Így játszanak a nagyhatalmak

Posted by

CrIon

>A nagyhatalmak mindig is játszották a saját kis játékaikat. Nem mindig kell ezeknek a felismeréséhez komoly háttérismeret vagy háttérbeszélgetés. Vannak teljesen egyértelmű összefüggések is. Most nem szeretnék felülni arra a vonatra, hogy az orosz-ukrán konfliktus milyen hatalmi játszmák eredménye. Arra ott vannak a specializált szakértők. Legalábbis ameddig nem látszik valami olyan kép, ami túlmutat a Putyin-kör hatalommegtartásának szándékán. Ugyanakkor szeretnék rámutatni arra, hogy a “szívességek világa” hogyan működik a nagyhatalmak között.

A világ szívességek alapján is tud működni. Mindennek gazdasági vagy egyéb védelempolitikai okai vannak, de ha elég szívességet adunk, tudunk kérni is. Még Magyarország is. Vannak olyan nemzetközi kérdések például az ENSZ szakosodott intézményeiben, bizottságaiban, amikben van szavazati és véleményezési jogunk. Ugyanakkor saját érdekünk nem fűződik a kérdéshez. Amikor például Norvégia és Japán már nyílt vitában sorakoztatja fel az érveit és Magyarországnak állást kell foglalnia, hát nem szakmai érvek fognak győzni. Hanem, hogy kitől várhatunk többet. Hogy miért jó, ha jók a kapcsolataink japánnal? Nemrég épp ott bocsátottunk ki kötvényeket mintegy 205 milliárd forint értékben.

Viszont nézzünk egy másik közeli példát. Horvátország földgáz hálózata össze van kötve a magyar rendszerrel. Ez hazánk szempontjából azért is előnyös, mert így nem csak az orosz gázra vagyunk rászorulva, hanem a földközi tengeren keresztül is vásárolhatunk cseppfolyósított nyersanyagot. Tegyük fel, hogy a horvátoknak érdeke lenne orosz gázt vásárolni és Magyarországon keresztül tranzitolni. Ehhez meg kell fordítaniuk az egyik fővezeték irányát. Akkor viszont Magyarország elveszíti a tengeri szállítás lehetőségét. Akkor mondjuk fordulhat az Egyesült Államokhoz segítségért. Hogy mit tud egy ilyen kis ország adni a nagy USA-nak? Mondjuk megnöveli a részvételét az afganisztáni ISAF misszióban. Így elvállal olyan feladatokat, amiket a többi megbízható szövetséges nem tud felvenni, a megbízhatatlanokra meg nem lehet rábízni. Cserébe az USA, aki érdektelen a kérdésben de jelentős befolyással bír, megkéri a horvátokat, hogy “ugyan, ne fordítsátok már meg az áramlási irányt”…és a horvátok mindent hagynak ugyan úgy. Legalábbis egy ideig.

De van egy kicsit nagyobb léptékű példa. Tegyük fel, hogy az USA komoly pozíciókat foglalt el Szíria kurdok által lakta területein. Gazdaságilag már nehéz fenntartani a jelentős háborús tevékenységet, illetve politikailag sem védhető már több amerikai misszió. Ugyanakkor ott van Líbia, ahol a polgárháborús helyzetre rátesz az Oroszországhoz köthető Wagner Group katonai cég jelenléte. Egyik konfliktus sem hozna jó sajtót a regnáló Trump elnöknek. Úgyhogy megegyezik Erdogan elnökkel: az USA kivonul a szíriai kurd területekről, félrenéz hogy a törökök bevonulnak és tesznek amit akarnak, cserébe a törökök bevonulnak Líbiába és támogatják a kormányerőket. Így az USA nem kerül szembe az orosz katonai magánvállalattal, sem azokkal a szövetségeseivel akik az ENSZ által el nem ismert kormányt támogatták (Pl.: Franciaország, Szaud-Arábia). Emellett pedig nem kell költséges katonai akciókban részt vennie. Törökországnak ez miért jó? Bevonulhatnak a régóta vágyott, addig kurd területekre. Olaj. Egy történelmileg a Török birodalomhoz tartozó területre visszamehetnek és támogathatnak egy nagyobb számú török nemzetiséget (írtam már, hogy itt is van olaj?). Emellett Erdogan elnök az Arab tavasz óta dolgozik azon, hogy Törökország legyen az Iszlám világ politikai mentora, de törekvéseinek csak tiszavirág életű eredményei voltak. Miért jó ez Líbiának? Annyira nem feltétlenül jó…A fenti példák csak töredékei azoknak a diplomáciai alkuknak és nagyhatalmi tevékenységeknek, amik észrevételéhez elég nyílt forrásokat olvasni. Meg elemzéseket elolvasni. Nem ördög lakat vagy fekete mágia. Még csak összeesküvés elméletek sem kellenek az ilyen összefüggések feltárásához. Igaz gyakran csak utólag lekövethetőek az események. Olykor többet látunk tettek mögé, mint amik. Viszont még a szervezetbűnözésnek is megy a metodika: ha valakit meg akarnak öletni Magyarországon, akkor az elkövetőt Szerbiában bérlik fel és Szlovákiában kerül kifizetésre. Akkor államok diplomatáinak is sikerülhet hasonló egyességekre jutniuk. Nekünk meg felfedeznünk.

K. Erik
Crisis Institution blog

%d bloggers like this: