Megközvéleménykutattak

Posted by

Jumbo

>A téma adott, „megkeresett” egy közvélemény-kutató intézet.Ez önmagában természetesen nem lenne hír, vannak ezzel így még páran. De a „folyamat” nem állt meg, ezért kapott el az újabb lelkesedés a témába vágóan. Persze a tárgykör sem meglepetés, különféle ciklusokban „rákérdeznek” a választásokkal kapcsolatos „hozzáállásunkra”. Történt ugyanis, hogy néhány nappal később megkerestek a „másik” oldalról is. Ez persze újabb gondolatsorokat indított el. Azon gyakran megy a vita, hogy létezik e jobb és baloldali újságírás. Profi tollforgatók is megemlítik közönségtalálkozókon – persze ironikusan – hogy nem is értik a kérdést. De tényleg ki a jó újságíró? Aki tényszerű, (ráadásul alapos, elemző) vagy aki úgy ír, ahogy a megbízója kéri, de azt nagyon profi módon teszi. (Még akkor is, ha az ellenzői csak annyit fűznek hozzá: „bértollnok”.)

Na, de mi a helyzet a közvélemény-kutatókkal? Belőlük is létezik egyik vagy másik oldali? Most már kijelenthetem, hogy igen! Az egyiken kiemelték az egyik oldal politikai szereplőit név szerint. Hozzájuk kapcsolták, csúnyább szóval viszonyították a másik oldalt, inkább ellentétet szítva, mint valós összehasonlítást kieszközölve. A másik hívásnál pedig a „másik” oldal „főhősei” voltak előtérben, és a velük keresték a „párhuzamot” az elsőkkel”. Persze a kisördög meg is szólalt bennem: Nincs itt valami párhuzam a háttérben? Valami közös „gyökér”, még akkor is, ha valami jó értelemben keresem a föld alatt meghúzódó tartalmat, ami a jobbik esetben a levesben végződik. Pl. a legtöbbet az kereste az egészen, aki megalkotott egy biankó kérdéssort. Eladta jó sok pénzért ide, aztán még többért oda. Végül is jól megdolgozott érte, mert a neveket ki kellett cserélni, vagy legalábbis máshova kellett tenni a hangsúlyt.

Annyit tudni kell, hogy a két megkeresés a két – egymástól még szolgáltatói szinten is – teljesen elválasztott mobilhálózaton keresztül érkezett. Az egyik a magán, a másik egy sokkal modernebb korból származó, céges szerződés keretében működtetett telefonon zajlott.) Ha valaki szerződést köt egy telefontársasággal, annyiféle „mellékes, apró betűs” bekezdést kellene megértenie néhány perc alatt, amennyit fizikailag sem képes befogadni a kis koponyája, nem hogy még fel is dolgozni. Ilyen pl., hogy az adatait kinek, és milyen célzattal szabad kiadni. A legkönnyebb válasz persze, hogy senkinek, semmit. De ez nem volt mindig ilyen egyszerű. Pontosabban régen nagyon egyszerű volt. Legfeljebb a telefonkönyvhöz használták az adatainkat, de azóta már ilyen sincs. Sőt ha én akarok valakit megtalálni a tudakozón keresztül (akár elektronikusan) akkor a legtöbb esetben nincs találat, vagy az adatai titkosak. De csak a hétköznapi emberek számára. A különféle kutatóintézetek, na meg főleg a „home shoppingok”-ok úgy adják-veszik az adatainkat, mint a cukrot. (Nem is értem miből gondolják, hogy ha az egyik héten elutasítom a három hétig mosás nélkül viselhető alsógatyát, akkor a következő napokban ingerenciám támad bombabiztos kávéfőzőt venni, netán biztosítást kötni a nem létező unokámra.)

Mindehhez hozzátartozik, hogy én még az előző évezredből származom, annak is a második harmadának elejéből. Sőt, talán még sosem volt aktuálisabb az az idézet, amelyet sokszor „citálok” magamtól.: „Én azon többséghez tartozom, akik nem értenek a politikához. Viszont azon kisebbséghez, akik ezt be is merik vallani.”

Mégis miért, és kinek fontos a szavazás. Mert „elvileg” azokon múlik, hogy kik mennek el szavazni, és kire. Az elviséget persze nem véletlenül emeltem ki. Hiszen ma már az sem – teljesen – biztos, hogy a fizikai megjelenés „követelmény” lenne. De talán ezt a legnehezebb „kibekkelni.” De, hogy ki és milyen módon jusson el a fülkéig, és hogy a szavazatát végül kire adja, az lassan legkevésbé az ember józan ítélőképességén múlik. A média hatása, a szavazók szállítása, megfélemlítése, netán megfizetése „lassan” az életünk részévé vált.

Kedves választópolgárok! (És megkeseredettek – akarom mondani megkeresettek!) Ezúton tájékoztatlak bennetek, hogy a függöny mögött állva, csak Ti látjátok, hogy hova teszitek az „X”-et. Báááár, aki sokat néz TV-t, (amit mindenki tagad, sőt nincs is TV-je) vagy ami még életszerűbb, hogy egyfolytában a netet bújja, el tudja képzelni az alábbi szituációt: A választó nyakába egy testkamerát akasztanak, és ezen keresztül nézik, hogy mit firkál össze-vissza. Megnyugtatásul közlöm, nincs annyi kamera, mint szavazó. Még úgy sem, hogy cserélgetik, arra a pár percre… Főleg, hogy lassan annyi szavazatszámlálót delegálnak, hogy többen lesznek, mint a papírok, amelyeket hitelesíteni kell.

Kép: Saját (céges+magántelefon)

Jumbóka a #Fejszelep, és a #BloggerKépző ajánlásával