Lesz-e hatása a háborúnak a magyar választásra?

Posted by

Csizmadia Ervin
Egy héttel ezelőtt ilyen címet legfeljebb egy olyan cikknek lehetett volna adni, amely mondjuk a Közel-Keletről, vagy valamely tőlünk távol eső régióról szól. A mi régiónkról szólva, ha egyáltalán ilyen téma előjött az utóbbi évtizedekben, akkor csak úgy elméletben: a „békének nincs alternatívája”. És valóban. A rendszerváltó nemzedék, és utána sorban mind abba született bele, hogy természetes létünk a normál, nyugodt, kiszámítható élet, és hogy harcokat legfeljebb a tv-ben más földrészeken látunk.
Erre most – teljesen váratlanul – a békének lett alternatívája.
Vitatkozhatunk azon, hogy teljesen váratlanul-e vagy sem. Ne vitatkozzunk, mert itt van. Inkább tegyünk egy visszapillantást a boldog békeidőkre. Ezek, ugye a 19. század utolsó évtizedei voltak, amikor nemzedékek nőttek fel egymás után békében. Az utolsó európai háborúk valamikor az 1860-as-70-es években voltak, és utána – egészen 1914-ig – minden nyugodt és prosperál. Kapitalizmus épül, Budapest épül, Európa épül, az emberek pedig egészen egyszerűen elfelejtik, milyen is háborús körülményekbe csöppenni. Ignotus 1910-ben így ír erről Jegyzetek a politika mögül. A dualizmus tragikuma című írásában: „Negyven esztendő óta annyira egyforma biztonságban éltünk, hogy hiányzik idegzetünkből, pontosabban sose nevelődött idegzetünkbe a lehet másképp érzése”.  És aztán mégis csak jött 1914.

Mi most nem negyven éve, hanem lassan a duplája alatt élünk biztonságban. Bármennyire is „átkos” volt a régi rendszer, de eszünkbe nem jutott volna attól rettegni, hogy a két világrendszer között „forró” háború lesz. A „hideg” háború korszakában voltaképpen elfelejtettük a 20. századot, és felépítettünk a fejünkben egy új századot, a 21.-eket, amelyet aztán 1989-90-ben nyélbe is ütöttünk. A demokrácia beköszönte voltaképp megerősítette bennünk azt, amit a nyugati ember már 1945 után megtanult, hogy eljött a béke kora, és a liberális világrend legitimitását az adja, hogy ezt a békét óvja és védi az idők végezetéig.

És most itt van a „lehet másképp” érzése. Olyan döbbenetesen váratlanul tört elő, hogy Ignotus is meglepődne a dolgok történeti ismétlődésén. A  dualizmus kora, amely elhiteti velünk, hogy mostantól csak a prosperálás és az emelkedés jegyében zajlik az életünk. És a mai kor, amely elhiteti velünk, hogy ugyan egyre jobban utáljuk egymást a belpolitikában, de ezt persze azért viseljük jól, mert mindig is így volt. A kölcsönös utálat nem jó, de azért ki akarná a háborúval összehasonlítani. És persze, hogy lesz kihatása a választásra mindannak, ami pár napja kezdődött. Halvány fogalmunk sem lehet róla, hogy hogyan, s hogy melyik oldalnak kedvez majd. Egyáltalán micsoda szörnyű kifejezés a mostani helyzetben.

A háború csak rossz lehet, de könnyen lehet, hogy a kialakult új helyzetben átrajzolódnak az erővonalak. A kormányzópárt győzelme az utóbbi hetekben biztosnak látszott. Hát, most nem biztos. Az ellenzék nem valami fényes teljesítményt nyújtott, és saját közönsége is kétkedni kezdett. Hát, most számukra is bármi elképzelhető. Idegzetünkből nem hiányzik immár, ami majd’ 80 évig hiányzott. Történelem 2.0?

 Méltányosság Központ