Nógrádi Györgynek az ukrán szépségkirálynőre fáj a foga

Posted by
Föld S. Péter

„Elmebaj a közmédiában” címmel írtam tegnap arról, hogy a közszolgálatinak nevezett média túllihegi az elvásárokat, és az oroszok Ukrajna elleni háborúját egyoldalúan, Putyin szájaíze szerint tálalja a magyar embereknek. Nógrádi György például azt állította, hogy az ukránok kezdték a konfliktust, Georg Spöttle pedig arról beszélt, mennyire veszélyes, hogy Zelenszkij fegyverkezésre szólította fel állampolgárait, akik „a végén még rálőnek az oroszokra, akik visszalőnek, és így civilek halhatnak meg. Hitleri megoldás ez, a német diktátor volt az utolsó, aki gyerekek és asszonyok kezébe fegyvert adott az oroszokkal szemben”.   Amúgy ez utóbbi nem igaz, 1956-ban például Wittner Mária (aki ugyebár nő) és Dózsa László (1942- ), aki 56-ban úgyszólván gyerek (pesti srác) volt, is fegyverrel harcolt a Magyarországot megszálló orosz csapatok ellen.
Van viszont egy, a mostani háború tükrében érdekesnek tűnő adalék. Nógrádi György, a Fidesz biztonságpolitikai szakértője 2018 novemberében – miközben Orbán Viktor pártja csúcsra járatta a menekültek elleni uszítást – arról beszélt, hogy ő bizony befogadna menekültet a lakásába. Mint mondta, annyi volna a feltétele, hogy a befogadandó menekült olyan jól nézzen ki, mint az ukrán szépségkirálynő. És ezt a szép menekült nőt – Nógrádi György elmondása szerint – két-három hét elteltével átvenné a baráti köre. Nógrádi György ezeket a keresztényi gondolatokat a karcagi Nagykun Polgári Kör vendégeként a Biztonság – kihívások és válaszok címmel tartott előadásán vezette elő, a nyilván minden jóra nyitott, keresztényi és polgári elveket valló sokaság szeme láttára és füle hallatára. Kint a pulpituson ott ült Fazekas Sándor, az Orbán-kormány egykori agrárminisztere, ő is mosolygott a hallottakon. Nem tudni pontosan hányan vettek részt ezen az összejövetelen, az viszont valószínűsíthető, hogy a megjelentek egytől egyig rendes magyar emberek voltak, akik kereszténynek, konzervatívnak és polgárinak mondják magukat. Ehhez képest meglehetősen furcsa, hogy senki nem akadt a jelenlévők között, aki felállt volna, hogy azt mondja: Nógrádikám, anyádat fogadd be személyi használatra, őt vegyék át a hozzád hasonlóan aljas és gazember barátaid.
Megkérdeznénk a fideszeseket, hogy ez most akkor miféle értelmezése a tízparancsolatnak, a szent szöveg melyik pontjából olvasható ki, hogy a befogadott ukrán szépségkirálynőt – magyarul ezt így mondják – partiba kell vágni? A szent szövegek melyik szakaszában történik említés erről, s miként illeszthető mindez a gyakorta emlegetett keresztény értékrendhez? S végül: nevezett urak milyen alapon állítják, hogy ők a keresztény értékek védelmezői?
Lehet, hogy az Ukrajnából most menekültek között a szépségkirálynő is ott van. Nógrádikám, befogadás indul.
*
Mivel az Újnépszabadságban nem jelent meg Földes Péter írása, itt van:

A fideszes „közmédiát” is meglepte a háború, hiszen közvetlenül előtte Bayer Zsolttól Bencsik Andrásig mindenki csak röhögött a háború eshetőségén. Most próbálják mentegetni Orbán barátját és az ukrán vezetést hibáztatni. Például Georg Spöttle a köztelevízióban azt bizonygatta, hogy az orosz katonák higgadtan, szakszerűen vonultak be, kisimult arccal pakolták ki a lőszereket, látva, hogy nincs ellenállás, és csak az ukránok majréztak ezen valamiért. „Nyugodtan végezték a munkájukat.”
Szerinte viszont veszélyes, hogy Zelenszkij fegyverkezésre szólította fel állampolgárait. Felelőtlen egyrészt, mert pszichopaták és terroristák is fegyverhez juthatnak így. Másrészt a végén még rálőnek az oroszokra, akik visszalőnek, és így civilek halhatnak meg. Hitleri megoldás ez, a német diktátor volt az utolsó, aki gyerekek és asszonyok kezébe fegyvert adott az oroszokkal szemben. Nógrádi György meg azt állította, hogy az ukránok kezdték a konfliktust. „A következő követelés az volt, hogy ENSZ-békefenntartók vonuljanak be Ukrajnába. Mivel Ukrajna 24 órával ezelőtt kezdte ezt a háborút és hihetetlen nyilatkozatot tett, így látszik, hogy az ukrán vezetés nem volt felkészülve, az ENSZ békefenntartók odaküldése ma lehetetlen, és kizárt.”

 

Címkép: Itt van a szépségkirálynő. Ráadásul hihetelen ok miatt megfosztották koronájától az ukrán szépségverseny győztesét, Veronika Didusenkot:kiderült ugyanis, hogy elvált, és van egy 4 éves kisfia is.