Ivasov altábornagy levele: még az orosz tisztikar egy része sem akar háborút

Posted by
Szele Tamás

>Mivel harci cselekmények hála az Égnek most sincsenek még Ukrajna határain, megragadom az alkalmat és bemutatok egy olyan zavarba ejtő dokumentumot, ami a legkevésbé sem az orosz demokratikus ellenzéktől származik, sőt, ellenkezőleg, de ennek ellenére a TASZSZ kerüli még annak az említését is, hogy tudna róla. Holott fordíthat a helyzeten. Mikor tegnap a Donyecki Népköztársaság volt honvédelmi miniszterének, Igor Sztrelkovnak borúlátó szavait idéztem, aki nem mellesleg az FSZB büszkesége is volt kalandos élete folyamán, azokat latolgatva elkövettem egy hibát. Arra jutottam, hogy nincs az Orosz Föderációban olyan tényleges erő, amely akár csak elkezdhetné szervezni Putyin elnök leváltását, kivéve a szolgálatokat, azok pedig tán csak nem tesznek ilyent. Tévedtem: létezik ez az erő. Hogy képes-e lemondatni Putyint, az jó kérdés, de hogy kívánja a lemondását, az már világos. Úgy hívják, hogy:

Oroszországi Föderáció Fegyveres Erői

bár távolról sem vennék mérget arra, hogy teljesen egységesek a kérdésben. De lássuk, miről van szó.

Tavaly december 31-én, mikor már világos volt – az érintett tisztek számára mindenképpen a Napnál is világosabb – hogy eszkalálódni készül az ukrán válság, Leonyid Ivasov nyugalmazott altábornagy, az Összoroszországi Tiszti Gyűlés elnöke (nem mellesleg: 2015 óta ő vezeti a Geopolitikai Problémák Akadémiáját is) nyílt levelet tett közzé az általa elnökölt szervezet nevében, melyet a vezetőség többi tagjai is aláírtak. A levelet „az elnöknek és az Oroszországi Föderáció polgárainak” címezte, és valóságos csoda, hogy eddig nem rohant végig a teljes világsajtón (bár a Daily Mail említi), ugyanis a helyzetet kifejezetten keményvonalas, szovjetbarát és nemzeti-hazafias alapon elemezve jut arra, hogy ennek a fegyveres konfliktusnak nem szabad kitörnie. Jut többre is, mint látni fogjuk. Akkor lássuk, ha nem is a teljes szöveget, mert az nem férne el egy napilap terjedelmi keretei között, de a lényegét – aki tud oroszul és kíváncsi az eredetire, itt találja meg, a Meduza. Io magyarázatát hozzá pedig emitt. Tehát: mit üzent Ivasov altábornagy?

„Ma az emberiség a háború árnyékában él. A közelgő háború elkerülhetetlenül emberéleteket követel majd, pusztulást, az emberek nagy tömegeinek szenvedését, életmódjuk feladását, a nemzetek és népek életrendszereinek megzavarását jelenti. Minden nagy háború nagy tragédia, súlyos bűn. Így történt, hogy Oroszország a közelgő katasztrófa középpontjában találta magát. És talán először a történetében.

Korábban Oroszország és a Szovjetunió kényszerű (igazságos) háborúkat vívott, általában akkor, amikor nem volt más kiút, amikor az állam és a társadalom létfontosságú érdekei kerültek veszélybe.”A helyzetet jól látja, mindannyian ettől félünk. De hogyan jutottunk idáig?

„Mi fenyegeti manapság magának Oroszországnak a létét, és egyáltalán, vannak-e ilyen fenyegetések? Azt állíthatjuk, hogy bizonyos veszélyek valóban jelen vannak – az ország történelme befejezésének küszöbén áll. Minden létfontosságú adat, beleértve a demográfiai mutatókat is, folyamatosan romlik, és a népességfogyás üteme világrekordokat döntöget. A degradáció pedig rendszerszintű, és bármely összetett rendszerben egy elem összeomlása az egész rendszer összeomlásához vezethet.
Véleményünk szerint ez a legfőbb fenyegetés az Orosz Föderációra nézve. De ez az állam rendjéből, a hatalom minőségéből és a társadalom állapotából ered. Kialakulásának okai pedig belsők: az életképtelen állami modell, a hatalmi és közigazgatási rendszer teljes inkompetenciája és szakszerűtlensége, a társadalom passzivitása és szervezetlensége. Egyetlen ország sem képes sokáig fennmaradni ilyen állapotban.”Hadd tegyem még hozzá, hogy az összes mutató romlásához jelentősen hozzájárul az orosz gazdaság egy lábon állása, az, hogy reális bevételre Moszkva csak a fosszilis energiahordozók kereskedelméből számíthat, és alapvető szükségleti cikkekből, például élelemből az elmúlt években sorra a szükségesnél kevesebbet sikerült termelni (ez alól kivétel a tavalyi kukoricatermés). De a világméretű gazdasági- és élelemválság a legkevésbé sem kíméli a föderációt.
Ivasov nem állítja, hogy ne létezne külső fenyegetés – azonban a mértékét vitatja.

„Ami a külső fenyegetéseket illeti, azok minden bizonnyal jelen vannak. Szakértői értékelésünk szerint azonban ezek jelenleg nem kritikusak, és nem fenyegetik közvetlenül az orosz államiság létét és létfontosságú érdekeit. Összességében a stratégiai stabilitás megmarad, a nukleáris fegyverek megbízható ellenőrzés alatt állnak, a NATO-erők nem épülnek ki, és nincs fenyegető tevékenység.

Ezért az Ukrajna körül kialakult helyzet mesterséges és öncélú válság egyes belső erők, köztük az Orosz Föderáció számára. A Szovjetunió összeomlása következtében, amelyben Oroszország (Jelcin vezetésével) döntő szerepet vállalt, Ukrajna független állam lett, az ENSZ tagja, és az ENSZ Alapokmány 51. cikke értelmében joga van az egyéni és kollektív védelemhez.”Ismétlem, ezt nem Navalnij vagy valamelyik híve írta, hanem a Szovjetunió majd Oroszország altábornagya. Lehet, hogy Navalnij idáig el sem ment volna, mert ő mégis elsősorban politikus, Ivasov viszont legfőképpen – katona.

„Az, hogy Oroszország megszerezte a Krímet és Szevasztopolt, bár a nemzetközi közösség nem ismerte el őket orosznak (és ezért a világ államainak túlnyomó többsége továbbra is Ukrajna részének tekinti őket), világosan mutatja az orosz külpolitika kudarcát és belpolitikájának vonzhatatlanságát. (…)
A katonai erő alkalmazása Ukrajna ellen először is megkérdőjelezné magának Oroszországnak mint államnak a létét, másodszor pedig örökre halálos egymás ellenségévé tenné az oroszokat és az ukránokat. Harmadszor, több ezer (talán tízezer) fiatal, egészséges férfi fog meghalni mindkét oldalon, ami minden bizonnyal hatással lesz a jövőbeni demográfiai helyzetre kihalófélben lévő országainkban. Ha ez megtörténik, az orosz csapatoknak a harctéren nemcsak ukrán katonákkal kell szembenézniük, akik között sok orosz is lesz, hanem számos NATO-ország katonáival és felszerelésével is, és a szövetség tagállamai kénytelenek lesznek hadat üzenni Oroszországnak.
Erdogan, a Török Köztársaság elnöke világosan kijelentette, hogy Törökország kinek az oldalán fog harcolni. Feltételezhető, hogy Törökország hadserege és haditengerészete parancsot kap a Krím és Szevasztopol „felszabadítására”, sőt, esetleg a Kaukázus megszállására is. Ezenkívül Oroszországot egyértelműen a békét és a nemzetközi biztonságot fenyegető veszélynek minősítenék, a legszigorúbb szankciókkal sújtanák, a nemzetközi közösség kitaszítottja lenne, és valószínűleg megfosztanák független állam státuszától.”A katonai következtetések mindegyike reálisnak tűnik. Azt nem értem ugyan, a nemzetközi közösség hogyan volna képes Oroszországot megfosztani független államiságától – ez csakis megszállás útján lehetséges, és az azért nagyon nehéz feladat volna, amivel nem lenne érdemes vagy hasznos próbálkozni sem – de a török fenyegetés éppúgy reális, mint a megállíthatatlanná váló népességcsökkenés. Itt jut el Ivasov a végkövetkeztetéséhez:

