A mayerlingi vadászkastély rejtélye

Posted by

Cabe Ferrant
>A mayerlingi vadászkastélyban, az 1889. január 30-ára virradó éjszakán elhunyt Habsburg–Lotaringiai Rudolf osztrák főherceg, magyar és cseh királyi herceg, az Osztrák–Magyar Monarchia trónörököse és Maria von Vetsera osztrák bárókisasszony. Nagyjából ez minden, amit biztosan lehet tudni, annak a szomorú éjszakának az eseményeiről. Vagy még ez sem biztos? Egyesek szerint: nem. Adott egyfelől egy fiatalember – Rudolf ekkor még csak 31. évében járt -, aki a világ egyik legnagyobb birodalmának trónörököse. Ugyanakkor meglehetősen liberális – ez főbenjáró bűnnek számított a híresen konzervatív Habsburg udvarban – és antiklerikális nézeteket vall. A „liberális”-t természetesen ne a mai értelemben tessék venni! Ez a fogalom akkoriban még egészen mást jelentett, tessék arra gondolni, hogy a kiegyezést „tető alá hozó” Deák Ferencet is szabadelvűként emlegették.

A mayerlingi vadászkastély rejtélyeApja nem is igen vonja be az országos ügyek intézésébe. Pedig „annyira” már nem fiatal a trónörökös, nem ártana, úgymond: gyakorolnia. Egy ekkora és ilyen soknemzetiségű birodalom vezetése nem egyszerű mulatság. Rudolfnak mégis csak annyi jut, hogy álnéven, egy radikális bécsi lapban közöl cikkeket elképzeléseiről, mond kritikát a kormány politikájáról. Nős ugyan – 1881-ben, dinasztikus és politikai okokból összehozták Stefánia belga hercegnővel, de családi élete nem valami fényes. Ez nem az a házasság, ahol a kényszerűségből összekerült pár megszerette egymást. Ráadásul – beszélik – Rudolf nem tartózkodik a morfium élvezetétől, mondják, még szifiliszben is szenved.

Magyarországon sokan nagy reményeket fűznek a művelt, intelligens fiatalemberhez. Ha „Rezső királyfi” – felénk sokan így emlegetik – trónra kerül, minden másképpen lesz. Ő nem olyan, mint az apja, akinek sokan még mindig nem felejtették el az 1848-49-es szabadságharc vérbe fojtását, az orosz intervenciót, Haynau vérgőzös rémuralmát. Ez a királyfi magyarpárti, jól beszél magyarul – számos egyéb nyelv között: lengyelül, csehül, angolul, franciául is beszélt, meg persze anyanyelvét a németet se feledjük ki – megérti a magyar nemzetet, már majdnem olyan, mintha közülünk való lenne. És Sissi fia! Bár apja nem engedélyezte, hogy egyetemre járjon – ott úgyis csak mindenféle szörnyűséget tanulhat, egyenlőségről, szabadságról meg hasonló káros dolgokról -, Rudolf autodidakta módon képezte magát. Nem is akármilyen szintre. És közben, két kanállal falta az életet.

Feltehető, hogy első szeretője a Burgtheater egy nála jó 10 évvel idősebb színésznője, Johanna Buska volt. És jöttek a többiek, sűrű egymásutánban… Vagy épp egymás mellett. Szeretői sorába tartozott Helene Vetsera báróné, későbbi kedvesének Vetsera Máriának édesanyja is. Még a felesége – aki nyilván a legkevesebbet tudta viselt dolgairól – is úgy tartotta: túl sok tapasztalatot szerzett, ezért lenézi a nőket. A pletykák szerint, mikor 1880 márciusában Rudolf Belgiumba utazott, megkérni Stefánia kezét, még Brüsszelben se hagyott fel a „csajozós” életmódjával. Még azt is rebesgették, hogy Brüsszelbe is magával vitte akkori szeretőjét, a badeni színház egyik fiatal színésznőjét. Állítólag erről még jövendő anyósa, Mária Henrietta belga királyné is tudomást szerzett, de a politika mindent felülírt. „Természetesen” ez sem volt akadálya az eljegyzésnek, hiszen országok sorsa forgott kockán…

