Örök háború

Posted by
Kocsis Tamás

Önvallomás.

Szomorúan írom le: feleségemmel, Csöpi asszonnyal, 87 évesen azon kesergünk, mennyi sebesültje lehet már ennek az ukrajnai szörnyűségnek. Mi is közéjük tartozónak érezzük magunkat minden porcikánkban. Apósom Galíciát és Isonzót is megjárta katonaként a “nagy háborúban”. Mi mindketten gondolkodó gyerekfejjel és félelemmel éltük meg Pesten a 2. világháborút, az ostromot. Nekem az iskolámat lerombolta egy bombatámadás, ami azért úsztunk meg élve, mert addigra már nyári szünet volt (ennek a helyén épült a Stefánián a német nagykövetség). Az otthonunk Zuglóban egy napon át konkrét frontvonal volt: a szemben lévő házban egy teljes éjjelen álltak ellent a németek, akiket a szovjetek a mi lakásunkból lőttek. Mi meg reszkettünk az óvóhelynek nevezett szuterénban. Aztán gyakorlatilag felnőtten töményen megkaptuk 1956-ot (feleségem az MTI-ben, én újságíró szakos egyetemistaként és a “Szabadság” Parlamentet megjárt újságírójaként. Ráadásként az MTI pekingi tudósítójaként nekünk jutott Mao “kulturális forradalma”, rémségeivel. Ehhez jött most életünk végére a Covid és Ukrajna. Külön-külön és együtt. Nem gondoltuk volna, hogy ez jut nekünk öregségünkre. De megvagyunk, 2 gyerekünk és 4 unokánk őrizete alatt!