Naplósorok, bölcselkedések

Posted by

 Fazekas Erzsébet írása Karl Ove Knausgård: Ősz című könyvéről

>Karl Ove Knausgård enciklopédiának szánja Évszakok sorozatának Ősz tételét (vegyük elő mellé Vivaldiét). Vagy ki tudja, így van-e – minden esetre elemzői így vélik. Én azonban ezt a magyarázatot nem fogadom el. Az enciklopédia az emberi tudásnak: fogalmainknak – ábécérendbe szedett, teljességre törekvő – gyűjteménye.

Ha maradnánk a kiadói közlésnél, hogy a műben/művel az író legújabb gyerekének akarja bemutatni a világ sokszínűségét, no, pláne teljességét, akkor ez a – könyv eltervezésekor még csak magzat, később újszülött – kislány, szöveget értővé cseperedve is igen messze lenne attól, hogy felfogja e hely (a világ) csodálatosnak, kiszámíthatatlannak, megismerhetetlennek mondott voltát. Illetve… a megismerhetetlenségével egészen biztosan szembesülne. De a személyes gondom éppen az, hogy hol marad az ismeretlen világ teljessége. Hiszen az enciklopédia címszavai (a fejezetcímek) csak nagyon esetleges képet rajzolnak világunkról: darázs, nejlonzacskó, fogak, békák, pisi, rágógumi, láz, gumicsizma, medúzák, háború, tarló, üvegek, borz, kémények stb.

Én inkább egyféle (nem is feltétlenül őszi) hangulatjelentésként ízlelgettem a szövegeket. Őszinte érdeklődéssel követve ennek a nem-enciklopédia-naplónak minden sorát, ahová véletlen- és ötletszerűen kerültek be a szócikkek. Vagyis mindaz, ami a szerző eszébe jutott arról, amit meglátott, meghallott, vagy ami vele, a családjával történt. (A szótárregények műfaja nem túl régi – hazai szerző teremtette meg –, az olvasó maga rakhatja össze belőle a történetet.)

Sokat fogok idézni, hogy meg tudják ragadni a szöveg hangulatát.

Például a szeptemberi bejegyzést a magzati UH-felvétel ihlette. „A kép, szemcsés felületeivel és elmosódott, szinte álomszerű mozgásával úgy nézett ki, mintha nagyon-nagyon messziről jött volna, a világűrből, vagy a tenger mélyéről, és nem tudtam a hétköznapi szobához kapcsolni, ahol ültünk, sem Linda domborodó hasához, pedig tisztában voltam vele, hogy onnan érkezik. Az iszonyú távolság érzése valahogy stimmelt, mert a születés előtti állapot, az anya testében egy folyadékkal teli üregben növekvő test, amely látszólag újra végigmegy az emberiség fejlődési fázisain, ősidőből való és szakadék választja el tőlünk, nem térben, hanem időben.”… „A szülők életet adnak a gyermeknek, a gyerek a szülőknek reményt. Ez a tranzakció. Tehernek tűnik? Nem az. A remény nem követel.” „De hogyan írjak arról, ami olyan pici és olyan hatalmas, annyira egyszerű és annyira bonyolult, annyira hétköznapi, és annyira szent.”

Majd az egyoldalú párbeszédbe vont magzat megszületik: „Szólt a szülésznő, tartsa a kezét, én odatartottam, és egy pici emberke csúszott a kezem közé – sima volt, mint egy kis fóka. Örömömben elsírtam magam.” Eztán ír a babának önmagukról: „Ez a családod. Jó vagy rossz, meleg vagy rideg… nem érdekes. Az a legfontosabb, e kapcsolatokon át fogod szemlélni a világot…

Egy napon elmondja neki, hogy szinte tönkre vágott egy almafát, de láss csodát, kinőttek ágai, és rogyásig van almával – mert „az élet annyira robusztus…”. Az élet nem hagyja magát haza-, illetve tönkre vágni!

A természetben nincsenek keretek. A dolgok és a jelenségek egymásba folynak. A Föld kerek, a mindenség végtelen és az idő örök. Hogy ez mit jelent, nem érti senki, mert embernek lenni annyi, mint kategorizálni, felosztani, azonosítani és meghatározni, behatárolni és keretbe foglalni” – jut igen hamar a filozófiához Knausgård. A lehulló őszi lomb kapcsán is: „csak az létezik teljesen, ami kicsúszik a kezünk közül, amire nincs szó, nincs gondolat. Ez a szeretet ára: nem látjuk. Nem tudjuk, hogy van. És csak akkor vesszük észre, amikor már vége.”

Majd egy kis fiziológiát, és történeti elmélkedést is hozzákever a filozófiához: „Kiserkenő vért látni lehet semmiség, lehet nyugtalanító és lehet katasztrofális. Az, hogy a vér és a halál gyakran összefügg, ahhoz is vezethetett volna, hogy a piros legyen a halál színe, de …a halál színe fekete, az éjszakához és a semmihez kötődik. A vér pedig épp ellenkezőleg az élet és a szerelem színe.” „Ha már, akkor a zöld fűnek kellene pirosnak lennie, amelyet a kék ég alatt egyszer régen, a harc hevében, pirosra festett a vér, a haldokló hős vére.”

A száj az 5 testnyílás egyike, a test és a világ közötti kapcsolat helye. Az ajkak mind a belső mind a külső részhez tartoznak: az ajkak a torkolat… minden élőlény örömet, vagy legalább is valamiféle kielégülést érez, amikor kinyitja a száját és beleharap valamibe, és… lassan megszűnik a kínzó éhségérzet.”

