Egyre több tanár vállalja a polgári engedetlenséget

Posted by
Miskolcon a Földes Ferenc Gimnáziumban indult tiltakozás, ahol a munkabeszüntetésbe egyelőre csak Szűcs Tamás, az intézmény magyar-történelem tanára állt bele. A Népszava megkeresésére viszont azt mondta, jövő héten egy összehangolt polgári engedetlenségi akció indul több miskolci iskolában is, amelynek a Földes is részese lesz.
– Felhalmozódott feszültségek teljesültek most ki, és a sztrájkrendelet vált egy olyan jelképes üggyé, amely miatt a pedagógusok az eddigieknél jóval nagyobb kockázatot vállalva is hajlandóak kiállni önmagukért, a diákokért, az oktatásért
Sokszor nem lehet tudni, mi lesz az a szikra, ami elszántabb cselekvésre buzdítja az embereket. De az biztos, hogy a sztrájk ilyen szintű korlátozása pártállami időket idéz – fogalmazott Szűcs Tamás.
A kormány a sztrájktörvénnyel, az Alaptörvénnyel és jogerős bírósági ítéletekkel is szembemenve, a járványügyi veszélyhelyzetre hivatkozva rendeletben írta elő, hogy a pedagógusok csak úgy sztrájkolhatnak, ha közben dolgoznak is: az órák 50 százalékát, érettségiző osztályoknál a vizsgatantárgyak 100 százalékát meg kell tartani. Ilyen feltételek mellett a munkabeszüntetés értelmét veszti.
Szűcs Tamás lapunknak azt is elmondta, értesülései szerint a tankerületi központok napi jelentéseket kérnek az intézményvezetőktől a megvalósult vagy a várható polgári engedetlenségi akciókról, korábban pedig azoknak a pedagógusoknak a nevét is be akarták kérni, akik videófelvételeken, fotókon is kiálltak a sztrájkjog védelmében. Ám végül visszavonták az erre vonatkozó utasítást.
Úgy tűnik, az oktatásirányítás nem jól mérte fel a helyzetet, ez a kapkodó, sokszor irracionális döntésekből is látszik. Szerintem hetekre elhúzódó akciókra kell számítani, a fordulópont március 16-a lesz, addig tovább fog éleződni a helyzet – vélekedett Szűcs Tamás. A Pedagógusok Szakszervezete és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete március 16-ra hirdetett határozatlan idejű sztrájkot, a szervezést pedig annak ellenére is folytatják, hogy a kormány megpróbálja ellehetetleníteni azt.
A polgári engedetlenségi akció hétfőn a kőbányai Szent László Gimnáziumban indult 12 tiltakozó tanárral, majd kedden a terézvárosi Kölcsey Ferenc Gimnázium 20 pedagógusa, szerdán a budaörsi Illyés Gyula Gimnázium 48 tanára, csütörtökön pedig a cinkotai Szerb Antal Gimnázium 34, a zuglói Teleki Blanka Gimnázium 32, valamint a Pesterzsébeti Technikum 4 oktatója is egy napra megtagadta a munkát.

Új Hét