Akkor most mi lesz?

Posted by

Szele Tamás

>A tegnapi események után én már csak egy dolgon lepődtem meg. Azon, hogy mennyi barátom van nekem. Meg kell mondanom, az ellenkezőjére számítottam, arra, hogy nekem esnek Putyin elvakult hívei és rajongói, bár ami késik, nem múlik, jönnek majd ők, csak az események sodrában elkallódhattak a központi direktíváik, és azok nélkül tapodtat sem. Némi kósza átkozódást tapasztalok ugyan, de az ismerőseim és ismeretleneim túlnyomó többsége azzal a nagyon természetes kérdéssel fordult hozzám minden csatornán és hullámhosszon, a nap és az éjszaka minden órájában, miszerint:

„Akkor most mi lesz?” Amire a helyes válasz az, hogy fogalmam sincs. Ha én efelől biztosat tudnék mondani, most nem a nyóckerben írnám ezt a valamit, hanem egy nagyhatalom fővárosában ülnék egy nagyon drága irodában, és egyfelől terveket kovácsolnék, másfelől utána sietnék fényt űzni. De akárhogy nézem, nem így áll a helyzet. A kérdésre így senki nem is tudna válaszolni jelenleg a föld kerekén: tegyük fel másképp:

Mik a lehetőségek és mi történhet velünk, valamint a világgal?”

Ezen már érdemesebb eltöprengeni. Mi történt tehát este és éjszaka? Moszkva elismerte a donbásszi köztársaságokat, Putyin erről hosszú és Ukrajnára nézve meglehetősen sértő beszédet tartott, majd azonnal „békefenntartó csapatokat” indított a területükre. Azok ellenállás nélkül be is vonultak, és mint térképünk mutatja, jelenleg hajszálpontosan a korábbi népköztársaságok és Ukrajna „kontaktvonalán” állnak, mely elnevezést rövidesen lecseréljük a „frontvonal” kifejezésre. Ha már a terminológiánál tartunk: javaslom, hogy a frissen elismert területeket hívjuk az egyszerűség kedvéért Donbásszi Népköztársaságoknak (DNK), ugyanis így rövidebb és átmenetileg leegyszerűsíti a munkát ez az elnevezés, később úgyis Novorosszija lesz a nevük.
Szele Tamás: Akkor most mi lesz? - ZónaPutyin beszédét itt és most nincs idő elemezni, pedig megérne egy misét, ugyanis szó szerint kétségbe vonta Ukrajna létezését is, „bolsevik kreatúrának” nevezte, de egyelőre fontosabbak az események és a lehetőségek. Mi igazolja az egyelőre ismeretlen létszámú (de nyilván nem kevés) orosz „békefenntartó” jelenlétét? Miért vannak ők ott, miféle veszélyt hárítanak el, vagy egyszerűen „a csuka parancsára” vonultak be? A TASZSZ szerint az ENSZ Biztonsági Tanácsának tegnapi ülésén (ne tévesszük össze az Oroszországi Föderáció Biztonsági Tanácsával, bár mivel most az ENSZ-tanács soros elnöke történetesen Oroszország, és vétójoguk is van, tényleg csak a szereposztás nem mindegy, meg New Yorkban egyelőre még szabad vitatkozni is) Vaszilij Nebenzja, Oroszország állandó ENSZ-képviselője bejelentette:

„Miközben alaptalan pánikot keltettek Oroszország állítólagos közelgő ukrajnai inváziója körül, nyugati kollégáink szégyentelenül fegyverekkel pumpálták az országot, kiképzőket küldtek oda, és valójában a Donbássz elleni fegyveres provokációk megrendezése felé terelték az ukránokat, akik 120 ezer katonát telepítettek a kontaktvonalra.”

Mondjuk nehezen hinném a térképre nézve, hogy Ukrajna képes vagy hajlandó volna haderejének döntő többségét odatelepíteni, ezt a haderőt különben sem látta senki – igen, vannak ott ukrán csapatok, hogyne lennének, de nem ennyien. A létükre és ottlétükre Nebenzja úrnak csak egy bizonyítéka van, az, ami annyira ismerős a kocsmai verekedések elejéről: „Hát hazudok én?”

Mivel nem vagyok nagyhatalom, válaszolhatom azt, amit ők a béke érdekében nem: „Bizony, nagyon meglehet, jó uram, hogy hazudsz.”

Mindenesetre most két lehetőség elképzelhető:

  1. Ezek az orosz csapatok ott maradnak, ahol vannak, létrehozzák a moszkovita báb-állam DNK-t, amiből később Novorosszija lesz, Új-Oroszország (milyen abszurd, hogy az Ukrajna létét is tagadó, az orosz ősiségre hivatkozó Moszkva államprojektje „új” néven fut, holott az lenne az igazi, ha „Ős-Oroszországnak” hívnák…), választásokat tartanak, melyeket majd derék moszkvai legények nyernek meg mondjuk a Régi Baszmannaja utcából, létrehozzák a közigazgatást a régi alapján, nemzetközi tárgyalásokat folytatnak, elsősorban persze Kijevvel, ha lehet, bár valószínűleg nem lehet, és Putyin bevonul a történelembe, mint Novorosszija megmentője.Erre nagyon kevés az esély, bár ez lenne az „arcvesztés nélküli kiút”. Mi mégis a probléma? Nem Kijev ellenállása a legfontosabb, bár azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hanem az, hogy ezt nagyon komoly nemzetközi szankciók követnék néhány évig az Orosz Föderáció ellen, főként gazdasági-pénzügyi-kereskedelmi jellegűek, és nem annyiból állnának, hogy mérsékelnék a kesudió-szállítmányok volumenét. Bankrendszeri szintű embargóra kéne felkészülnie Moszkvának, tehát előállhatna az a helyzet, hogy eladják ők a gázukat, csak a pénzt nem kaphatják meg érte…

A másik probléma az, hogy egy megszállás éppúgy rengeteg pénzbe kerül, mint egy ország felépítése. Nyugat-Németország virágzó gazdasága majdnem belerokkant a keleti országrészekkel való egyesülésbe, és azért ott Európa legnagyobb GDP-jéről volt szó, Oroszország hasonló mérőszáma – gáz és olaj ide vagy oda – Olaszországéval van egy nagyságrendben. Nem lennének képesek gazdaságilag sem fenntartani Novorossziját külső segítség nélkül.

De hiszen ott van Kína, Moszkva pénztárcája, majd ők segítenek!

Nem, nem segítenek. Vang Ji külügyminiszter világosan megmondta két nappal ezelőtt, hogy Kína nem hajlandó beleszólni Ukrajna területi szuverenitásának kérdésébe.

2. Akkor tehát nincs más hátra, mint előre? Valószínűleg igen. Ez a gyakorlatban, mit tegnap is írtam, abból állna, hogy Moszkva nem a DNK mostani területét ismeri el szuverénnek, hanem a korábban hozzájuk tartozó tájegységeket, Donyeck és Luhanszk megyéket is, melyek most Kijev ellenőrzése alatt állnak. Ezt már Zelenszkij sem engedhetné meg, ez már hódító, területfoglaló háborút jelentene, amivel a jelenlegi ukrán hadsereg vagy képes elbánni, vagy sem. Nyugati fegyverek ide vagy oda: valószínűleg nem lesznek képesek megállítani az orosz támadást sem a megyehatárokon, sem akár Kijev előtt. Ami a mostani ukrán állam széthullásával járna (Putyin célozgatott is erre beszédében, amikor azt mondta, hogy Ukrajna a második világháború után „lengyel és román területeket kapott”, ezzel arra célozva, hogy lehetségesnek találna az illető államok megfelelő viselkedése esetén némi határ-revíziót – vagy majd meglátja, persze). Ez Putyin mérgezett almája, ugyanis akár kap bármely más állam területet a mai Ukrajnából, akár nem, a konfliktus végére az Orosz Föderációval lesz határos! Amiből az következik, hogy pufferzónává válik és ki kell vonni területéről minden NATO-alakulatot, NATO-fegyverzetet, ott marad teljesen védtelenül, csak saját nemzeti hadseregére támaszkodva, ami Moszkva ellen a vicc kategóriáját jelenti. Ez a játék valódi tétje: Európa hullik végső soron Putyin ölébe, ha bevonul Kijevbe. Hiszen ha elfogadják a követeléseit, akármikor bevonulhat Bukarestbe, Varsóba, Budapestre is – a második világháborúból kölcsönzött keserű poén szerint Magyarország elfoglalása nekik fegyveres ellenállás esetén három napba telne, ha nincs ilyen ellenállás, talán két hétbe is, mert a bevonuló csapatok mindenhol végig kéne hallgassák az üdvözlő beszédeket és át kéne vegyék a város kulcsait. Nyilván a NATO sem hagyná szó nélkül ezt a változatot, így Kijev eleste egyenesen vezetne a világméretű fegyveres konfliktushoz.

