Iványi Gábort kérné fel köztársasági elnökjelöltnek Márki-Zay Péter

Posted by

A Telex információja

>Cseke Balázs>

>Iványi Gábor vállalná Márki-Zay Péter felkérését, ám a hat ellenzéki párt négy héttel a szavazás előtt még mindig csak egyezkedik arról, hogy indítsanak-e közös államfőjelöltet Novák Katalinnal szemben. Megkeresésünkre az Egységben Magyarországért sajtóosztályától azt írták, közösen hoznak döntést, és azt utána közösen fogják ismertetni az országgal. Információink szerint a Jobbik még nem állt be Iványi mögé, Jakab Péterék egy nemzetközileg elismert magyar professzort szeretnének jelölni. Márki-Zay Péter a hétvégén beszélt Iványi Gáborral, az Oltalom Karitatív Egyesület elnökével, és megkérdezte tőle, hogy elvállalná-e a köztársaságielnök-jelöltséget.

„Én nem vagyok abban a pozícióban, hogy a hatpárti konszenzus hiányában felkérjem. Csak érdeklődtem, hogy nyitott lenne-e egy ilyen felkérésre” – mondta az ellenzéki miniszterelnök-jelölt a Telexnek, hozzátéve, a jelölésről a pártvezetők fognak dönteni. Márki-Zay szerint még úgyis határozhatnak, hogy nem vesznek részt az államfőválasztásban, hiszen az ellenzék azt szeretné, hogy a köztársasági elnököt ne az Országgyűlés válassza, hanem közvetlenül az állampolgárok. Kormányváltás esetén eszerint módosítanák a szabályokat. Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt azt viszont megerősítette a Telexnek hogy ő személy szerint támogatná Iványi indulását, és szerinte azért is lenne jó államfőjelölt a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség elnöke, mert Orbán Viktor és a Fidesz képviselői nehezen tudnának ellene szavazni, miután ő keresztelte meg a miniszterelnök két idősebb gyermekét, Ráhelt és Gáspárt. „Azt gondolom, hogy hívő keresztény emberként, lelkészként ő a jobboldaliak számára is elfogadható, a szociális érzékenysége, hajléktalanokért és más rászorulókért végzett munkája okán meg baloldalnak is nagyon szimpatikus ember” – fogalmazott Márki-Zay. „Ő valóban tudná integrálni a nemzetet, a fideszeseket és nem fideszeseket, a jobb- és baloldaliakat is.”

Nem zárkózna el a felkéréstől Iványi Gábor, elvállalná a feladatot, ha felkérik a pártok. Ezt ő maga erősítette meg a Telexnek hétfő délután. „Bármilyen furcsán is hangzik, nem vagyok egy könnyen beszélő ember. Ha azonban muszáj megszólalni, akkor kész vagyok beszélni” – fogalmazott a MET lelkésze „Azt gondolom, hogy most muszáj beszélni. Ha ez a módja, ez a terepe, akkor ezt megragadva.” Az ellenzéki pártok döntésének várhatóan nem sok jelentősége lesz az eredmény szempontjából, hiszen a Fidesz–KDNP kétharmados többséggel fogja tudni megválasztani Novák Katalint. A hivatalosan nyilvántartásba vett köztársaságielnök-jelöltek ugyanakkor 15 perc felszólalási lehetőséget kapnak a parlamentben a szavazás előtt. Ezért is lenne egy jó lehetőség az ellenzéki pártoknak, hogy indítsanak egy jelöltet, aki alig egy hónappal az országgyűlési választás előtt beszédet mondhat az Országgyűlésben.

Címkép: Iványi Gábor és Márki-Zay Péter – Forrás: Márki-Zay Péter / Facebook