Az oroszoktól azt fogják kapni jutalmul, amit mások büntetésül

Posted by

Batka Zoltán
>A diktátorok fura sajátossága, hogy csak kicsiben hazudnak, nagyban nem. Hitler, Sztálin és Putyin is demagóg alak, ám a fő céljaikat illetően kezdettől világosan, érthetően beszéltek. Mármint értette, aki érteni akarta. Hitler például világosan elmondta, hogy a német fajt akarja uralkodóvá tenni, a zsidókat megölni, a magyarokból meg rabszolgákat csinálni. A magyar “úri” hazaáruló jobboldal úgy csinált, mintha nem hallotta volna, vígan kollaborált az ország megszállásán és kifosztásán ügyködő németekkel. Végeredmény ismert. Ma ugyanez zajlik le: Putyin évek óta, érthetően, tagoltan elmondta, hogy a Szovjetunió visszaállítása a célja. Ennek ellenére Orbánék nyakra-főre együtt mutatkoztak Putyinnal, mindenben kiszolgálták Oroszország érdekeit. Méghozzá úgy, hogy Magyarországnak ebből az égegyadta világon semmi előnye nem származott. Még akkor is, amikor Putyin világosan bejelentette, hogy a NATO-t gyakorlatilag ki akarja szorítani Magyarországról, védtelenné akarja tenni országunkat, a hülye Orbán elment Moszkvába Putyin mellé biodíszletnek és semmi nyoma nincs, hogy a nagy szuverénnek egy büdös szava lett volna az országa leigázásán ügyködő Putyinhoz. Most, hogy belátható közelségbe került a magyar-orosz államhatár lehetősége, naivitás lenne azt hinni, hogy ezek csak amolyan elröppent szavak voltak. Putyin közölte, hogy mit akar. Magyarországot orosz gyarmati sorba dönteni és az ukrán háború után ez lesz neki a következő feladata. A sok hülye jobber, ki most Oroszországnak szurkol, jobb, ha tudja, hogy az oroszoktól jutalmul azt fogják kapni, amit mások büntetésül. A hazaárulókat ugyanis Putyinék sem szeretik.

Címkép: Grúz karikatúra