Chomsky és Ukrajna

Posted by

Fábián András
>Elöljáróban szeretném megköszönni Ferber Katalin professzornak, hogy felhívta a figyelmemet egy, a Mércében megjelent interjúra. Ebben Noam Chomsky, az Arizonai Egyetem díszdoktora és a Massachusetts Institute of Technology (MIT) nyugalmazott professzora az USA és Ukrajna, valamint az orosz fenyegetés kérdéskörét elemezte. Chomsky professzor véleménye itt elolvasható:
https://merce.hu/2022/02/13/chomsky-az-usa-hozzaallasa-ukrajnahoz-es-oroszorszaghoz-atlepte-a-racionalitas-hatarat/
Nem tisztem eldönteni, hogy az általam rendkívül tisztelt gondolkodónak igaza van-e. Nyugodtan leszögezhetjük, hogy lényegében mindabban igaza van, amit állít. Például, hogy az USA is erősen kiakadt az 1961-es kubai rakétaválság idején, amikor a Szovjetunió rakétákat akart telepíteni Kubába. Még azt is készséggel elfogadom, hogy Moszkva ma ugyanúgy értelmezi Ukrajna NATO-csatlakozásának szándékát, mint annak idején Amerika a szovjet katonai terjeszkedést. Ettől kezdve azonban sok problémám van Chomsky úr érvelésével, mivel néhány igen fontos történelmi tényt elfelejt megemlíteni.

Jogos orosz érdeksérelemként veti fel ugyanis a balkáni háborúba való amerikai-NATO beavatkozást, mint amely a status quo megsértését jelentette. Én ezt most röviden elintézném annyival, hogy az orosz kormány akkoriban semmiféle alternatív megoldást nem kínált a felbomlóban lévő Jugoszlávia területén folyó polgárháború megállítására. Már persze azon kívül, hogy látványosan támogatta (és jelenleg is támogatja) a szerb (nagyszerb!) törekvéseket. Mindeközben pedig módszeres népirtás zajlott a mai Bosznia-Hercegovina területén (de a szerbek és horvátok által lakott területeken is!), nemzetiségi és vallási alapon, amelyet csak a hathatós amerikai fellépésnek köszönhetően sikerült megfékezni. Gyorsan hozzáteszem azt is, hogy a háborút követő békefenntartási munkában minden nehézség nélkül működött együtt az USA és Oroszország, valamint további 32 másik ország, hazánkat is beleértve.

Mármost ugye az a helyzet, hogy a NATO (és ezen belül is az USA) – állítólag – Oroszországot fenyegeti jelenleg éppen Ukrajna vonatkozásában. Biztonsági veszélyt jelent az a tény, hogy a volt szocialista országok nagy része után Ukrajna is csatlakozni akar az Észak Atlanti Szerződés Szervezetéhez, ez pedig vélhetőleg felborítaná a térség kényes egyensúlyát. Putyin aggodalma tehát jogosnak tűnik, mert az USA túl közel kerülne Oroszországhoz, amit ugye nem lehet megengedni. Az amerikai propaganda ezt felnagyítja (így Chomsky), és Oroszország elleni hangulatot kelt. Ez a hangulatkeltés túl azon, hogy igazságtalan még rendkívül eltúlzott is.
Szabadjon megjegyeznem, hogy azért ez nem ennyire egyszerű. Itt mindjárt megint el kell hárítanom az esetlegesen várható támadásokat. Nem vagyok oroszellenes, és legkevésbé háború párti. Van azonban pár dolog, amit hiányolok a professzorral készült interjúból. Például azt a tényt, hogy Ukrajna (és a NATO) aggodalma nem alaptalan, amikor orosz támadástól tart. Az csupán egy dolog, hogy nem az USA és a NATO, hanem az orosz hadsereg vonult fel az ukrán határok mellett roppant méretű haderővel.
A tények viszont azt is mutatják, hogy Putyin elnök előszeretettel támaszkodik azokra a despotákra, akik a szovjet utódállamok élén állnak/álltak. E diktátorok hatalmának biztosítása érdekében kész katonai erőt is bevetni. Az sem zavarja, hogy ezek a zsebdiktátorok rendszerint csalással kerülnek hatalomra, vagy őrzik meg, és általában erőszakkal biztosítják uralmukat. Putyin egyidejűleg módszeresen felhasználja az orosz ajkú, Oroszországhoz (és a volt Szovjetunióhoz!) hű nem orosz állampolgárokat is a függetlenné vált államok belső gyengítésére. E tevékenységében a titkosszolgálati módszerek mellett megjelenik a leplezett (Wagner-paramilitáris katonai alakulatok) és a nyílt orosz katonai beavatkozás és a megszállás is. Előbbire példa éppen Ukrajna esetében a Donbasz és Luhanszk területi elszakadása, utóbbira pedig a Krím elfoglalása.
Az sem véletlen, hogy Észtország, Lettország és Litvánia lényegében a Szovjetunió felbomlása után azonnal csatlakozott a NATO-hoz, mert nem bíztak abban, hogy másként képesek lesznek megóvni függetlenségüket az orosz befolyási törekvésektől. Ugyanez volt a motivációja a többi, valamikor a Varsói Szerződést erősítő országnak is, köztük Magyarországnak. Azt is hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a NATO Oroszországgal békepartnerségi megállapodást kötött.

