Amikor a pillangó megrebbenti a szárnyát

Posted by

Szentgyörgyi Zsuzsa

Már két milliárd ember kötöz itt…
(József Attila: Flóra, 1937.)

Most, 2022 elején, amikor még nem csitul a világjárvány folyamatos fenyegetése, ráadásul egy, talán valós kimenetelű háborús kardcsörtetés – az orosz-ukrán vicsorgás – mindennapjait éljük, mintha apadna a zöld próféták állandósult riogatása a klímaveszély dagályáról. Valós, erős gond ez, természetesen, ám mindeközben folyamatosan hat egy súlyosabb, mert messzebb ható veszély, összefüggésben a légkörével. Ez az egész emberiség létét fenyegető folytonos, egyelőre nem apadó, zord vész: az állandó növekedésé.

Éppen ötven éve kaptam angol barátomtól egy könyvet. Nagy szenzáció volt, számos kiadást ért meg a The Limits to Growth (A növekedés határai) című, karcsú kiadvány. A létrejöttétől kezdve fontos küldetést betöltő, nagy hatású, neves emberekből – vállalkozókból, pénzemberekből, tudósokból – alakult híres Római Klub támogatta a világunk várható folyamatait már akkor is számítógéppel modellező munkát. Kereken másfél tucat tudós, főleg amerikai, dolgozott rajta. Az említett könyv ezeknek az eredményeknek a párlata, nem tudományos mű, hanem értelmes, gondolkodó emberekhez szóló, népszerűsítő kiadvány, vagy inkább mondhatjuk: kiáltvány lett. Kasszandrai jóslat arról, merre tart az emberiség, meddig folytatható a növekedés összeomlás nélkül.

Amint a könyv címe is utal rá, az emberiség keserves jövő, ijesztő korlátozások felé lépked a folyamatos növekedés nyomán. Vagy inkább rohan. Matematikai modelljük exponenciális növekedéssel számol, amelybe beépítettek ugyan visszahúzó jelenségeket, negatív visszacsatolásokat, mégis, a számítások eredménye mindig a közelgő katasztrófa lett. Öt alapvető folyamatot vizsgáltak. Elsősorban világunk népességének növekedését. A másik négy ehhez kapcsolódik, sőt, ebből fakad: az ipari, valamint a mezőgazdasági termelés bővülése, ezek folyományaként pedig a természeti erőforrások kimerülése és, nem utolsó sorban, a szennyezések növekvő mennyisége. Félelmetes módon mindegyik folyamat exponenciális növekedést mutatott. (Az exponenciális növekedésnek az a jellemzője, hogy minél nagyobb értékeket ér el, annál gyorsabban növekszik. Jól ismert példa a perzsa legenda: a sakkjátékos és az uralkodó esete. A sah meg akarja jutalmazni a kiváló játékost, ezért megkérdi, mit kér. Ő szerényen egy szem rizst a sakktábla első kockájára, majd végig haladva a 64-kockás táblán, minden kockára az előző rizsadagnak a dupláját. A vége olyan óriási mennyiség, amihez kevés az uralkodó egész birodalmának a termése.)

Ilyen növekedést mutat lényegében a 17. század óta az emberiség létszáma. Van a neten egy mutató, amely folyamatosan számlálja a Föld népességének növekedését. Amikor e sorokat ütögetem a gépembe, ez az érték ebben a pillanatban 7 milliárd 897 millió és még néhány ezer. Érdekes lehetőségként beüthettem a születési dátumomat, és megtudhattam, hogy e világra érkezésemkor hány embertársam fogadott. Íme: 2 milliárd 180 millió és hozzá még, kerekítve, hétszázezer. Vagyis, életem néhány (tízet még nem elért) évtizede alatt az emberiség létszáma közel négyszeresére bővült. Ráadásul ez a létszám igencsak egyenlőtlenül oszlik el, mert például a két legnépesebb országé, Kínáé és Indiáé egyenként közelítőleg 1,4 milliárd körül jár.

Lehangolók ma is, tehát fél évszázad múltán a trendek, amelyekben a szerzők nagyon érzékletesen mutatják be, hogy ez az exponenciálisan növekvő emberiség igencsak félelmetes menetben használja ki a Föld természeti forrásait: a véges nagyságú, sőt, az ipari termelés és a városiasodás által egyre zsugorodó mértékben rendelkezésre álló termőföldet, a meg nem újuló természeti kincseket, egyúttal állandóan emelkedő mennyiségű hulladékkal szennyezve lakóhelyét. Modelljüket különféle kiindulási értékekkel és növekedési rátákkal futtatták, ebből kifolyólag a görbék is eltérők, ám a végső kép mindig az összeomlás lehetőségét mutatja.

Fotó: Kyler Boone/Unsplash

Sötét kilátások, de vajon mennyire válnak be a jóslatok? Egyáltalán lehet-e érvényesen modellezni egy ennyire bonyolult, nem lineáris, számos belső visszacsatolással működő, váratlan, megjósolhatatlan közbenső jelenséggel terhelt rendszert, mint amilyen bolygónk emberi népességének léte, mozgásai, fejlődése, avagy romlása?