De velünk mi lesz? – kérdi a magyar polgár.

Magyarország részéről két hivatalos állásfoglalás hangzott el, az egyikben Szijjártó Péter közölte: „A tegnap esti fejlemények nyomán most felgyorsult Brüsszelben a szankciós intézkedések előkészítése és folyamatos az egyeztetés a lehetséges lépésekről. Magyarország ebben a kérdésben soha sem törte meg az uniós egységet. Mindezzel párhuzamosan a diplomáciai megoldásba vetett utolsó utáni reményünket sem szabad feladnunk.”

A másik Orbán Viktortól származik, még tegnapról: „Ma este telefonon egyeztettem az Európai Tanács elnökével a kelet-ukrajnai helyzetről. Világossá tettem, hogy Magyarország részese a közös uniós álláspontnak. Az egyeztetések folyamatosak.” Jelenleg is ülésezik a miniszterelnök vezetésével a Nemzetbiztonsági kabinet, bár nem kétlem, hogy a valódi döntés a kormányfő kezében van, és ő jelenleg az Unió álláspontját fogadja el, bármi is legyen az – bár még sajnos nem áll készen ez a koncepció, de csodálnám, ha támogatná a nagyorosz-eurázsiai terveket. Történelmi felelősséggel jár annak eldöntése, hova álljunk: most nem szabad megszédülni, félrelépni, tilos a pávatánc, ez most nem gyakorlat, ez komoly: a rendszerváltás óta elért összes külügyi eredményünk válhat semmivé egy kis „kibeszélés”, egy kis hintapolitika miatt.

Vagy a keleti, vagy nyugati kapcsolataink mindenképpen kárát látják majd a helyzetnek, de érdemes elgondolkodni, hosszú távon hova kívánunk tartozni, mert ha kikerülnénk az Európai Unióból és a NATO-ból némi orosz k(r)émtortákért, kárpátaljai területekért és földgázért cserébe, nem annyink maradna, amennyink most van, hanem sokkal kevesebbünk: az egy dolog, hogy az uniós ipar (nem okvetlenül politikai, hanem gazdasági-adózási okok miatt) kivonulna és hatalmas lenne a munkanélküliség, de gondoljunk bele: a legtöbb ellátási láncunk megszakadna, minden uniós termék után vámot kéne fizetni, az árak felszaladnának az égbe és még csak nem is menekülhetnénk külföldre dolgozni a válság elől: vízum nélkül nem léphetnénk át a határt Nyugat felé. Kelet felé igen, de Moszkvában vékony, keserű és fekete a kenyere a vendégmunkásnak.
Most nem szabad tévedni, most van vége a magyar hintapolitikának. Szóval, a sok kérdésre válaszolva: azt, hogy mi lesz, nem tudom, azt, hogy mi lehet: vázoltam a fentiekben. Lényegében véve a világ sorsa Putyin döntésétől függ, Magyarországé pedig Orbán Viktorétól, annak függvényében, hogy mit lép Moszkva, Brüsszel és Washington.

Oroszország felemelkedése következne, ahogy Zsirinovszkij fogalmazott még tavaly december 27-én egy beszédében? Hosszú távon biztos, hogy nem. Hosszú távon Oroszország még Kínával a háta mögött sem tudna állni egy elhúzódó konfliktust a világ többi része ellen, és a Kreml helyében nem bíznék én olyan nagyon Peking feltétel nélküli támogatásában. Ez sajnos inkább az orosz birodalmi gondolat utolsó – bár nagyon erős és veszélyes – rúgása, egy háború eleve vereségre lenne ítélve, igaz, hatalmas károkat okozna, míg elvesztik. Ha meg elvesztették, jön a nagyon nehéz „hogyan tovább, Oroszország” kérdése, de ott még nem tartunk.
Azért azokat sem irigylem, akik mifelénk alig hat napja még Putyin pacifizmusát ünnepelték „hiszen kivonta a csapatokat az ukrán határról”, most meg „Donyeck függetlenségét” ünneplik, mert bevonta oda a „kivont” alakulatokat. Ha én ennyit forgolódnék, nem ember volnék, hanem szélkakas és csúnyán csikorognék közben. Mondjuk ők is csúnyán csikorognak. Szerintem szédülnek is most már. Sebaj, elvtársak, majd kaptok új direktívákat Moszkvából, legkésőbb holnapután kiskedden. Vagy nem.Mi meg meglátjuk, mi lesz.

Történelmi pillanatokat élünk, a fene egye meg.