Eljött az igazság pillanata

Posted by

A helyben.hu lapszemléje

Eljött az igazság pillanata Magyarország és Lengyelország számára.Nemigen kétséges, hogy az Európai Bíróság átengedi a jogállami mechanizmust, a Bizottság viszont várhatóan nem fog túlzottan bekeményíteni

Frankfurter Rundschau:  Mivel az unió legfelsőbb bírósága ma várhatóan elveti a jogállami mechanizmus ellen beadott magyar-lengyel panaszt, a Bizottság valószínűleg jelentős összegeket von majd meg a két országtól, ennélfogva egyre nagyobb galibába keveredik a Fidesz és a PiS. A magyar vezetés ellen a vád leginkább a civil társadalom sarokba szorítása, illetve a korrupció, de Brüsszel azt is rossz néven veszi, hogy Orbán nem győzi ostorozni Brüsszelt. Az országértékelőben egyenesen azt állította, hogy az EU jogállami szent háborút visel Magyarország ellen. A német szabaddemokraták nevében Moritz Körner EP-képviselője siralmasnak tartja, hogy a miniszterelnök felvetette a Huxitot, tehát hogy az ország esetleg hátat fordít a szervezetnek. Mint mondta, Orbán valójában továbbra is szabad kezet akar magának, hogy uniós pénzekből tömhesse tele az oligarchák zsebét. Ám a húzás meglehetősen gyermeteg, a Bizottságnak viszont nem szabad tovább halogatnia a szankciós rendszer bevetését. https://www.fr.de/hintergrund/fuer-polen-und-ungarn-wird-es-eng-91350505.html

Reuters: A tét az ma Luxemburgban, hogy csakis olyan kormányok kaphassanak támogatást az EU-tól, amelyek betartják a jogállami szabályokat, azaz Magyarország és Lengyelország megmérettetik. Egyben határkőhöz érkezik az integráció, mivel súlyos panaszok merültek fel Budapest és Varsó ellen a nők, a nemi kisebbségek és a civil szervezetek jogainak megnyirbálása miatt. Ha az EUB rábólint az új rendszerre, akkor a Bizottság igen hatásos eszközhöz jut, hogy olyan hatalmak ne részesülhessenek szubvencióban, amelyek semmibe veszik a liberális demokrácia játékszabályait. Viszont ha a bíróság helyt ad a két keresetnek, az egy magas rangú uniós tisztségviselő szerint nagyot dobna a két ország pozícióin. A vita azonban jelenleg igen sokat árt az EU-nak mind saját sorain belül, mind a világban. Orbán ugyanakkor már ott tart, hogy bedobta a magyar kilépés lehetőségét is, bár egyelőre csak lesheti, hogy mikor érkeznek a milliárdok. Politikájában a bevándorlás-ellenesség, a nacionalizmus és a populista gazdasági krédó dominál. https://www.yahoo.com/news/factbox-poland-hungary-test-eu-112939459.html

Reuters:  Még ha az Európai Bíróság ki is mondja, hogy nincs akadálya a jogállami mechanizmusnak, még hónapig eltarthat, amíg valóban megvonnak pénzeket Magyarországtól és Lengyelországtól. Azaz semmiképpen sem esedékes a magyar választások előtt, sőt inkább csak az év vége, a jövő év eleje felé valószínű. De egy brüsszeli illetékes szerint még akkor is csak igen óvatosan szabad kalibrálni, nehogy lehetetlenné tegye a döntéshozatalt olyan kulcsterületeken, mint, mondjuk, az éghajlatváltozás elleni küzdelem. Ennélfogva a színfalak mögött most várhatóan olyan alkudozás indul meg, mint ami lókupecek között szokás.  Közben a Társaság a Szabadságjogokért nevű nemzetközi szervezet berlini központjában olyan nyilatkozat született, miszerint Magyarország és Lengyelország erőteljesen sodródik még tovább az autokrácia felé. A két vezetés a járvány ürügyén szigorít, csápjait még jobban kiterjeszti a médiára, a bíróságokra és a civil szférára. Szűkíti a szabadságjogokat és ráerősít a megosztottságra, bűnbakként felhasználva a migránsokat és más kisebbségeket. https://www.yahoo.com/news/poland-hungary-turning-more-authoritarian-145943133.html

BBC : Az utóbbi 12 év legkeményebb politikai erőpróbája elé kerül Orbán Viktor április 3-án, bár igencsak a maga javára változtatta meg a feltételeket. Kézben tartja a sajtó legnagyobb részét és hatalmas pénzekből tud kampányolni. Fő aduja a miniszterelnök, illetve az a hit, hogy őt nem lehet megverni. Egyébiránt a politikus szívesen ajánlja más országok figyelmébe a nemzeti függetlenség „magyar modelljét”. Márki-Zay viszont saját pályán, jobbról akarja legyőzni. Azt mondja, hogy a kormányfő egyáltalán nem a nemzetet védi, nem hazafi, nem keresztény, pártjának és neki nincsenek elvei, a nemzeti érdek csak ürügy, a vallásosság álca. Valójában csak a hatalom és a pénz érdekli. A Fidesz ugyanakkor elképesztő hadjáratot indított a kihívó ellen. Patikamérlegre teszik minden szavát, hogy bele tudjanak kötni. Gyurcsány ölebének tüntetik fel, igyekeznek minden lehetséges módon lejáratni.https://www.bbc.com/news/world-europe-60385700