A mayerlingi vadászkastély rejtélye
Maria von Vetsera (Adele Perlmutter – Österreichische Nationalbibliothek, Bildarchiv Austria, Inventarnr. Pf 14.403 : C (9 a) Bridgeman – Art

 

Rudolf 1881. május 10-én Bécsben, az Ágoston-rendiek templomában vette feleségül az akkor 17 esztendős Stefánia belga királyi hercegnőt.A házasság se változtatta meg Rudolfot, megmaradt „lázadó” trónörökösnek. Bár az első időkben barátainak sűrűn dicsérte nejét és szerelméről áradozott leveleiben. Azt el kell ismerni, hogy Stefánia nagyhercegnő, hajdani képeit elnézegetve, szép hölgy volt, mégse nevezhető Rudolf ideális párjának. Még Rudolf anyja, Erzsébet császárné (igen, Sissiről van szó) is mind közönségesen tramplinak tartotta az amúgy bájos, de szellemileg kevésbé briliáns belga királylányt.

Sebaj, szokták volt mondani, majd jön a gyerek és mindent megold. Nos, nem jött. Azaz jött, de a várva várt fiú, a trónörökös helyett kislány született. Rudolf fittyet hányva a korabeli szokásokra, nem tágított vajúdó felesége mellől. Mellette aludt a földön és mikor az asszony csalódottságában elsírta magát, hogy nem fiút szült, még Rudolf nyugtatta: „Nem baj, hiszen sokkal aranyosabb egy kislány”. Az a bizonyos fiú, a trónörökös trónörököse sosem érkezett meg. A rossz nyelvek szerint azért, mert Rudolf nemi betegségét továbbadta feleségének, akinél ez meddőséget okozott.

Gyermekük nem volt, hogy összekösse őket, a házasfelek természete is merőben különbözött. Várható volt, hogy előbb-utóbb elhidegülnek egymástól. Ismét csak a pletykák szerint – Stefánia nővére élenjárt a terjesztésükben – Rudolf nem csak elhanyagolta feleségét, de az alkoholra is rákapott, sőt tettlegességre is sor került.

Közben a nők bálványa volt, számtalan „üggyel” – állítólag közel harminc törvénytelen gyermeke született, szeretői épp úgy kerültek ki a „jobb” családokból, mint a könnyűvérű hölgyek köréből. A császár ház jelentős összegekkel vásárolta meg a partnerei hallgatását, hiszen igazán nem volt szükségük több „botrányra” Rudolf körül. Hiszen elég botrányos volt számukra már az is, hogy mindenféle lapokba írogat, tudományos munkát folytat. Rendkívül érdekli az ornitológia és olyan „gyanús” elemekkel barátkozik, mint Brehm, a nagy természettudós. Ha már annyira érdekli a természet, miért nem vadászik inkább? Az mégiscsak jobban illene a rangjához – vélhették.

Rudolf bár rossz lövésznek tartották, mégis szenvedélyes vadász hírében állt. Talán ezért is vásárolta meg 1887-ben az alsó-ausztriai Mayerlinget és építtetett ott egy vadászkastélyt. Az igencsak ifjú Vetsera Máriával 1888. november 5-én ismerkedett meg. Rudolf unokatestvére, Marie von Larisch grófné mutatta be őket egymásnak. Talán a rajongó tizenéves könyörgött a grófnénak, hogy hozza össze őt az addig csak távolról csodált trónörökössel. Talán más oka is volt, a mayerlingi tragédia kutatói között akadnak, akik valószínűnek tartják a „célzott” közvetítést, valamely homályos politikai okból. Végül is, a lényeg mindenképpen az, hogy Rudolf hamarosan összejött a tizenéves lánnyal. Romantikus séták a Praterben, kisebb ajándékok, nem is kellett sok, hogy az ifjú hölgy elolvadjon, hiszen abban az időben Rudolf – mondhatni – „közrajongásnak” örvendett a fiatal – és nem csak fiatal – hölgyek körében.