„Felmerül a kérdés: mi a valódi célja a háborús feszültségkeltésnek és a nagyszabású ellenségeskedések lehetséges kirobbantásának? Hogy lesz ilyen, azt a felek által felállított katonai erők száma és összetétele jelzi – mindkét oldalon legalább százezer katona áll fegyverben. Oroszország keleti határainak védtelenül hagyása árán csoportosít át alakulatokat Ukrajna közelébe.
Véleményünk szerint az ország vezetése, felismerve, hogy nem képes kivezetni az országot a rendszerszintű válságból, és hogy ez népfelkeléshez és hatalomváltáshoz vezethet az országban, az oligarchia, a korrupt hivatalnoki réteg, a központi média és a biztonsági szolgálatok támogatásával úgy döntött, hogy aktivizálja az orosz államiság végleges megsemmisítésére irányuló politikai tervét.
A háború pedig annak eszköze, hogy még egy ideig megtartsák nemzetellenes hatalmukat, és megőrizzék a néptől elrabolt vagyont. Nem találunk más magyarázatot.
Követeljük az Orosz Föderáció elnökétől, mi, Oroszország tisztjei, hogy hagyjon fel a háború kiprovokálására irányuló bűnös politikájával, amelyben az Orosz Föderáció egyedül állna szemben a Nyugat egyesült erőivel, teremtse meg a feltételeket az Orosz Föderáció alkotmánya 3. cikkének gyakorlati megvalósításához, és mondjon le.
Azzal az ajánlással fordulunk minden tartalékos és nyugállományú katonához, Oroszország állampolgáraihoz, hogy legyenek éberek, szervezettek, támogassák az Összoroszországi Tiszti Gyűlés Tanácsának követeléseit, aktívan lépjenek fel a propaganda és a háború kirobbantása ellen, ne engedjék meg a katonai erő alkalmazásával járó belső polgári konfliktust.”
Eddig a levél, most gondolkodjunk el egy kicsit.

Az Összoroszországi Tiszti Gyűlés nem az aktív tisztikart képviseli, inkább a nyugalmazottakat, 2003-ban hozták létre, meglehetősen nacionalistának számít és általában az Oroszországi Föderáció Fegyveres Erőinek társadalmi szerepéről rendez vitákat. De ha az aktív tisztikarnak csak harmada is egyetért ezzel a nyílt levéllel, már fordulhat a kocka.

Vagy nem: sok mindent nem tudunk, például azt sem, hogy Ivasov jelenleg hol tartózkodik, milyen állapotban, ideértve az olyan kategóriákat is, miszerint ezen a világon, vagy a másikon, szabad lábon, avagy fogságban, ugyanis az arrafelé ugyan nem mindegy, de igen vékony a határvonal ezek között az állapotok között, könnyű átcsúszni egyikből a másikba. Azt se feledjük, hogy Ivasov 2001-es „nyugalomba helyezése” óta (mely egyes információk szerint a Putyin és közötte kialakult személyes ellentétnek volt köszönhető), nem csak most szólította fel lemondásra az orosz elnököt, hanem korábban is, jó néhány alkalommal, szóval ez nem ritkaság részéről, nem valami új, forradalmi tett.

Ebből a kezdeményezésből vagy lesz valami, vagy sem, de egy dolog megnyugtató: még az orosz tisztikar egy része sem akar háborút.

Hátha elmarad.

Híradásainkat folytatjuk.

patreon.com