Jennifer Lopez, a mi kutyánk kölyke

Posted by
Horváth Kálmán 
Tessék elképzelni, a koncerten elhalkul a zene, és a világsztár énekesnő a színpadról beszól a tanár bácsinak, hogy vegye feleségül. Csak hírből ismeri a csajt a tanár bácsi, egyébként matekot tanít, szakkört vezet, nem jár tüntetni, a táblája mellett mindig ott a kréta, és nem cseszegetik, hogy oltassa be magát. Ebből a beszólásból házasság lesz, aztán szerelem, meg bonyodalom. Ez a sorrend.
Korábban emberek milliói már sokszor látták Julia Roberts és Hugh Grant meséjét – a menő színésznő románcát az egyszerű könyvárussal –, az a feldolgozás a Sztárom a párom címet viselte, és most a történet zenés-táncos változatában Jennifer Lopez szólítja fel a tanár bácsit, hogy vegye el.
Egy normális férfi ilyenkor megnézi az ajánlattevőt, porszívót, mosógépet sem veszünk csak úgy, szóval megnézzük, és ha minden a helyén van, akkor azt mondjuk, hogy rendben. Vitatkozni sem érdemes, hogy a mozi, esetleg a házassági ajánlat a vonzóbb, van szemünk, van szánk.
Tudom, a másolat soha sem olyan, mint az eredeti, az üde báj, a romantika egyszerűsége nem hozható vissza, ráadásul a Vegyél el egyszerre jött korán és későn, talán még kellett volna néhány év, a részletek kidolgozására, hogy az élmény inkább legyen friss, mint ismerős, de a két főszereplő: Jennifer Lopez, és Owen Wilson nem szakszervezeti küldött, nekik nincs idejük várakozni, most még szépnek vonzónak látszanak, minden elismerés a sminkeseknek.
A Marry Me egy hasonló című képregény filmváltozata, készítői beleadtak apait-anyait, nagyszerű a zene, látványosak a táncok, életszerűek a helyszínek, a színészek rutinból hozzák a tutit. Szóval semmi kétség, a Vegyél el az év egyik leglátogatottabb filmjének, valódi kasszasikernek ígérkezik. Mi, magyarok különösen imádjuk az egyszerű emberek közé leereszkedő sztárt, az inkább zsarnok, mint demokrata Mátyás királyt az álruhájáért neveztük igazságosnak, és szeretjük a mai főnököt is, a nyugdíjas mamiknak kezet csókol, a nyelvünket beszéli, Feri bátyámnak pénzt küld, minket még az sem zavar, hogy egyszer megsüvegeli, aztán levágja Röfit, ez a disznók sorsa, a miénk a hála. Tudjuk, hogy a mi főnökünk nem porszívó, nem mosógép, nem is nézzük meg alaposabban, de ha egyszer, azt mondja, hogy válasszuk őt, akkor érte rohanunk akár a vesztünkbe is. Az amerikai Forbes magazin egyébként 2012-ben Jennifer Lopezt tartotta a világ legbefolyásosabb hírességének, ő egyszer elkápráztat, máskor eltakar, személyében olvad össze Hollywood cukormáza a politika igényeivel, lehet keserű, az emberek mindig édesnek érzik. Nem véletlenül ajánlanám őt, a kirekesztett pedagógusok kijáró emberének. A neve mágneskártya lenne a NER zárt ajtóihoz, elfogadnák, beengednék, mondanák: Lopez, Lop ez, a mi kutyánk kölyke…