Persze egyesek felvethetik, hogy ha annyira törekszik a békére, akkor mégis miért bővíti
folyamatosan a tagállamainak számát a NATO. Erre csak egy válasz adható: a NATO-hoz való csatlakozás önkéntes. A felvételre jelentkező államok szuverén politikai akaratának megnyilvánulása a csatlakozás, ami nem egyik pillanatról a másikra, hanem csak hosszas, több éves előkészületek után történhet meg. Már amennyiben van lehetőség egy adott nemzetnek önálló döntést hozni a saját sorsáról. Mert most, Ukrajna esetében Putyin Oroszországa éppen azt igyekszik bizonyítani, hogy erre a döntésre Ukrajnának nincs joga. Oroszország akár erőszakkal is kész megakadályozni a NATO tagállamainak bővítését. Nyilván sokkal bonyolultabb dolog a jelenlegi helyzet okainak és várható következményeinek tisztázása annál, semhogy ezt néhány sorban el lehetne intézni. Egy azonban bizonyos: amikor egy ország határain 150 ezres csapatmozdulatok történnek és csapásmérő támadófegyverek tömegeit vonultatják fel, akkor az elrettentés, és nem hadgyakorlat. Viszont egy ilyen elrettentés egy pillanat alatt válhat a nem oroszbarát ukrán nép elleni villámháborúvá. Megjegyzem, egyrészt az „oroszbarátság” fogalma nem igazán fejezi ki azt, amit Putyin elvár a volt tagállamok politikai vezetésétől. Sokkal inkább az orosz szupranacionalitás elismerésének igényét jelenti. Másrészt ne legyenek kétségeink: egy esetleges háború Ukrajnában nagyon gyors eszkalációba torkollhat, bármely szomszédos ország területére átcsaphat. Mindeközben rengeteg anyagi és emberáldozattal is jár.


Orbán Viktor mellékesen odavetette két napja, hogy egy ukrán háború menekültek tömegeinek beáramlását eredményezné. Százezrekről beszélt az az ember, aki néhány tízezer hasonló sorsú ember kirekesztése végett százmilliárdokért épített kerítést déli határainkra, miközben több tízezret viszont jó pénzért beengedett. Orbán Viktort ismerve tudjuk, hogy semminek nem örülne jobban, mint annak, ha a feszültség kritikusra növekedne az ukrán-magyar határon. Ez esetben ugyanis korlátlanul meg tudná hosszabbítani egy háborús vészhelyzetre hivatkozva a rendkívüli jogrendet, vagyis a saját diktatórikus hatalmát. Egyáltalán nem lennék meglepve, ha kiderülne, hogy ez a
lehetőség is szóba került a február 1-jén megtartott titkos megbeszéléseken. Mellesleg ez sem arra bizonyíték, hogy Oroszország csupán a NATO erősödése ellen fenekedik. Sokkal inkább arra, hogy Putyin, mindegy milyen áron, igyekszik visszaszerezni és lehetőség szerint megerősíteni az 1990. előtti szovjet befolyási övezetet. Orbánról pedig már régen tudható, hogy ez neki nincs ellenére. A számára lassan elkerülhetetlennek tűnő választási csalás mellett ez is egy vas a tűzben.