Most épp a felszabadult női szex az ország legnagyobb ellensége

Posted by

Kőhidi Imre
>A HVG onlineból származik a lap  CIKKÉNEK ÖSSZEFOGLALÓJA.Nyomorult jövő elé néznek azok a nők, akik fiatalkorukban csak élvezték a szexet, és nem gondoltak a gyerekszülésre, pont, mint a Szex és New York szereplői – figyelmeztettek az előadók a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Milyen értékek mentén neveljük gyermekeinket? című konferenciáján. A migránsok és Soros után itt az új ellenség: a női szexualitás – irta a HVG. A
Milyen értékek mentén neveljük gyermekeinket? című konferencián előkerült a kifejezetten felnőtt közönségnek készült Szex és New York című sorozat, és úgy néz ki, még ma is kifizetődő hüledezni a nők szexuális életén. Az előadók még véletlenül sem szórakoztató fikcióként tették mérlegre a nagysikerű sorozatot, hanem kitartóan egyfajta életvezetési kézikönyvként értelmezték a főszereplők életét, amelyet – nem győzték hangsúlyozni – nem szabad követniük a fiatal generációknak.

A beszélgetés egyik résztvevője, Hélène de Lauzun történész szerint a sorozat többek között azzal fejtette ki a romboló hatását, hogy korábbiakhoz képest más, „kissé nyers” hangvételben, új nézőpontból közelíti meg a szexualitást. Az azonban már nem derült ki, miért gond, ha szóba kerül a szex, és történetesen nem virágnyelven beszélnek róla a nők.  A beszélgetés másik résztvevője, Vajk Miklos Lukacs de Pereny, az MCC vendégoktatója azt tartotta aggályosnak, hogy a sorozat leválasztotta az érzelmeket a szexualitásról, amivel aztán eljutottunk a mostani materialisztikus értékrendhez, ahol a szex már csak mechanikus tevékenység. Ezt visszhangozta Frank Füredi szociológus is, aki szerint a sorozat túl nagy jelentőséget tulajdonított a szexualitásnak, lényegében ezen keresztül határozta meg a szereplői identitását. Heather Mac Donald  konzervatív előadó azt mondta, , hogy ezt az egész szexuális forradalmat a férfiak találták ki, hiszen ez a változás ideális körülményeket teremtett az elköteleződés nélküli szexnek. Ha valamit egyáltalán tudnunk kéne a százmilliárdok kiszórására alkalmas Mathias Corvinus nevezetű fedősztoriról, az nem az, hogy a Kárpát medence MAGYAR uralmáról ábrándozó elméket akar ott Tombor András nevezetű homályos hátterű kalandor kikísérletezni, hanem ezt a cikket kell betűhíven végig olvasni. Hogy legalább azt tudjuk, mit tesznek bele a fejükbe? Hogy “komoly” publikációmentes egyetemi tanárok, vendégtanárok az óceánok túlpartjáról felismerik, nem csak a férfiaknak lehetnek egy éjszakás “kalandjaik”, hanem nőknek is… B+! El nem tudtam képzelni eddig, hogy az egyéjszakás kalandok egyik résztvevője okvetlenül NŐ kell legyen, én is mindig férfiakkal produkáltam a verébhajszát, de ha tudtam volna? Hát most már kénytelen voltam ezt erről az egyetemről megtudni. Már megérte a százmilliárdokat, kastélyokat, és egyéb nemzeti kincseket rábízni erre a szélhámos bandára. Bajszos szarokkal, Rákosi szemléletű ámerikai “tekintélyekkel” hülyítve egészséges, libidóval ellátott egyetemistákat.

Ez már olyan intellektuális mocsár, amin csak a kohósalakkal való feltöltés segít. Maga alá élve eltemetve a Szántómiklósokat, Orbánbalázsokat. Nem beszélve arról, hogy a 2020-ban az MCC-t működtető alapítvány több egymilliárd DOLLÁR értékű részvényeket (MOL? Richter Rt) kapott az államtól, továbbá számos ingatlant, (amiből a Somlói útit elrombolják, mert mégse lett jó, egy betonyszörny lesz a helyén), közte egy révfülöpi kastéllyal. A választásokon erre is kell a válasz, akarjuk-e mi ezt? “Célkitűzés, hogy a MCC által nyújtott tehetségfejlesztő képzések minél több diák számára legyenek elérhetők, miközben a programok ingyenessége megmarad. Az új struktúrában az MCC kilép a Budapest-fókuszból, hogy néhány éven belül[mikor?] minden megyében megjelenjen egy képzési központtal, a Kárpát-medencén belül összesen 35 helyen. Minden városban jelen lesz az általános iskolásoknak szóló Fiatal Tehetség Program, valamint a középiskolásokat megcélzó Középiskolás Program, nyolc egyetemi városban (Budapesten, Bécsben, Kolozsvárott, Győrben, Miskolcon, Debrecenben, Szegeden és Pécsett) pedig bentlakásos és bejárós egyetemi képzés is megvalósul.
%d bloggers like this: