Miért teszi kockára a hitelét Amerika?

Posted by

>Az Egyesült Államok reputációja szempontjából döntő hét elő nézünk. Joe Biden a lehető legmagasabbra emelte a tétet, amikor bejelentette, hogy az oroszok február 16-án megtámadják Ukrajnát. Az állítólagos katonai akció tényét az elnök mellett az adminisztráció további két magas rangú tisztviselője is megerősítette. A legmegengedőbb prognózis szerint az orosz erők az olimpia végéig mindenképpen megindulnak. De mi lesz akkor, ha mégsem? Mi lesz akkor az amerikai politika és média maradék hitelével? Vagy a Fehér Ház ezt is kész beáldozni az európai befolyás megtartásáért, és az eurázsiai együttműködés megakadályozásáért?

 

Joe Biden a lehető legmagasabbra emelte a tétet, amikor bejelentette, hogy az oroszok február 16-án megtámadják Ukrajnát #moszkvater
Joe Biden a lehető legmagasabbra emelte a tétet, amikor bejelentette, hogy az oroszok február 16-án megtámadják Ukrajnát
Fotó:EUROPRESS/WHITE HOUSE/AFP

A feszültség nagyobb, mint bármikor. Talán hat évtizede a karibi válság idején volt ekkora. De azok más idők voltak. Az amerikai elnök már azt is megmondta, hogy február 16-án megindul az orosz támadás Ukrajna ellen. Az objektivitására és hitelességére oly kényes nyugati fősodor sajtó pedig kész tényként tálalja ezt az őrületet. „Felelőtlenül és gátlástalanul beáll a háborús hisztériát tudatosan keltő amerikai stratégiába”Részletekbe menően ecsetelik az orosz támadás irányait, módszereit, az emberek pedig csak hüledeznek, és azt kérdezgetik egymástól, hogy holnap tényleg háború lesz? Odáig srófolták az idegeket, hogy akár lesz háború, akár nem, a világ már nem lesz olyan, mint volt. Ez a hónapok óta folyó hisztéria sokak agyába beleég. Ez azonban az információs stratégia kiötlőit nem érdekli. Mint ahogy láthatóan az sem nagyon, hogy a legvalószínűbb forgatókönyv megvalósulása esetén komolyan sérül Amerika és a szolgálatában álló sajtó reputációja. „S akkor most gondoljuk át nyugodtan, hogy mi történhet a héten?”

Amerika hitelessége szempontjából a legkedvezőbb szcenárió az lenne, ha minden úgy történne, ahogy azt a Fehér Ház, és nyomában a nyugati fősodor média megmondta. Oroszország megindítaná a csapatait Ukrajna felé, Európát sokkolná a második világháború óta nem látott katonai akció, Washington szövetségesei pedig elfogadnák, hogy az amerikai felderítés értesüléseire nemcsak lehet, de kell is támaszkodni. „Ezzel az Egyesült Államok megerősítené gyengülő pozícióit, és megkérdőjelezhetetlenné tenné vezető szerepét a nyugati világban. Európában újra leereszkedne a vasfüggöny, Oroszországot pedig mindez hosszú időre számkivetetté tenné”

De van egy ennél reálisabb és valószínűbb hibrid forgatókönyv is, amely szerint egy ukrán provokációval húznák bele Oroszországot egy háborúba, és állítanák be a Donbassz megsegítését orosz agressziónak. Az információs térben lényegében úgy nézne ki a helyzet, mint az első szcenárió esetében. Van azonban itt néhány apróság. Bármennyire is kifejlettek a hibrid háború, a tények meghamisításának, a dezinformációnak a technológiái, az igazságot nagyon nehéz elleplezni. A műholdak manapság Ukrajna minden négyzetméterét fokozott figyelemmel követik. Így az is hamar kiderülne, hogy melyik oldal provokálta a konfliktust. S még egy. Ha Moszkva nem ül fel mások provokációjának – s miért játszana alá a másik oldal forgatókönyvének -, akkor ezt az elképzelést nehéz megvalósítani.

