Anyám egyetlen

Posted by

– Apa, most miért lettél olyan szomorú? – néz rám Lilike. – Rosszul mondom a verset?– Dehogyis, édesem – válaszolom –, nagyon jól mondod, és nem vagyok szomorú, csak elgondolkodtam.– Min gondolkodtál el? – kérdezi.

Azt nem mondhatom neki, hogy határidőre le kell adnom egy francia regény fordítását, s ha azzal végzek, akkor irány Ukrajna… Inkább visszakérdezek:

– Lilike, szerinted egy tyúk akkor is tojik tojást, ha nincs a közelben kakas?
– Nem tudom – rázza meg a fejét –, de miért kérded?
– Hát azért, mert azt üzeni Petőfi Sándor az anyukája tyúkjának, hogy „iparkodjék, ne legyen ám tojás szűkében az anyám”, de utána meg azt írja, hogy ez a tyúk az anyukája egyetlen jószága. Amiből az következik, hogy kakasuk nincsen. De van-e tojás kakas nélkül?
Amíg Lilike ezen tipródik, a gondolataim a háborún járnak, az eszét vesztett Putyin elnökön, aki csak a mi szemünkkel látszik őrültnek. „Nagyorosz” birodalmi szempontból nézve sajnos érthető, amit művel: Oroszország területe az elmúlt pár száz évben soha nem volt olyan „kicsi”, mint az elmúlt harminc évben, Putyin hát harminc hosszú éve várt e pillanatra, amikor Ukrajna lerohanásával a történelmi sérelmet megtorolja, s mit érdekli őt, hogy közben emberek százezrei, milliói veszíthetik el mindenüket, válhatnak földönfutóvá és nincstelenné.
– Ejmiakőtyúkanyókendaszobábanlakikittbent? – darálja Lilike, s közben engem néz. – Jól csinálom, apa, jó vagyok?
Úgy teszek, mintha mosolyognék, pedig ezt a verset tényleg ki nem állhatom. Micsoda egy hülyeség ez. Miért ír egy Petőfi ilyen banális marhaságról? Egy tyúkról, amelyik a szobában eszeget? Hát kit érdekel, hogy az anyukájának a tyúkja hol eszeget?!
– Lilike, tagoltabban mondd a verset, nem kell mindent egy szuszra – szólok oda a gyereknek, aki ekkor ér az utolsó versszakhoz:
– Ezután is jó légy, Morzsa, kedvet ne kapj a tyúkhúsra, élj a tyúkkal barátságba’, anyám egyetlen jószága…
Erre felkapom a fejem.
– Micsoda? Anyám egyetlen jószága?
Lilike megriad, azt hiszi, valamit rosszul mondott:
– Igen, apa! Tényleg ez van ideírva, anyám egyetlen…
De végig sem mondja, máris világosság gyúl az agyamban. Uramisten! Mekkora ökör vagyok! Lassan ötven leszek, s csak most értettem meg ezt a verset?! Hiszen ez a vers arról szól, hogy Petőfi szülei tönkrementek! Odalett mindenük! A házuk, a mészárszékük, minden… És csak egyetlen tyúkja maradt a valaha jómódú Petőfi szülőknek… Mindenük elveszett, mint azoknak, akik most Ukrajnából menekülnek… Ó, Petőfi… Bocsánat, bocsánat…

Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2022. március 3-án és az Új Hétben