Larisch grófné, botránytól tartva – Rudolf körül könnyen előfordulhatott az ilyesmi – nem vállalta a további találkák szervezését. De hamar akadt utódja, nem is egy. Bratfisch, Rudolf személyes fiákerhajtója és a Hofburg egyik kapusának leánya, Agnes Jahoda segített a randevúk körötti bonyodalmak intézésében. De Rudolf nem csak szerelmes volt. A túlérzékeny fiatalember állítólag ekkor már régen készült a halálra – Festetics grófnőt külön megeskette, hogy imádkozni fog érte -, de nem akart egyedül elindulni a nagy útra. Mint utóbb kiderült, több alkalmi partnerének is említette a közös öngyilkosság lehetőségét, de valamennyien visszautasították.

1889. január 13-a jelentős dátumnak számít Rudolf és Mária kapcsolatában, Helen Baltazzi szerint ekkor volt az első „együttlét”. Amennyiben ez igaz, máris dől az az elmélet, mely a mayerlingi tragédia egyik lehetséges okaként magzatelhajtást feltételez. Az mindenesetre sokatmondó, hogy „Rudolf vasból karikagyűrűt készíttetett a lánynak, melybe az ILVBIDT betűket vésette, melynek jelentése: In Liebe Vereint Bis In Den Tod – Szerelemben egyesülve a halálig.” (Wikipédia) A különböző források szerint január 26-án folyhatott le az a heves vita Rudolf és apja között, ami megszilárdította a fiatalember öngyilkossági szándékát. És már nem volt egyedül…

„Január 27-én tájékoztatta Hoyos József grófot, hogy a következő hétre tervezett mayerlingi vadászatot előrehozta január 29-re. Ezután újra felkereste Larisch grófnét a Grand Hotelban, aki visszaemlékezésében elmondta, hogy Rudolf egy nehéz dobozkát bízott rá megőrzésre és lelkére kötötte, hogy azt nem adhatja át senkinek, kivéve egy személyt, akinek nevét e négy betű rejtette: R.I.O.U. A feltételezett személy János Szalvátor lehetett és a rövidítés egyik lehetséges feloldása: R- respectable (tiszteletre méltó – a szabadkőműves páholyok előtti megszokott rövidítés), I. O. (Innere Orient – a legmagasabb rendű beavatottak szűk köre), U – Ungarn- azaz Magyarország, melyből arra lehet következtetni, hogy mindketten kapcsolatban voltak magyar szabadkőművesekkel.”

János Szalvátorról csak annyit, hogy ő volt a másik „lázadó” Habsburg és az ő halála, azaz rejtélyes eltűnése kapcsán is felmerültek mindenféle kételyek. (De ez egy másik történet…)

Ugyanezen a napon, 27-én este a bécsi német nagykövetségen bált rendeztek Vilmos császár születésnapja alkalmából. Az estély Rudolf szempontjából felért egy katasztrófával, nem elég, hogy német egyenruhában kellett megjelennie, de „hivatalból” egy olyan politikát kellett dicsérnie, melyet mélyen lesajnált. Ráadásul az este végén Vetsera Mária miatt nyilvános veszekedés alakult ki Rudolf és felesége között. Mit tehet ilyenkor egyy rémenős ifjú herceg? A csapást Mizzi Kaspar – egyik szeretője – karjaiban heverte ki.

Másnap Rudolf javított valamelyest a végrendeletén, és négy búcsúlevelet is írt. Ezek közül csak a feleségének szóló tartalma vált ismertté: „Kedves Stefánia! Megszabadulsz tőlem és az általam okozott kellemetlenségektől; légy boldog a magad módján. Légy jó a szegény kislányhoz, ő minden, ami belőlem megmarad. Add át üdvözleteimet minden ismerősnek, különösen Bombellesnek, Spindlernek, Latournak, Wowónak, Gizellának, Lipótnak stb. stb. Nyugodtan megyek a halálba, mert csak ez mentheti meg jó hírnevemet. Szívből ölel szerető Rudolfod.”

Larisch grófné úgy látszik meggondolta magát a találkák szervezésével kapcsolatban. Ráállt, hogy a trónörököshöz viszi Máriát, aki Rudolf fiákeresével nyomban tovább utazott Mayerlingbe. Ezután Larisch grófné lazán bejelentette a lány eltűnését a Vetsera családnál, majd a rendőrkapitányságon is. Itt felmerül a kérdés, hogy tudta-e a grófné, hogy fiatalok mire készülnek? És valóban készültek arra a bizonyos közös öngyilkosságra? És minek volt ez az egész cécó az „eltűnéssel”? Rudolf csak később indult a lány után, mert levelet, táviratot várt. Állítólag mindkettőt meg is kapta, de a tartalmukról nem maradt fent érdemleges információ. Pedig tán fontosak lehettek, ha miattuk Rudolf hagyta egyedül elutazni a lányt. Csak később csatlakozott hozzájuk, hogy együtt utazzanak. Egy újabb furcsaság: Rudolf nem sokkal a cél előtt kiszállt a kocsiból és gyalog ment el a kastélyig. Bratfisch csak egy órával később érkezett meg Mayerlingbe. Azt, hogy egy lány is van vele, az említetteken kívül valószínűleg csak Rudolf inasa, Loschek tudta.

Másnapra Rudolf jeles vendégeket várt vadászatra – Hoyos József Teodor gróf, császári kamarás és Rudolf állandó vadásztársa, valamint Coburg Fülöp herceg voltak hivatalosak hozzá – de a trónörökös náthájára hivatkozva lemondta a kiruccanást. Az ugyancsak aznap, január 29-én rendezett családi vacsoráról is a nátha ürügyével mentette ki magát. Ferenc József saját orvosát küldte Mayerlingbe, a rendőrség pedig egy ügynököt. Ez is fura kicsit. Rendőrügynöknek kell ellenőriznie a trónörökös nátháját? Vagy az „eltűnt” ifjú grófnő nyomába eredt? Hogy az éjszaka mi történhetett pontosan, az már tán sosem fog kiderülni.

A másnap reggellel, harmincadika reggelével kapcsolatban is csak tanúk, meglehetősen ellentmondásos visszaemlékezései alapján vannak információink. Rudolf fél nyolcra kért ébresztést (csak zárójelben: szoktak ilyet tenni az öngyilkosok?), de mikor még 8-kor sem nyitott ajtót, Loschek, az inas Hoyos grófhoz fordult. A gróf sem mert maga cselekedni, inkább bevárták Fülöp herceget. Ő nem sokkal később meg is érkezett és közösen betörték az ajtót.

És innen válik igazán zavarossá a sztori.

Loschek korábban sztrichninmérgezésre gyanakodott. A szobában viszont… Az utólagos vizsgálat és jelentések szerint mindkettejük halálát golyó okozta. A feltételezések szerint Rudolf előbb agyonlőtte Máriát, majd magával is végzett. Hogy a közismerten jobbkezes Rudolf, miért a bal halántékához szorítva sütötte el a fegyvert az egy igen érdekes kérdés. Mint ahogy az is, hogy Hoyos, aki azonnal visszaindult Bécsbe, miért állította azt Erzsébet királynénak, hogy fiát Mária megmérgezte. Az már csak hab a tortán, hogy a golyó okozta sérülés Máriának is a bal halántékán volt látható, holott ő is jobb kezes volt. Bár ezt azzal magyarázták, hogy a leányt Rudolf lőtte főbe, mielőtt magával is végzett.

A mayerlingi vadászkastély rejtélye
Rezsõ királyfi halálhíre – Kassai Szemle, 1889. január 31 Különszám

Közben Helene Vetsera báróné „eltűnt” lányát még a Hofburgban is kereste. Itt Erzsébet királyné közölte vele, hogy mindketten elveszítették gyermeküket. Majd szigorúan ráparancsolt a bárónőre: „És most jól jegyezze meg, hogy Rudolfot szívroham ölte meg”. Ez persze a „mese habbal” kategóriába tartozott, ekkor már eljutott a hír az udvarba, a császárhoz – akinek azért nem illett, meg nem is volt egészséges hazudni – az orvos tájékoztatása, miszerint a fia egy, az éjjeliszekrényre erősített tükör segítségével végezte el a pontos lövést.