Minap a tongai hatalmas vulkánkitörés kapcsán elmélkedtem itt a hosszú távú jóslatok és a tervezett teendők érvényességéről. Mennyire várhatjuk el, hogy kitűzött nagy célokhoz rendelt teendők és – főleg – az eredmények valóban azok és olyanok lesznek, mint amit és ahogyan leírták és elvárták a tervezőik és kidolgozóik? Mert időnként – nem is ritkán – bizony, a machinából deus váratlanul előbukkan. Föntről éppúgy jöhet, mint lentről, és alaposan megváltoztatja a tervek és munkálatok menetét, meg persze, az eredményeket is.

Fotó: Simone Uriartt/Unsplash

Az elmúlt mintegy 200-250 év alatt az emberiség drámai átalakulásokon ment át. Mondhatnók, fejlődésen, ha ez az átalakulás nem járt volna együtt igencsak káros következményekkel is. Mint az egyébként életünket nagyobb részben előnyösen segítő vegyi anyagok drámai mértékű elterjedése, és ezzel együtt a környezet növekvő szennyezése. Másik példa a légi közlekedés széles körű elterjedése, a maga hatalmas előnyeivel és egyúttal a légi bombázás rettenetes következményeivel. Avagy a nukleáris technika rendkívül hasznos eredményei, mellettük-velük a szörnyű robbanóeszközök. A sor folytatható napjainkban az infokommunikációval vagy az űrtechnikával. Ráadásul ez utóbbiakkal ötven-hatvan éve a modellező tudósok még nem vagy nagyon kevéssé számolhattak.

Meddig növekedhet az emberiség létszáma?  És hogyan? Láthatjuk, míg ahhoz, hogy egy milliárd főről megkétszereződjék, 130 évnek kellett eltelnie, addig a kétmilliárdtól a négyszereséig (!), nyolcmilliárdig, vagyis napjainkig, ez az időtartam már csak kilencven év. Egyébként elődeink, a híressé vált modellezés tudósai 2100-ra még hatmilliárdos népességet vetítettek előre.

Ám itt ismét vissza kell térnünk a jóslatok érvényességének kérdéséhez. A veszélyek felismerésével, másrészt a technikai haladással napjainkra a trendek is változnak. Dennis L. Meadows és szerzőtársai még a népesség 2,1 százalékos növekedési rátájával számoltak, ami azt jelentette, hogy 33 évenként megkétszereződik a létszámunk. E tekintetben jelentős változások következtek be. Míg tehát a múlt század második felében is évente több mint 2 százalékkal gyarapodott az emberiség, mostanra ez az ütem 1,1 százalékra csökkent. Mi több, további lassulás is várható, egyes prognózisok szerint századunk végére akár 0,03 százalékra apadhat a növekedés üteme. Már amennyiben a jóslatok valóra is válnak. Másrészt, egy nagy számosságnak még a kis értékű növekedése is jelentős mennyiség. És az sem elhanyagolható szempont, hogy az élettartam jelentősen megnőtt, immár nem csak a fejlett világban, hanem a gyengén fejlett régiók is kezdenek felzárkózni, hála a technikának és a fejlődő egészségügyi ellátásnak. Kétszáz éve még 30 év alatt volt a születéskor várható átlagos élettartam, ma nálunk is bőven a 70 éves kor fölött jár. Igaz, bármikor bekövetkezhetnek előre nem látható események és folyamatok: mint most éppen a COVID-19 vírus, egy még kellőképpen ki nem ismert, meg nem állítható világjárvány, vagy éppen kirobbanhat egy kiterjedt háborúskodás.

Kétségtelen, napjainkban komoly, sőt, megrendítő figyelmeztetésekben nincs hiány. Kimutatták, hogy Földünk légkörének hőmérséklete az ipari forradalom kezdete óta 1,1 Celsius fokkal emelkedett, és erőteljes beavatkozások nélkül ez az érték 2050-re, tehát kevesebb, mint három évtized alatt elérheti az 1,5 fokot. Erre figyelmeztetnek elsősorban az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) újabb és újabb jelentései is.

Ez azonban voltaképpen csak az egyik, bár jelentős mutatója annak, merre visz az emberiség útja már a közeljövőben, ebben az évszázadban is.

Fotó: Markus Spiske/Unsplash

Alapvető kérdés, mennyire befolyásolják a várható folyamatokat az új technológiák? Az ötven évvel ezelőtti vizsgálatok például lényegében egyáltalán nem foglalkoztak a számítástechnika eredményeinek tömeges elterjedésével. Hálózatok már léteztek, de csak rendkívül korlátozottan, a fejlett országok, elsősorban az USA haditechnikai fejlesztéseiben. Napjainkra viszont szó szerint világhálót használ az emberiség nagy része, már a „felhőben” is. Egyetlen év alatt, tavaly 32 millió új számítógép lépett üzembe. Hasonló fantasztikus ütemben terjednek a személyhez kötött (mobil) telefonok, már több van belőlük, mint ahány ember él a Földön.

