Becsapta-e a Nyugat Oroszországot?

Posted by
>Rédei Ottó
>Az orosz elnök a Nyugatot tette felelőssé az Ukrajna körül kialakult válságért. Vlagyimir Putyin többször is azt állította, hogy az Egyesült Államok és Németország becsapta Moszkvát, mert a rendszerváltás idején azt ígérték, a NATO nem fog keleti irányban terjeszkedni. Ennek dacára a Szovjetunió széthullása után előbb Lengyelország, Csehország és Magyarország, majd pedig a három balti állam, Észtország, Lettország és Litvánia csatlakozhatott a NATO-hoz. Majd azóta a volt szocialista országok többsége is egymás után, a szervezet tagja lett, úgyhogy jelenleg már harminc tagot számol a nyugati katonai szövetség. 2008-ban pedig már Grúzia és Ukrajna tagságától sem zárkóztak el az Észak-Atlanti Szövetség bukaresti csúcsértekezletén. Ezek alapján, valóban a Nyugat lenne okolható az egyre súlyosabb ukrajnai válságért? Erről beszélgettünk Dérer Miklós külpolitikai elemzővel, a Magyar Atlanti Tanács volt főtitkárával.

– Az elmúlt napokban több német újság is arról írt, hogy a rendszerváltás idején a Nyugat becsaphatta az oroszokat. Tényleg hazudtak a német és amerikai vezetők?

– Muszáj egy kicsit messzebbről kezdenünk, hogy megértsük, miként gondolkodnak az oroszok. Először is, ők úgy gondolják, hogy a történelemben mindig nyugat felől érkeztek pusztító támadások az országuk ellen. A XVII. században a lengyelek, aztán pedig Napóleon seregei törtek be Oroszországba, majd jöttek a németek, akik az első és a második világháború idején, szintén nyugatról indítottak hadjáratot az oroszok ellen. A második félelmük a NATO-hoz kapcsolódik, amely a hidegháború idején jelentette a legfőbb fenyegetést az akkori Szovjetunió számára. E kettőből eredeztethető az oroszok igénye arra, hogy a Nyugattal szemben mélységi védelmet alakíthassanak ki. Ezért ragaszkodott Sztálin a második világháború végén ahhoz, hogy az ország nyugati határai mentén csupa „baráti”, szovjet befolyás alatt álló állam jöjjön létre.

– Az oroszok történelmi aggályai érthetőek, de a rendszerváltás több mint harminc éve történt. Kelet-Európa térképe is akkor rajzolódott át. Miért éppen most kezdett el Putyinnak fájni mindez?

– Az első perctől kezdve rossz néven vették a változásokat Moszkvában. Gondoljunk csak bele, hogy a Szovjetunió széthullása után az oroszoknak jó 1500 kilométert kellett kelet felé hátrálniuk. Hatalmas területet vesztettek el a korábbi biztonsági zónájukból. Ez már akkor sem tetszett nekik. Csakhogy a Szovjetunió széthullását óriási gazdasági és morális válság kísérte. Oroszországnak évtizedek kellettek ahhoz, hogy ebből talpra álljon. Viszont a kőolaj és a földgáz iránti kereslet növekedése, illetve az energiahordozók árának emelkedése az utóbbi időben megfelelő gazdasági alapot adott a hadsereg fejlesztéséhez. Megerősödött a hadiipar, új, világszínvonalú fegyvereket kezdtek gyártani, átszervezték, ütőképesebbé tették a fegyvernemeket. Ez az újjászervezett és modernizált haderő, valamint az atomfegyverek a pillérei Putyin külpolitikájának. Ezeken alapul új keletű önbizalmuk.

– Visszatérve az eredeti kérdéshez, becsapta a Nyugat Moszkvát vagy sem?

– Ha röviden kell válaszolnom akkor azt mondom, hogy nem.

– És kicsit bővebben?

– Akkor az a válaszom, hogy teljesen más volt a helyzet 1989-’90-ben, mint ma. A német újraegyesítés idején hangzottak el azok a bizonyos ígéretek. Főleg azért, hogy az oroszok ne gördítsenek akadályt a két német állam egyesítése elé. Akkor még létezett a Szovjetunió és a Varsói Szerződés is. A Nyugat csak annyit akart elérni, hogy az oroszok beleegyezzenek az egyesülő Németország NATO-tagságába. Érdekes módon, ezt Moszkva elfogadta. Valószínűleg azért, mert a szovjetek úgy gondolták, hogy jobb, ha az egységes Németország nem önállóan kezd politizálni, hanem egy olyan szervezet tagja lesz, amelyben közös a döntéshozatal. Az oroszok ugyanis tartottak a német militarizmus újjáéledésétől. James Baker amerikai külügyminiszter például Moszkvában tárgyalva közölte, hogy a NATO egy hüvelyknyit sem fog kelet felé bővülni (Not one inch eastward!). Hasonlóképpen nyilatkozott az akkori nyugati vezetés több politikusa is. De ezt – a szövegösszefüggésekből nyilvánvaló – kizárólag az egykori NDK területére értették.

– Tehát a Nyugat valóban tett ígéretet arra, hogy a NATO nem fog kelet felé terjeszkedni?

– Az, hogy egy tárgyaláson mi hangzik el és az, hogy ebből mit foglalnak írásba, vagy szövegeznek egy megállapodásba, nagyon különböző dolog. Így nem is lehet számon kérni senkin az ilyen szóbeli ígéreteket. Igazából a helyzet változott meg, méghozzá drámaian. A Szovjetunió és vele a kelet-európai szocialista rezsimek olyan gyorsasággal omlottak össze, amire senki sem számított Nyugaton. Felbomlott a Szovjetunió és a Varsói Szerződés. Így aztán biztonságpolitikai vákuum keletkezett, ami az újonnan függetlenné vált államok stabilitását veszélyeztette. A volt Szovjetunióban puccsot hajtottak végre Gorbacsov ellen és úgy tűnt, teljesen bizonytalan, kiszámíthatatlan helyzet jött létre. Azt is le kell szögeznünk, hogy eredetileg nem a NATO akart bővülni, hanem a kelet-európai országok kérték a felvételüket. Így született meg a döntés a NATO keleti bővítéséről.

– Akkor a Nyugat mégsem szószegő, mint ahogy Putyin állítja?

– Nem, szerintem nem az. Ha nagyon ragaszkodunk a szavakhoz, akkor a Nyugat az ígéretét a Szovjetuniónak tette, amely viszont időközben megszűnt. Oroszország létrejötte és Kelet-Európa átrendeződése már egy teljesen új helyzetet teremtett, amiben értelmetlen és főleg veszélyes lett volna ragaszkodni a korábbi ígérethez.

– Megfigyelők szerint feltűnő a párhuzam a Grúzia elleni 2008-as orosz katonai fellépés és a mostani ukrán válság között. Grúzia esetében is két szakadár területről, Dél-Oszétiából és Abháziából indultak az ellenségeskedések, amelyekbe az orosz hadsereg állítólagos békefenntartóként avatkozott be. A gyors és elsöprő orosz katonai győzelem után nem sokkal, Grúziában oroszbarát vezetés került hatalomra, így Putyin elérte, hogy a grúzok mégse legyenek a NATO tagjai. Ezt a forgatókönyvet követik Ukrajnában is az oroszok?

– Bár kétségtelenül nagyon sok a hasonlóság, de azért számos eltérés is tapasztalható. Az oroszok már nemcsak katonai erővel támogatják az ukrajnai szakadárokat, hanem elismerték azok további területi követeléseinek jogosságát is. Vagyis elszakíthatják Ukrajna két keleti megyéjét, ami már komoly területi veszteség lenne Kijev számára. Ez pedig bizonyosan alá is ásná a jelenlegi ukrán vezetés tekintélyét. Viszont az így megcsonkított Ukrajna etnikailag még tisztább országgá válna, ahol az emberek orosz-ellenessége óriásira nőne. Vagyis nehezen hihető, hogy sikerülne egy oroszbarát vezetést a nyakukra ültetnie Putyinnak.