Süddeutsche Zeitung : Az ellenzéki miniszterelnök jelölt eléggé vitatott, de ezzel együtt ő a reménysugár Orbán ellentábora szemében. Jobb híján vidéki piacokon találkozik a híveivel, mindenütt megfordul az országban. Igyekszik megértetni a Fidesz támogatóival, hogy nem a világvégét jelenti, ha megbukik az eddigi rendszer. Az ellenzéki összefogás alapja éppen az, hogy a miniszterelnöknek el kell húznia, le kell számolni a korrupcióval, véget kell vetni a társadalom megosztottságának. Márki-Zay ugyan élt a tengerentúlon, jártas a világban, de nem tud olyan csili-vili vendégeket felmutatni a kampányban, mint a brazil államfő, aki holnap hivatalos Budapestre, vagy Trump, akiről szintén úgy hírlik, hogy jön. Mellesleg Bolsonaro vendégeskedése várhatóan a fő hír lesz a hatalom közeli sajtóban, így ott nem sok figyelmet fog kapni az ellenzéki program, amelyet szintén holnap hoznak nyilvánosságra, a jelöltek névsorával együtt. Így lehet, hogy elhalasztják az egész bejelentést, miközben nem egészen hét hét van a választásig. És hát a Fidesznek hatalmas a médiafölénye, meg pénz dolgában is összehasonlíthatatlanul jobban áll. Arról nem beszélve, hogy az ellenzék az „Orbánnak mennie kell!” jelszaván túl meglehetősen széttagolt. https://www.sueddeutsche.de/meinung/ungarn-peter-marki-zay-praesidentschaftswahl-opposition-viktor-orban-staatsmedien-1.5529314

Libération : Az unió a legérzékenyebb pontján igyekszik telibe találni a magyar és a lengyel kormányt: a bugyellárison keresztül. Ma várhatóan elhárul az utolsó akadály is a jogállami mechanizmus beélesítésének útjából, ezért ha a két ország nem vet véget az autoriter sodródásnak, akkor milliárdoktól eshet el. Orbán elébe ment az ítéletnek, már jó előre megtámadta azt. Azaz nem számít arra, hogy ez az uniós próbálkozás is dugába dől, mint a 7-es cikkely alapján zajló eljárás. És itt nincs apelláta, ez esetben nem lehet figyelmen kívül hagyni az EUB verdiktjét. Az új rendszer alapvető vonása, hogy preventív jellegű, azaz nem kell bevárni vele, amíg bekövetkezik a jogsértés – mutat rá a Delors Intézet egyik szakértője. Az persze kevéssé valószínű, hogy Budapest és Varsó egyetlen fillért sem lát, mert ez esetben félő, hogy bevadulnak, és lerombolják az utolsó hidat is az EU felé. Úgy hogy a bíróság alighanem mértéktartóan fog lépni. https://www.liberation.fr/intonal/europe/pour-letat-de-droit-lue-frappe-la-pologne-et-la-hongrie-au-portefeuille-20220215_ELGWVQLEKVFN3FQTJGUOKAINCI/

Politico : A Bizottság meg fogja torolja torolni, ha bármelyik tagállam átsiklik a lehallgatási botrány fölött. Ezt az igazságügyi biztos közölte, feltehetőleg a magyar adatvédelmi biztosnak üzenve, miután Péterfalvi Attila semmi suskust nem talált a Pegasus ügyében. Reynders szerint nem lehet mindent rákenni a nemzetbiztonságra. Bebizonyosodott ugyanis, hogy a kémszoftverrel politikusokat, újságírókat, civil aktivistákat figyeltek meg. Az EU adatvédelem ügyében illetékes felügyeleti szerve a botrány nyomán egyenesen azt javasolja, hogy teljes egészében tiltsák be az ilyen eszközöket. Az Európai Parlament ugyanakkor az eddig történteket igyekszik tisztázni, ezért vizsgálóbizottságot kíván felállítani. Az Európa-ügyekért felelős francia miniszter pedig kijelentette, hogy a nagyon szigorú feltételek mellett szabad csak használni az ilyen programokat, mert azzal hihetetlen mértékben be lehet hatolni a magánéletbe. Ám úgy tudni, hogy a nyilvánosságtól távol több kormány is azt szeretné, ha a hírszerzés számára megkönnyítenék adatok beszerzését a polgárokról. Sőt, még a Bizottságon belül is vannak ellentétek ez ügyben. https://www.politico.eu/article/brussels-eu-government-collision-course-pegasus-spyware/

Financial Times: A lengyel kormány felvetette, hogy meg kellene oldani a jogállami vitát, mert az orosz fenyegetés miatt sokkal fontosabb az egység. Szó sincs persze arról, hogy Varsó felülvizsgálná álláspontját, hiszen messze nem biztos, hogy pl. Ziobrót, a keményvonalas igazságügyi minisztert jobb belátásra lehet bírni. Márpedig ő nem békülékenységéről híres. Ugyanakkor Duda államfő több fontos ügyben is keresztezte a PiS törekvéseit. Viszont nem világos, hogy mennyire képes áthidalni a problémát a Fegyelmi Kamara ügyében az, amit ő, illetve több kormánypárti törvényhozó letett az asztalra. A korábbi ombudsman szerint egyáltalán nem, mert nem vonnák ki a kormány által pozícióba helyezett bírák megbízatását, sőt a politika változatlanul bele akar szólni a kinevezésekbe.https://www.ft.com/content/8447f51f-df45-4490-a2e8-de0f6894c847?desktop=true&segmentId=d8d3e364-5197-20eb-17cf-2437841d178a#myft:notification:instant-email:content