Elektrosokk a NATO szívére

Posted by

Thomas L. Friedman
New York Times

>Ukrajna története még messze nem ért véget. De ha Vlagyimir Putyin úgy dönt, hogy eláll Ukrajna lerohanásától, – még ha csak ideiglenesen is,  akkor ez azért történik, mert Joe Biden – az a fickó, akiről jobboldali kritikusai azt állítják, hogy olyan mély demenciában szenved, hogy nem tudja megkülönböztetni Kijevet Kansastól vagy a nyugdíjasok szervezetét, az AARP-t a NATO-tól – hatékony ellenlépésekkel válaszolt Putyin minden sakklépésére.

Putyin olyannyira átverte a Nyugatot és destabilizálta politikánkat, hogy könnyű őt túlértékelni. Nehéz elhinni egy szót is abból, ami a szájából elhangzik. De ha Putyin őszinte volt, amikor kedden azt mondta, hogy “kész folytatni a tárgyalásokat” annak érdekében, hogy Ukrajna soha ne csatlakozzon a NATO-hoz, és visszavonja fenyegető erőinek egy részét, ez azért van, mert Biden államférfiúi magatartása elgondolkoztatta őt.

Konkrétan, a Biden-csapat elég szolidaritást mozgósított a NATO-szövetségesek körében, elég fejlett védelmi fegyverzetet szállított Ukrajnának és potenciálisan elég harapós gazdasági szankciókat ígért Oroszországgal szemben ahhoz, hogy Putyinak azaz  egyetlen fontos gondolat jusson eszébe: “Ha belevágok egy teljes körű invázióba, és az rosszul sül el – tönkretéve Oroszország gazdaságát, és azt eredményezve, hogy orosz katonák hullazsákban térnek haza a szláv nemzettársaikkal vívott háborúból -, az a saját bukásomhoz vezethet?”.

Ez az egyetlen dolog, ami számít, és Biden a legjobb munkát végezte el, amit egy amerikai elnök tehet,  tekintettel az Amerika és Oroszország közötti, Ukrajnával kapcsolatos érdekek aszimmetriájára. Ukrajna nemcsak Oroszország közvetlen szomszédja, hanem olyan ország is, amelynek sorsa és jövője Putyin számára személyesen is létfontosságú. Ezzel szemben az amerikaiak többsége egy térképen sem találná meg Ukrajnát, és érzelmileg semmit sem érez a jövője iránt. És ahogy Putyin a Krím 2014-es elfoglalásakor tapasztalta, az amerikaiak nem fogják elküldeni a fiaikat és lányaikat, hogy megőrizzék Ukrajna területi integritását.

Bidennek tehát a megfelelő cérnát kellett a tűbe fűzni.  Igazi vezetői feladatot kellett megoldania. Nem tudott hitelesen amerikai katonai erővel fenyegetőzni. Ezért a következő legjobb megoldást kellett választania: össze kellett állítania egy elég szilárd koalíciót a NATO-szövetségesekből. Elég sokat közülük rávenni arra, hogy fegyvert szállítsanak Ukrajnának. Közölje Putyinnal, hogy pontosan milyen bénító gazdasági szankciókkal sújtják gazdaságát, bankrendszerét, gyárait és cimboráit, ha megszállja Ukrajnát. És világossá tette, hogy egy invázió valójában azt a NATO-t fogja létrehozni, amelytől Putyin fél – egy olyan NATO-t, amely teljesen egységes, és még több NATO-csapattal, sőt talán még rakétákkal is közelebb kerül majd a határaihoz. Ez arra is ösztönözheti a nem NATO-tag Finnországot és Svédországot, hogy elmélyítsék kapcsolataikat a szövetséggel.

Így Oroszországnak csak egyetlen barátja marad a világon: Kína. Kínának pedig nincsenek barátai, csak vazallusai. Valójában azzal, ahogy Putyinnal beszélt, Biden egy fontos üzenetet küldött Kínának is, mégpedig ezt: “Igaz, hogy elszúrtam, ahogyan kivonultam Afganisztánból. De tanultam belőle – és nektek is tanulnotok kellene. Mi nem vagyunk a Trump-kormányzat, amelynek “Amerika az első” stratégiájából “Amerika egymaga” lett. Mi a szövetségekben hiszünk, és ha a szövetségeseinkkel közösen cselekszünk, akkor még mindig a megszokott erős ököllel tudunk ütni – ha esetleg Tajvan elfoglalásán gondolkodnának.”

Megint: PUTYINT MINDEZ NEM ÁLLÍTHATJA MEG. Talán nem fogta fel, vagy csupán nem érdekli, hogy fenyegetése Ukrajna elfoglalásával és Oroszország történelmi befolyási övezetébe való erőszakos visszacsatolásával a NATO-szövetségesek számára nem kevesebbet idézett fel, mint Hitler 1938-as, Ausztriának és Németországnak annektálással kikényszerített “egyesítését”. Putyin olyan nyers és durva fenyegetést jelent egy szabad nemzet számára – amely fenyegetést mintegy 150 000 orosz katona támogatott -, hogy ez elektrosokkként hatott a NATO-szövetség szívére, olyan villámcsapásként, amely a hidegháború vége óta semmi máshoz nem hasonlítható módon hozta ki a szövetséget a szklerózisából. Biden és nemzetbiztonsági főtanácsadói az elmúlt hetekben naponta többször is kapcsolatba léptek a NATO magját alkotó Nagy-Britannia, Franciaország és Németország, valamint kisebb nemzetek vezetőivel és nemzetbiztonsági tisztviselőivel. Évek óta nem volt ilyen szoros NATO-együttműködés, jegyezte meg nekem egy Washingtonban dolgozó európai nagykövet. A Nyugat talán mégsem halott.

Címkép: Visszavonul néhány orosz egység az ukrán határról