Az ágy valamiféle rejtekhely, de mivel mindenkinek van ágya, nem övezi titok, inkább csak diszkréció… minden ember saját hajója, amelyre esténként felszállunk, hogy átvitessük magunkat az éjszakán.” Az ágy hajó, az álom pedig a híd – így fogalmaz a Szürkület fejezetben az immár négyszeres apa: „tiltakozásaik közepette lekapcsolom a tévét, elküldöm őket fogat mosni és végül olvasok nekik. Ekkor becsukják a szemüket, és a sötétben várják, hogy elaludjanak, és az álom hídján átsétáljanak a holnapba.”

A csecsemőről és az ölbe bújásáról jut eszébe: „tudjuk, mennyi fájdalmat kell majd elszenvednie, tudjuk, milyen bonyolult és nehéz tud lenni az élet, és azt, hogy egyszer majd kiépíti magában az önvédelem bástyáit, a konfliktuskerülő stratégiákat és az önfenntartás módszereit abban a szövevényes összjátékban, amit az élet magában hordoz, jóban-rosszban.”

Nemcsak fogalmakra, jelenségekre, de tárgyakra utaló szavak is bekerülnek a norvég szerző szócikkeibe. Elmélázik azon is, hogy mire való a gomb a ruhán. Majd érdekes szociográfiai megjegyzést enged el: családjukban nincs gombos doboz, ami generációkon át volt minden norvég háznál (is). Ha ma egy gomb leesik, kidobják a ruhát, s helyette újat vesznek. Bevallom, e (rossz) példamutatásról nem esett jól olvasnom. Még Flaubert, Van Gogh, vagy a német fotóművész August Sander megidézése sem feledtette a gombos élményt…

De inkább csendben maradok. Mert a Csend című fejezetben ez áll: „a nyelv által a világ mérhetetlenül kitárulkozik, és amit a nyelv megőriz, az talán az emberiség legfontosabb ismertetőjele. Nyelv nélkül benőné a világot a vadon, minden egyes szó egy pici tisztás. A nyelv ugyanakkor áruló is, mert a nem létező dolgok is lehetetlen helyet kapnak a nyelvben. A nyelv a nem létezőt egy szóval létezővé változtatja. Semmi az, ami nem létezik, de ha kimondjuk, leírjuk, akkor már létezik: semmi. Ilyen szó a csend – a hang hiányát írjuk le. A hangok adják az élőlények és az élet alapját. De az élőlényekről és az életről szóló irodalom többet foglalkozik az élettelen dolgokkal, az éjszakai csenddel, a semmivel, mint gondolnánk. A betűk csupán halott jelek, a könyvek koporsók. Az olvasóhoz, miközben ezt a könyvet olvassa, egyetlen hang sem jut el.”

Érdekes összefüggésekre világítottak rá a nyelv szavai. Egyre táguló szemekkel olvastam azt a bekezdést, ahol megtudtam, mi is az, ha „tönkre vágnak” egy almafát. Amikor annyira visszanyesik az ágait, hogy csak a fa tönkje marad épen. Tehát csaknem hét évtizednyi szakadatlan könyvfalással a hátam mögött, norvég írót kellett olvasnom ahhoz, hogy rájöjjek, honnan ered a fogalom, hogy valamit tönkre vágnak (innen csak egy lépésnyi, hogy tönkre tesznek)…

Olvashatom, hogy a norvég iskolások is adogatják egymásnak a fejtetűt, és a speciális fésűvel kezelt norvég kislány ugyanúgy jajgat, mint ahogyan magyar kortársa tenné, amikor apja húzza a haját… Ha tehát az egész világ nem is tárul fel e könyv alapján a Knausgård-család negyedik gyereke előtt, azt azért mégis megtanulhatja belőle, hogy így kerek a világ. Így vagyunk egyformák a világ különféle pontjain, és így tanulunk egymástól. (Feltéve, ha addig nem vágjuk tönkre egymást…)

Karl Ove Knausgård

Karl Ove Knausgård: Ősz. Évszakok
Fordította: A. Dobos Éva
Illusztrációk: Vanessa Baird festményei
Magvető Kiadó, Budapest, 2021
228 oldal, teljes bolti ár 3999 Ft,
kedvezményes ár a lira.hu-n 3199 Ft,
e-könyv változat 2799 Ft
ISBN 978 963 144 1123 (papír)
ISBN 978 963 144 1826 (e-könyv)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Karl Ove Knausgård Évszakok sorozata személyes enciklopédia, amelyben egy apa megmutatja születendő lányának, milyen csodálatos, megismerhetetlen és kiszámíthatatlan hely ez a világ.
Az Őszben olyan hétköznapi és mindenki számára ismerős tárgyakat és érzéseket mutat be, mint például az alma, a konzervdoboz vagy a magány, olyan megkerülhetetlen alkotókat, mint Flaubert vagy Van Gogh, és közben tovább bővíti a Harcom-könyvekben megismert családi univerzumot.
Knausgård számára semmi sem jelentéktelen vagy épp túl hatalmas, hogy írjon róla. Rövid, érzékeny leírásaiban láthatjuk az apa szerepében, aki a negyedik gyermeke érkezését várja, és a fiúéban, aki felidézi saját gyerekkorát, a fjord vizében látott barna delfineket és a két tárgyat, amit apja holmijából megtartott: a távcsövet és a gumicsizmát.

A KULTÚRAKIRAKAT
%d bloggers like this: