Hiányzik a szabad városok szabad médiája

Posted by
Andor Mihály
>Vásárhelyi Mária az e heti ÉS-ben kíváló leírását adja a Fidesz nyomasztó médiahegemóniájának. Számomra most, választások előtt a cikk utolsó bekezdése a legfontosabb. Így szól:
„Az eddig leírtak fényében pedig kiváltképp érthetetlen, hogy bár 2019-ben erre határozott ígéretet tettek a helyhatósági választásokon győztes ellenzéki önkormányzatok vezetői, mégsem történt semmi az elmúlt években annak érdekében, hogy egymással összefogva létrehozzák a szabad városok szabad médiaplatformjait. Valójában az ellenzéki oldalon az egyetlen életképes és előremutató vállalkozást nulla pénzből néhány kreatív magánszemély hozta létre, ez pedig a „Nyomtass te is” civil kezdeményezés, amelynek ma már ezer aktivistája terjeszti a saját maguk által szerkesztett négyoldalas tájékoztatót, és a választásokig ezer kistelepülésre szeretnék eljuttatni a kormánypropagandától független közéleti információkat tartalmazó kiadványt, amelynek nemcsak tájékoztató, hanem közösségteremtő funkciója is van. Mintha az ellenzéki pártok mind a mai napig nem fogták volna fel a tájékoztatás és a közösségteremtés szerepét egy választási győzelemben. Nemcsak a szabad települések médiájának integrációja érdekében nem történtek érdemi lépések, hanem a független médiumokat sem támogatják semmilyen módon, hirdetésekkel sem. Pedig támogató közösségek és média nélkül aligha sikerülhet a győzelem.”