Orbán pártja népszavazás nélkül kilépne a NATO-ból

Posted by

Magyarországon 1997. november 16-án népszavazás döntött arról, hogy az ország lépjen be a NATO-ba. Az igen 85.33 százalékot kapott.
2022. március elsején Orbán pártja már népszavazás nélkül lépne ki az Észak-atlanti Szövetségből.

A Fidesz leszavazta az ellenzék alaptörvénymódosításról szóló javaslatát, és ezzel az orosz érdeket választotta a magyar helyett – mondta Sebián-Petrovszki László, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője az igazságügyi bizottság ülése után tartott közös, ellenzéki sajtótájékoztatón. Az igazságügyi bizottság ellenzéki politikusai alaptörvénymódosítást kezdeményeztek, hogy csak akkor lehessen kilépni a NATO-ból, ha erre a magyar nép népszavazáson ad felhatalmazást. Az ellenzék szerint azzal, hogy a Fidesz leszavazta a javaslatot az orosz érdeket választotta a magyar helyett. „Orbán Viktor továbbra is azt szeretné, ha a magyarok megkérdezése nélkül is kiléptethetné hazánkat a NATO-ból, ha a Kremlből ezt kéri tőle a főnöke. Ez egy történelmi döntés és történelmi szégyen, ilyet csak orosz bábkormányok csinálnak a saját hazájuk ellen” – mondta a DK képviselője.

A sajtótájékoztatón Gurmai Zita, az MSZP frakcióvezető-helyettese arról beszélt, hogy a Fidesz bűnszervezetként védi Völner Pált, ezért szavazta le az ellenzéki pártoknak azt a javaslatát, amely egy eseti bizottságot állított volna fel a Völner-ügy kivizsgálására. Erről ebben a cikkben írtunk részletesen. Keresztes L. Lóránt, az LMP frakcióvezetője arról beszélt, hogy a kormány beterjesztett utolsó vitára az országgyűlés elé terjesztett a kormány egy salátatörvényt, ami az egyházak hitéletével kapcsolatos, és ebben módosítanák az atomtörvényt. A képviselő szerint a módosítással az oroszok javára módosulna a jogszabályi környezet.

Gyüre Csaba, az Országgyűlés igazságügyi bizottságának jobbikos alelnöke arról beszélt, hogy a vagyonnyilatkozatokra vonatkozó módosító javaslataikat is elutasították a kormánypártok. „Fontos, hogy a közpénzekkel is számoljanak el, mert Magyarország ma a korrupciós ranglistán előkelő helyen van világ és európai szinten is” – mondta Gyüre Csaba.„Ezernyi bizonyíték van arra, hogy az oroszok berágták magukat a magyar közéletre, és ez is egy ok arra, hogy tüntessünk. Nemcsak azért, hogy legyen béke és hagyják élni az ukránokat, hanem azért is, hogy szabaduljunk meg Putyin érdekeltségeitől, amilyen az orosz kémbank is” – mondta Tordai Bence, a Párbeszéd frakcióvezető-helyettese, aki bejelentette, hogy tüntetést tartanak kedden este 6 órától a Clark Ádám téren, a Nemzetközi Beruházási Bank épülete előtt.