Nagy változások következtek be az elektromos energia terén is, ami egyébként ma már életünk meghatározó, nélkülözhetetlen alapja, még világunk kevésbé fejlett térségeiben is. A klímaveszély hozta felszínre, hogy erőteljes átalakulások kellenek a villamosenergia-termelésben, mivel a fosszilis üzemanyagok, elsősorban a szén, de részben a kőolaj és a földgáz is elsődleges okozói a káros gázok felgyülemlésének a légkörben. Holott az ipari forradalom kezdeti szakaszaiban éppen ezek adtak lendületet jobb életkörülményeknek egyfelől és a népességnövekedésnek másfelől. A szén hasznosítása megkétszerezte, az olajé a hatszorosára növelte a Föld népességét. Ugyanakkor például a légkör szempontjából főbűnös szénerőművi energiatermelés esetében ismét beleütközünk a jóslatok és a tényleges megvalósulások közti differenciákba. Jelenleg még mindig szénerőművek termelik világunk áramfelhasználásának több, mint egyharmadát. Mi több, mintegy 140 gigawatt teljesítményt adnak majd a most építés alatt állók, és – tessék figyelni! – 400 gigawattnál nagyobb teljesítményű szénerőművek állnak tervezés alatt. (A nálunk megépítendő két atomreaktor együttesen 2,4 gigawattot fog adni.) Kétségtelen viszont, hogy az új szénerőművek már hatásos szűrő és leválasztó berendezésekkel fognak működni.

Nagy felismerést jelentett a természeti erőforrások – a napsugárzás, a szél, a víz, a földhő – kiaknázása. Jelenleg ezek nagyarányú hasznosítása még a fejlődés szakaszában van: a világ energia termelésének csak mintegy 15 százalékát teszik ki, ám igen erősen növekszik ez az érték. Itt ismét beleütközünk egy kétes jóslatba: a fúziós energiatermelés tényleges alkalmazásába. Megvalósul-e a század második felére a tömeges alkalmazása ennek a tisztának tartott lehetőségnek? A válasz egyaránt lehet igen és nem is.

Mindenesetre a századunk végéig még mindig, bár talán egyre lassúbb ütemben növekvő emberiséget élelemmel kell ellátni. Márpedig a megművelhető föld nemcsak relatíve, hanem abszolút értékben is csökken. Relatív módon, a növekvő népességhez viszonyítva és abszolút mértékben is, mivel az új technológiák, például a nagyon nagy területigényű nap- és szélerőművek is igen terjedelmes térségeket foglalnak el. Másrészt, a bővülő létszámú emberiség egyre nagyobb városokat, egyre kiterjedtebb úthálózatot igényel, ami mind a mezőgazdaságilag hasznosítható földterületeket csökkenti. Ezek a problémák még igencsak halványan jelentkeznek a fél évszázaddal ezelőtti jóslásokban. Szembetűnő példa erre az a táblázat az említett világmodellben, amely a nem megújuló természeti erőforrások kihasználtságát vizsgálja három esetre (nagy, közepes és alacsony). Végignézve a listát, szembetűnően hiányzik belőle egy napjainkban igencsak előtérbe került anyag: a lítium, amely az egyik jelenlegi sztárnak, az akkumulátornak a meghatározó komponense.

Fotó: Nicholas Doherty/Unsplash

Az elmúlt bő fél évszázad alatt sok minden másképpen alakult, mint ahogyan a tizenhét tudós modellezte világunk alakulásának menetét, elsősorban a technikai haladásnak köszönhetően. Mégis, a legfontosabb trendek fő vonalait ma is érdemes megismerni, és igazodni hozzájuk. Mindenkor szem előtt tartva, hogy a bolygónk és lakosai által alkotott bonyolult, állandóan változó rendszerben az előrejelzések-jóslatok csak bizonyos valószínűségekkel valósulnak meg, nemkülönben azt is, hogy erősek a kölcsönhatások. Gondoljunk a most 102 éves James Lovelockra, a Gaia-elmélet kidolgozójára, akinek elgondolását követve állíthatjuk, hogy az is változást okozhat Európában, ha valahol a Távol-Keleten egy pillangó megrebbenti a szárnyát.

Végül is, hogyan tovább, lesz-e kiút? Esetleg megvalósítható egy békés állapot – folyamatos, nem-hadicélú technológiai fejlődéssel, és bölcs, de legalább is, elfogadható kompromisszumokkal járó társadalompolitika érvényesülésével. Mindenesetre a jelen elemző emberében több a kétség, mint az optimizmus. De talán érdemes lesz ötven év múlva visszatérni a jelenlegi helyzet és kilátások elemzéséhez.

Címkép: : Owen Cannon/Unsplash

A viszont.hu írása