Ők nem az egész kasszát lopják el

Posted by

Bárász Péter
>Három éve nem jártam Lengyelországban. Most pedig két nap alatt kb. egy harmadát láttam, míg Bresztből eljutottam Prágába. Nem lehet nem észrevenni, hogy mennyi új út, autópálya van, illetve épül mindenfelé, úgy tűnik, kiváló minőségűek. Sok kis – három vagy négyszámjegyű – keskeny úton jártam (arra vezetett a GPS). Egyik jobb, mint a másik.

Mint jogmentes állam, Lengyelország is valahol ott áll, ahol mi. De feltűnő, hogy nem az egész kasszát lopják el, illetve, hogy nem marhaságokat építenek sokszorosan túlárazottan, hanem valóban fontos dolgokat – persze lehet, hogy nem mindent, de hát egy tranzitutas nem is láthat mindent.

Ég és föld! Pedig az Orbán-bandával nem is az a legnagyobb baj, hogy mindent ellopnak! Hanem a módszeresen bevezetett gyűlöletkultusz! Aminek a leépítéséhez, reméljük, a Mózes-féle negyven év elegendő lesz.