Iványi Gábor egy szabad ember, te pedig egy szolga vagy!

Posted by
Perintfalvi Rita
>Ritkán érzek olyat egy emberi lénnyel kapcsolatban, mint amit most Bayer Zsolt irányában érzek. Hiszen ő is csak az Isten teremtménye – akit a saját képmására teremtett – , de Bayer olyasmire vetemedett ma, amit képtelen vagyok indulatos szavak nélkül hagyni. Ugyanis ezt kérdezi Iványi Gábortól a Magyar Nemzet hasábjain: „Ki vagy te, Iványi?” Majd saját maga meg is válaszolja: „Ilyen ember vagy te, Iványi. Se zsidó, se keresztény, se rabbi, se lelkész – csak egy ócska, szemforgató, farizeus alak.” Majd másokat is ekézve hozzáteszi: „Egész életetekben nem tettetek semmi jót és hasznosat. Viszont nagyon ájtatos pofát vágtatok hozzá.”
Hogy micsoda? Mit merészelsz – azért tegezlek, mert amikor nemrég leb*ziztál, te is tegeztél engem, hát akkor maradjunk is ennél – leírni Iványiról, aki az ország példaképe, és éppen az emberségben és a szegény, a kirekesztett, a jogfosztott, sőt arctalanná tett emberek felemelésében? Iványi Gábor szolgálata elsősorban őket célozza. Teljesen mindegy, hogy zsidóként vagy keresztényként vagy akár egyszerre mindkettőként teszi ezt! Engem ez egyáltalán nem érdekel! Az érdekel, hogy teszi a jót, amit te hazug módon elvitatsz tőle!
Halász Géza: 1848
Ezért, Zsolt akkor meg is kérdezném tőled, ha már olyan nagy díszkereszténynek tartod magad, hogy te mivel büszkélkedhetsz, ha az irgalmasság cselekedeteiről van szó? Mikor adtál ételt az éhezőknek, ruhát a ruhátlanoknak, mikor fogadtad be a hajlékodba az otthontalanokat, mikor gyógyítottad a betegeket vagy mikor látogattad meg azokat, akik börtönbe sínylődtek? Ugyanis Iványi Gábor egész életében ezt csinálta. És tudod még ki csinálta ugyanezt egész életében? A Mester! Akinek a nevében te, aki magadat kereszténynek titulálod, másokat gyalázol, még Ferenc pápát is, aki szerinted csak egy „demens vénember”.
Zsolt, minden vagy te, de nem vagy te keresztény!
A szavaidból hosszú évek óta csak a gyűlölet fröcsög, korábbi újságíró mivoltod értékeit mára már teljesen devalváltad és csak egy láncos kutya vagy. Akit néha elereszt a gazdája és te csaholsz, ugrasz, marsz és harapsz.
Mert szolgalelkű vagy, akit a gazdája tart rövid pórázon és te hűségesen engedelmeskedsz neki mindenben, mert annyira kell az a jutifalat! S ezért a jutifalatért cserébe már a lelkedet is eladtad az ördögnek! Iványi Gábor pedig tudod micsoda? Válaszolok én neked a kérdésedre, ne fáraszd magad tovább a gondolkodással: Iványi Gábor egy szabad ember!
Olyan valaki, aki nem adja el a Mesterét semmiféle jutifalatért, fogalmad sincsen arról, milyen az, amikor valaki hűséges önmagához és az elveihez! Te ezt el sem tudod képzelni. Persze jól fizet a szolgalelkű eb lét, sokat kapsz érte cserébe. De nem rólad fognak megemlékezni a jövendő századok, abban biztos lehetsz!Címkép: Halász Géza: Ilyen már volt, Táncsics kiszabadítása