„De azt is szeretnénk hinni, hogy Kijevben sem öngyilkosok ülnek a kormányrúdnál, és megértik, hogy egy ilyen szcenáriónak Ukrajna lenne az első számú áldozata. Az ukrán vezetés legutóbbi nyilatkozatai azt sejtetik, hogy nem akarnak részt venni egy ilyen cinikus játszmában. Az is igaz persze, hogy Kijev teljes mértékben a külső szponzoraitól függ”

Marad a harmadik forgatókönyv, miszerint nem történik semmi, az „orosz agresszió” érdeklődés hiányában elmarad. Az orosz csapatok a belaruszokkal közös hadgyakorlat után hazamennek – mint azt Putyin megígérte Macronnak -, és a Fekete-tengeren gyakorlatozó orosz hajók is visszatérnek állandó kikötőikbe. Miután pedig Kijevet senki nem foglalja el, az innen evakuált nyugati diplomaták is visszasomfordálnak állomáshelyükre. „A Fehér Ház, a CIA, és az amerikai média pedig magyarázná a bizonyítványt, és úgy próbálná a maga javára fordítani a helyzetet, hogy éppen a nyomásgyakorlás akadályozta meg Moszkvát Ukrajna lerohanásában”

Ezt a csorbát azonban nem lenne egyszerű kiköszörülni, hiszen sokaknak eszébe juthatna, hogy ugyanilyen hamis titkosszolgálati agatok alapján kezdődött az iraki háború. Sokan rájönnének, hogy megint megvezették őket, és az egész hisztéria csak az amerikai információs és pszichológiai hadviselés része volt. Washington azonban igyekezne gyorsan elhessegetni ezeket a gondolatokat, felgyorsulnának az orosz-amerikai tárgyalások, amelynek végén a Fehér Ház akár Kijevre is nyomást gyakorolna minszki megállapodás végrehajtása érdekében. Washington visszatérne a kis és közepes hattávolságú rakétákról szóló egyezségbe, Ukrajna NATO-tagsága pedig szép csendesen elfelejtődne, kitolódna a végtelenbe. „Így aztán azon sem lepődhetnénk meg, ha Joe Biden Nobel-békedíjat kapna Európa megmentésért” Ez azonban csak a jéghegy csúcsa. Persze, Washington így megőrizné az arcát, ám ne higgyük, hogy az egész elképesztő, háborús hisztériát keltő kampányba csupán könnyelműen és átgondolatlanul vágott bele, amelynek végén aztán menti a menthetőt. Washington ennél messzebbre tekint. Első számú, és koránt sem újkeletű stratégiai célja, hogy „megakadályozza egy valamelyest is működő, egységes eurázsiai tér kialakítását”.

Olyan helyzetet teremtsen, amelyben a francia-német tandem, és mondjuk velük együtt az olaszok, osztrákok, magyarok közeledhessenek az orosz-kínai tengelyhez. Ennek a törekvésnek a jegyében akadályozza, hogy Kijev elfogadhassa a kontinentális Európa rendezési elképzeléseit, mint ahogy ennek jegyében provokálná, és húzná bele egy konfliktusba Oroszországot is. Főképp úgy, ha a bűnös már előre megvan, hiszen ennek a média kampány előkészítette a terepet. „Logikusnak tűnik azonban, hogy egy ilyen konfliktuson keresztül Washington konszolidálná a Nyugatot, mélyítené az árkot Nyugat-Európa és Oroszország között, és még a szankciókat is erősíthetné”

Mint Alekszandr Guscsin orosz politológus ennek kapcsán még megjegyzi, egy ilyen helyzet ezen kívül megakadályozná Oroszország erősödését a posztszovjet térségben, de még az orosz elit nyugatközpontúan gondolkodó részét is elbizonytalanítaná. A legfontosabb azonban, hogy amerikai stratégák felismerték, hogy Oroszországot már nem lehet az ő elképzeléseik szerint integrálni egy európai biztonsági rendszerbe, legalább azt megakadályozzák, hogy Moszkva és Peking erősödő eurázsiai együttműködésébe az európaiak bármilyen, akár pragmatikus szinten is bekapcsolódjanak. Ezt a célját Washington rövid távon elérheti, ám az idő nem az atlanti elképzeléseknek dolgozik.

Moszkvater blog