Minek nekünk ellenség

Posted by

Fábián András
>A 2014-es választások előtt egy emlékezetes nagygyűlés zajlott le a Műegyetem előtt. Tízezrek vettek rajta részt. Ezen az ellenzék tömegeinek remek lehetősége lett volna az erejét felmutatni, ripsz-ropsz elzavarni Orbánt és bandáját oda, ahová valók. Ehelyett azonban csak sikerült még tovább erősíteni az amúgy is meglévő belső feszültségeket. A színpadon összesen nyolc ellenzéki vezető kapott lehetőséget a felszólalásra. Később, leginkább az MSZP és az Együtt, azt állította, hogy a nyolcból hárman az együttműködés erősítése helyett burkoltan annak gyengítése mellett tették le a voksot. Azokat vádolták ezzel, akik ilyen vagy olyan okból kimaradtak a Mesterházy és Bajnai által előző nap kötött választási megállapodásból. A gyűlésen felszólaló és nagy sikert arató Gyurcsány fő bűne állítólag az volt, hogy az ex-miniszterelnök karakán stílusában tovább sürgette az ellenzéki összefogást: “közös miniszterelnök jelöltet, és legalább tavaszig közös listát”. Utólag meg is fogalmazódott a kemény vád ellene: „beszédével is, és a közönség soraiba szervezett fanatikus támogatóival is fő bomlasztójává vált az egységesülő ellenzéknek.”

Ami pedig a valóságot illeti, az úgy nézett ki, hogy az akkor még felettébb erős, a legerősebb ellenzéki párt szerepében tetszelgő MSZP teljességgel kizártnak tartotta az együttműködést a sorait elhagyó és új baloldali liberális pártot alakító egykori pártelnök-miniszterelnökkel. Itt említsük meg gyorsan ennek előzményeit is, mielőtt néhányan elkezdenének ujjal mutogatni, mások az öklüket rázni. Gyurcsány Ferenc a kilépése előtt választást ajánlott az MSZP-nek: vagy megszabadul a korrupt és a Fidesszel a háttérben sumákoló és üzletelő vezetőitől és megtisztulva megújul, vagy ő nem kíván tovább velük maradni. A második megoldás volt a befutó. Ez az előjáték elfelejtődik a Fidesz (és az MSZP) azóta sem sokat változott kommunikációjában. Minden karaktergyilkosság és áskálódás ellenére ma a DK mégis a legerősebb ellenzéki párt, az MSZP pedig éppen dobra veri még megmaradt kevéske vagyonát, hogy valahogy túlélje az elkövetkező időszakot. Azért szomorú ez, mert sok tisztességes ember van abban a pártban és a vezetésében, akik sajnálatos módon nem tudnak átlépni saját árnyékukon.

Kanyarodjunk azonban vissza a Műegyetem rakpartra. Emlékszünk arra is, hogy a miniszterelnök jelölti babérokra pályázó Mesterházy Attilának esze ágában nem volt kimondani, hogy pártja készen áll egy széles körű együttműködésre, annak ellenére, hogy a tömeg ezt üvöltve követelte. Miután azonban képtelen volt előadni előre leírt, szépen megfogalmazott kortesbeszédét, végül csak kinyögte, hogy ők készek együttműködni mindenkivel, aki le akarja váltani a Fideszt. Hamis volt már akkor az a hang és hamisak a szavak. Semmi nem is lett belőle, azon kívül, hogy a Fidesznek sikerült ismét 2/3-ot szerezni. Azt pedig már 2010. után láttuk, hogy mit jelent a Fidesz számára a 2/3. Azóta is szenvedjük. Pedig 2010 előtt nagy tiszteletnek örvendő politológusok is komoly képpel kifejtették, hogy nem kell attól sem tartani, ha a mai kormányzó párt lényegében diktatórikus túlhatalomhoz jut. Nem lesz abból semmi baj. Lett. A jövendőmondók ma viszont tagadják, hogy ők ilyesmit állítottak volna.

