Mi vagyunk a hibásak, hogy meghalunk

Posted by

Vásárhelyi Mária

>Tegnap végre megtudhattam a neves kórházi szakorvostól, hogy mi, magyar állampolgárok tehetünk arról, hogy eddig több, mint 42 ezer polgártársunk veszítette életét a covid-járványban és ezzel Magyarország világszerte a 4. helyen áll az egymillió lakosra jutó covid-halálozások listáján. Mi tehetünk arról, hogy a hozzánk hasonló népességű országokkal összehasonlítva nálunk háromszor-négyszer annyian haltak bele a járványba, mint más országokban. Éspedig azért mi vagyunk a hibásak, mert a magyar lakosság nagyon egészségtelenül él és a járvány idején túlságosan későn fordultak orvoshoz az emberek. Ezzel a két okkal magyarázta a magas halálozási rátát a rádióban az ismert orvos. Amiből az következik, hogy nem áll összefüggésben a magas halálozási arányszámmal az, hogy
– világviszonylatba is Magyarország volt az egyik, ahol legkevesebb tesztet készítették
– ahol kizárólag pénzért – a nettó átlagkereset közel 10 százalékáért lehetett teszteléshez jutni, miközben minden környező országban havonta több ingyen teszt járt a lakosságnak
– ahol a kontaktkutatás soha nem működött
– ahol a háziorvosokra hárították a fertőzéssel kapcsolatos összes feladatot, anélkül, hogy ehhez megfelelő infrastruktúrát biztosítottak volna
– ahol a betegnek esetenként 3-4 napot kellett várnia a mentőre, ha a házirovos jelentette a covid-gyanút
– ahol olyan lélegeztetőgépeket vásárolt az állam, amelyek egy része gyógyítás helyett a betegek halálát okozta és ahol a lélegeztető beszerzés nem a betegek, hanem a kormányközeli oligarchák meggazdagodását szolgálta
-ahol az állam senkinek, a legrászorulóbbaknak sem biztosított ingyen maszkot
– ahol olyan oltást adtak be ötszázezer 60 éven felüli polgártársunknak, amelynek a leírásában is szerepel, hogy ennek a korosztálynak nem javasolják az oltás beadását, mert nincs kipróbálva ebben a korosztályban
– ahol az oltások engedélyezését nem a szakma, hanem a politika döntötte el
– ahol az emberek a tömegtájékoztatás útján nem juthattak valós ismeretekhez arról, hogy milyen pusztító betegség a covid, hogy mi történik a covid osztályokon és ahol az állam mindvégig bagatellizálni próbálta a veszélyt
– ahol még akkor is 20-40 ezres politikai és sport rendezvényeket tartottak, amikor más országokban már teljes lock down volt
– ahol a kormánypárti politikusok tüntetően nem viseltek maszkot a nyilvános rendezvényeken
– ahol az állam semmit nem tett annak érdekében, hogy a mélyszegénységben, szegregátumokban élők számára megkönnyítsék az oltáshoz jutást
– ahol az esztelenül centralizált oktatási intézményekben a járványkezeléssel kapcsolatos minden felelősséget az oktatási intézmények vezetőire hárítottak
– ahol a kormány lopakodó kampányt indított legkorszerűbb, leghatékonyabb oltóanyag ellen, hogy a saját politikai klienseinek, gyakran hatástalan oltását preferálják az emberek
– ahol a járványt a kormány hatalmának kiterjesztésére használta fel, megtiltva a kórházi viszonyokról való tájékoztatást az egészségügyi dolgozóknak és mindvégig fenntartva a rendkívül állapotot valamint betiltva ellenzéki politikai rendezvényeket
– ahol a kormány a járvány tombolása idején látta időszerűnek az egészségügyi foglalkoztatási rendszer átalakítását és üldözött el újabb ezreket az állami egészségügyből
Tehát az ismert, a médiában gyakran szereplő orvos szerint a nálunk kialakult drámai helyzetben nem ezek a felsorolt tényezők játszottak szerepet, hanem a felelőtlen és ostoba lakosság. Azt hiszem ez az áldozat hibáztatás iskolapéldája; “te tehetsz róla, hogyha meghalsz, mert buta vagy és felelőtlen”.