjszaka, hogy a Nyugatot nem fűzi őszinte érdek a Kelet felzárkóztatásához. Fejlődő, versenyképes, rivális régió helyett érdekesebb, izgatóbb a barbár vidék nyers premodernsége. Hatalmas, könnyen kifosztható rozsdaövezet. Olcsó munkaerő, mindent átható korrupció, gyenge szakszervezet. Puha kolonializmus.

Hogy lehet ebből kikeveredni, hogy lehet lejönni az ezeréves szopóágról? Munka, tehetség, kitartás, szorgalom, szerencse, és akkor sem biztos. Mára ráadásul a probléma globálissá vált. Nemcsak Európát rabolják el a Zeuszok, és nemcsak Európában rabolják el Európát. Tőzsdekrach, migráció, környezeti krízis, pandémia: a válságok trágyázta földből kidugják fejüket a mérgező gyomok. Deklasszálódás, egyenlőtlenség, bizonytalanság, intolerancia, rasszizmus, homofóbia, káosz, mindenki harca mindenki ellen. Európa hagyományosan jó válságkezelésben, de Európa megöregedett, elvesztette frissességét, izmai rugalmasságát, adaptációs és ellenálló képességét. Európa véletlen, törékeny, esendő. Nem beszéltem a regnáló magyar miniszterelnökről, de valamiképpen azért mégis (le)szerepelt. Új utakat kereső sértettség, a viharban elszabadult hajóágyú szuverenitása, cinikus hatalmi technikák, bizarr harácsolás. (Legkommerszebb ötlete a kollektív hüllőagy mozgósítása, legviccesebb a nemzeti lölöburzsoázia.) Nem ő rabolja el Európát, nem az a formátum. Kispálya. Üzemi szarka az Olümposzon. „Szörnyű véletlen” (Nietzsche). Lehet, hogy hamarosan (túl későn?) elzavarják, és új rablói lesznek a nyárnak. Vagy nem lesznek (rablói): „szerencsés véletlen”. Utolsó esély, mint a teknőben imádkozás. Naiv jóhiszeműség, vastag bőr, humorérzék, megbocsátás: ki-ki eldöntheti, miből mennyire van szüksége, hogy itt éljen és boldoguljon (meg). El ne felejtsem, az új kormány első intézkedése: napi egy óra kötelező olvasás. Vers, novella, regény, régi és új, hazai és világirodalom. Olvasni annyi, mint odafigyelni valakire. Az olvasó ember szelíd, nagyvonalú és meditatív. Energiatakarékos és karbonsemleges Buddha. Olvasás közben nem lehet pofozkodni, nem lehet salátatörvényt benyújtani, ellopni a felzárkóztatási támogatást, szavazókat uszítani. De most komolyan, napi egy óra, ki lehet bírni – s a haza fényre derűl, és eljő az örök világbéke.

(Az esszé a berlini Haus für Poesie felkérésére készült.)

Címkép: Rembrandt Európa elrablása