Azért éreztem mindezt fontosnak előre bocsátani, mert a 12 évi Fidesz diktatúra végre ráébresztette a politikusok krémjét, hogy nincs ez így jól. Az ország felét ellopták, csökken a népesség, a járvány gátlástalanul szedi az áldozatait, miközben gazdag pénzforrást biztosít a politikai vezetés számára. Bizonyítottan korrupt közhivatalnokok hoznak törvényeket és választanak köztársasági elnököt, az ország a csőd szélén áll, és napról napra tovább folyik a rombolás. Ahhoz pedig, hogy a diktátort leváltsák egy sokszínű, de mégis egységes politikai tömörülésre van szükség, ahol mindegyik párt megőrizheti az arculatát, képviselheti a nézeteit, s így meg tudja tartani a választóit is. Ezt nevezzük ma Ellenzéki Együttműködésnek, amelynek van egy közös politikai alapja és célja. A cél egyszerű: Orbánt és bandáját le kell váltani. Az alap sokszínű: Európa-pártiság, antikorrupciós politika, az alkotmányosság, a jogállamiság helyreállítása, az alkotmányos köztársaság helyreállítása és még sorolhatnánk, mennyi mindenben értenek, értünk egyet akkor, ha sikerül a kitűzött célt április 3-án megvalósítani.

Nem is lenne itt semmi baj, ha a mi barátaink és harcostársaink elsősorban és leginkább a fő feladatokra koncentrálnának és nem mindenki a saját preferenciáit tartaná nélkülözhetetlennek. Ez persze egy demokráciában teljességgel megengedett, most azonban nem ilyen időket élünk.

Politikai győzelmet ma csak egységes vezetés mellett, az egyéni nézetkülönbségeket félretéve tudunk aratni. Alig több mint egy hónappal a választások előtt nem az a fő kérdés, hogy miért X-et és miért nem Y-t jelölik arra a köztársasági elnöki posztra, amelyről amúgy mindenki tudja, hogy lefutott ügy és az egésznek csupán formális jelentősége van. No és persze a 15 perc hírnév a parlamenti felszólalással. Egyébként az is nagyon fontos, lássuk be. Hónapok óta rendes, tisztességes emberek tömegei tipródnak azon, hogy miért pont MZP az egyesült ellenzék miniszterelnök jelöltje, amikor… Hogy miért kell a Jobbikkal együttműködni, amikor… Meg hogy bárkire, még a kutyákra is inkább, mint erre az összefogásra, mert Gyurcsány, meg Jakab, meg MZP, meg Róna, meg…. És ömlik a panasz és fáj a fájdalom. Zsigeri dolgok ezek, a meddő vita viszont rengeteg energiánkat leköti. Mindeközben persze pontosan tudjuk, hogy a politika egy olyan műfaj, ahol nem lehet mindenkinek a kedvére tenni. Különösen nem akkor, ha az embernek nincs is lehetősége teljesíteni, mindazt, amit elvárnak tőle. Ahhoz előbb a politikai hatalmat kell megragadni és megőrizni, majd utána vitatkozhatunk arról, hogy mi kell előbb és mi halasztható későbbre.

Azért persze vannak józan pillanatok is. Szerencsére, amikor az előválasztásról és az ajánlások összegyűjtéséről volt/van szó, megindulnak az emberek. Ugye tetszettek látni a békésen várakozó emberek sorait az ellenzéki aláíróhelyeknél, miközben az aktivistákon kívül a kutya se ment a Fidesz-pultok közelébe?! A komolyan gondolkodó magyarok, és nem kevesen vannak ilyenek, pontosan tudják, hogy hol a helyük. Az eldugott, kis vidéki falvakban viszont sokszor azt sem tudják sajnos, hogy a Fideszen kívül van még más választható párt is az országban.

A félelmetes a számomra az, és ezért is emeltem most szót, hogy mi, a saját sorainkból kikiabálva erősítjük fel a Fidesz propaganda-üzeneteit és gyengítjük le saját magunkat, a mi egységünket, a mi közös erőnket. Nyilván nem gyengíteni, hanem segíteni akarnak ők, mert a sorainkon belüli bírálókban általában a jószándék munkál, jót akarnak. Ehelyett akaratlanul is az értelmetlen széthúzást erősítik, a belső ellentéteket szítják. Így aztán megint igazolódik a mondás, hogy akinek ilyen barátai vannak, annak ellenségre valójában nincs is szüksége.