Mi köze a nagyanyámnak a Wiener Stadthalléhoz?

Posted by

 

>Állon vágta egy hölgy Márki-Zay kartársat, az ellenzék csetlő-botló jelöltje jól reagált, végül is nem az a legény, aki adja, ha szabad itt ezt mondani, de ez már LMBTQ-terület, fújjunk visszakozót. Összefoglaló az ötödik hétről. Nem volt nagy ütés, inkább csak egy afféle jobb csapott, a kerekesszékes asszony nem egy tiszta ütést vitt be, ökölvívó szaknyelven szólva csak szurkált a menet elején, azt szondázta, hogy Márki-Zay bírja-e, tűri-e. Az a helyzet, hogy tűrte. Ami azért egy politikustól elvárható. Ő mondta, hogy megy a vágóhídra. Az út hosszú, ott azért olykor-olykor pofán csapják az embert. Nem tudom, ki hogy van vele, kezdem bírni a csávó botladozását. Nincs benne az a tökéletesség, ami a Minnerstájszban pénteken reggelenként.
Na jó, ő is meg akar itt menteni mindenkit, de ez bocsánatos bűn. Minket mindig meg akarnak menteni, előtte pedig vigyázni szoktak ránk és a gyerekeinkre. Nehogy LMBTQ-ügynöknek álljunk. Mert ez a veszély egyre nagyobb. A Fideszpárt a bevándorlásözön mellett újabban erre figyel a legjobban. Vigyázni kezdett rá, népszavazást is összekamuzott, hogy iskoláink, óvodáink és bölcsődéink meg legyenek kímélve. Hogy az ellenzék a sorosgyurcsánnyal meg a klón (!) Márki-Zay-jal az élen nehogy már elbuzítsa teljesen a tejjel-mézzel folyó Kánaánt, beleértve Lonci bácsi káposztaágyását is, nináni.
Apropó káposzta. Falun nőttem föl, ártatlan kis tájékozatlan munkásgyerek voltam, noha az apám szódás volt Cegléden, de nem maszek, hanem csak amolyan áfészes. Az anyám meg konyhásnéni az építőipari vállalatnál (izgalmas mellékszál, de a magyar bulvár jeles alakjának, Pallagi Ferinek az anyukájával dolgozott együtt, a sajtótörténészek majd egyszer felhasználhatják ezt a finomságot). A nyarakat és a szünidőket nagyanyáméknál töltöttem a szülőfalunkban. A nagyanyám sámán és siratóasszony volt, jártam vele a holtak házaiba, bújtam vele a temetőt, a lelkek a falunkban az ő asszisztenciájával vonultak át a túlvilágra ötven éven át. Tizenhat éves voltam, lobogott a hosszú hajam a szélben, s nézegettem a szintén unokai minőségben falun tartózkodó pesti leánykák fokhagymafenekét. Ha jól belegondolok, akkori életszakaszomban a Rolling Stones és a King Crimson mellett semmi más nem izgatott, csakis az, hogy a közelükbe kerüljek.
Meg sem fordult a fejemben, hogy fiúkat környékezzek meg, merthogy velük együtt fociztunk és suttyogtunk éjszakánként, s részei voltunk a falu rejtett erotikájának.

Nem terhelek tovább senkit életrajzi részletekkel. A lényeg, hogy egyszer a mamám, aki a Bözsik, Kalik [Klára] és Katik mellett az egyetlen Cili volt községünk történetében (Cziczelle van az anyakönyvében, noha parasztasszony volt, tizedik gyerek a családban), félrevont, és azt súgta a fülembe, hogy van egy ember a faluban, akinek soha ne fordítsak hátat. Néztem kimeredt szemmel, mert nem nagyon értettem, hogy pontosan mi volna a tanítás lényege. Azért nem szabad a Janinak hátat fordítani, jött aztán a megfejtés, mert ő ’nadrágos menyasszony’. Azt, hogy buzi, a mamám ki nem mondta volna, mert az olyan égbekiáltó durvaság lett volna, amire az én Cilim soha nem vetemedett.
Így tudtam meg, hogy vannak köztünk ilyen fura esetek is. Eszembe jutott aztán később többször ez a finom megközelítés, maga a kérdés soha nem izgatott, mindenki eldönti, kihez miért vonzódik, nincs beleszólásom.
Érdekes, eszembe jutott a mamám szövege 2015 májusában is, amikor a Wiener Stadthalle sajtótermében sürgölődtem. Az Euróvíziós Dalfesztivál elődöntőjét rendezték, találkoztam az előző évi győztessel, Conchita Wursttal, a szakállas énekesnővel. Ki nem állhattam, de nem a nemi identitása miatt. Már említettem a King Crimsont: eléggé nehéz lenne feladni a jót a gagyiért. A hangját és a produkcióját utáltam, amivel eszement sikert aratott. Jellemző, de a sunyi Minipárt azt jegyezte meg róla, hogy homoszexuális. De ez már elvezet bennünket a mába.

Egy XV. kerületi fideszes képviselőnő azt javasolta egy gasztroszínházi előadás után, amikor is szakállas színészt látott női ruhában a színpadon, hogy a Csokonai Művelődési Központot nevezzék át Conchita Wurstra, az jobban állna az LMBTQ-propagandát nyomató ellenzéknek (amitől a pártjával meg akarja menteni a gyermekeinket). Jó nagy paszaré lett belőle, nem értette a minista hölgyemény a darabot, elhomályosította a pártja idiotikuma, mely arra alapozódik, hogy látsz egy ’nadrágos menyasszonyt’, s akkor rögtön elkezdesz érdeklődni a saját nemed iránt, s a végén bebuzulva kóvályogsz a világban értelmetlenül (a Szájer- és a Kaleta-ügyet most ne említsük, pedig éppen árnyalná némiképp a Mini kissé fasiszta identitástaktikáját). A józan többség végül megakadályozta, hogy az agyament Conchita-ötlet szárba szökkenjen, de hát a cél az volt, mert most már a minizmus idejutott, hogy meglegyen a botrány, s a gonoszbrüsszel meg a sorosgyurcsány után Lonci bácsi kezdjen küzdeni a nem létező LMBTQ-propaganda ellen.

Dettó ugyanaz, mint 2015-ben a bevándorlóözön elleni történelmi nekifeszülés (a csirkehálóval). A Semmi, mint órjási veszély jelenik meg a választópolgár hippotalamuszában, s végül egy X-ben csúcsosodik ki. Az idei választás tehát a tökhülyének tekintett választó primitív megvezetésére koncentrál.

Ember legyen a talpán, aki átlát a baromságok vastag falán. Elhülyítve botorkálunk az urnák felé, csak homályos emlékeink maradtak azokból az időkből, amikor még némi értelmet is fel lehetett fedezni a politikai információk mögött. Ezek az idők elmúltak. Aki szokványos formában próbálja értelmezni a tettek mögötti szándékot, mert érteni szeretné, hogy mi miért van, csúnyán ráfarag. Ezzel az optimista megállapítással búcsúzom az idióta 5-ös héttől. Törjön ránk most már a 6-os, ha annyira jönni akar.