Rendben van, Rudolf közismerten rossz lövész volt. De annyira talán mégse, hogy a kezében tartott fegyverrel ne találja el a saját fejét… A konspirációs teóriák, összeesküvéselméletek nem a 20. század találmányai. Rudolf halálról is körülbelül 50 különféle elmélet született, az egészen vadaktól az egészen valószínű magyarázatokig. Akadt, aki még Rudolf halált is kétségbe vonta, aki szerint Rudolf nem halt meg Mayerlingben, ott egy másik férfi (Talán szerelmi rivális? Esetleg politikai ellenfél?) holttestét találták meg, Máriáé mellett. Rudolfot, a botrány elkerülése végett – no, meg mert Ferenc József szerint nem igazán volt alkalmas a trón megöröklésére – egy ügyes húzással eltűntették, külföldre küldték. Egyes források szerint Törökországba.

Sokan az öngyilkosságot vitatták, vitatják. Ugyanis, ha Rudolf valóban öngyilkosságot követett el, nem kaphatott volna katolikus, egyházi temetést. Az viszont az öngyilkosság teóriát erősíti, hogy Mária holttestét január 31-én a mayerlingi kastélyból titokban a közeli heiligenkreuzi cisztercita apátságba vitték, ott pedig az öngyilkosok kriptájába helyezték el. Most akkor mégsem Rudolf lőtte le a lányt? Mert ha igen, akkor Mária halála formálisan nem minősül öngyilkosságnak, még ha bele is egyezett a halálos lövésbe. Ismét csak ennyi biztos: a család csak jóval később helyezhette át későbbi sírhelyére, a heiligenkreuzi községi temetőbe.

Természetesen az egyházi temetésre is akadt magyarázat. Eszerint Ferenc József maga eszközölte ki a pápánál, hogy engedélyezze az egyházi temetést, Rudolf beszámíthatatlanságára hivatkozva, miszerint nem volt teljesen szellemi képességei birtokában a tett elkövetésekor. Ez ugyan – ha jobban meggondoljuk – szinte minden öngyilkosra elmondható, másoknak mégse nagyon engedték meg, hogy megszentelt földbe kerüljenek.

Rudolfnak igen…

A mayerlingi vadászkastély rejtélye
Rudolf koporsójának beszentelése (G. Sieben – Neue Illustrirte Zeitung So, 17. Februar 1889)

Temetése körül más furcsaságok is akadtak: holttestét február 4-én a Hofburg kápolnájában ravatalozták fel, egy arany sarkakkal és koronákkal díszített, fekete bársonnyal bevont koporsóban, mely hivatalosan csak megkoronázott uralkodóknak járt volna. A jelenlévő tanúk – nem voltak kevesen, pedig a temetést szűkkörűre tervezték, de a „szűk kör” egészen mást jelentett a Habsburg udvarban, mint egy egyszerű polgár számára – ismét csak nagyon eltérően nyilatkoztak a látottakról. Akadt, aki állította, hogy Rudolf fején jól kivehető ütésnyomok voltak, más azt erősítgette, hogy a holttest fején látható volt a lövés nyoma. Akadt, aki szerint Rudolf kézfeje le volt vágva, más úgy látta, hogy csak az esküt tévő ujját vágták le – talán a szabadkőművesek, mert megszegte esküjét – más viszont a kézen a lövéstől származó égési nyomokat vélt látni. (Ismét csak zárójelben, szerintem ez a legutóbbi a legértelmetlenebb. Miért hagyott volna égésnyomokat a kézen egy korabeli pisztoly elsütése?)

Hosszas lenne felsorolni a jelenlévő, vagy a császári udvarhoz közelálló illusztris személyiségeket – a sor az akkori walesi hercegtől egészen Zitáig, az utolsó magyar királynéig tartana -, akik valamennyien úgy nyilatkoztak, hogy Rudolfot igenis meggyilkolták. Talán mégse a levegőbe beszélt Frederic Wolf allandi illetőségű asztalos, mikor arról vallott, „hogy apját kérték fel Mayerlingben az eset után arra, hogy a szobában esett károkat kijavítsa. Apja két nappal az eset után érkezett meg Mayerlinbe, és állítása szerint a hálószobában a bútorok fel voltak forgatva, és a falon is golyó ütötte nyomok voltak láthatóak. Az ágy mellett hatalmas vértócsáról számolt be, melynek eltávolításához a padlót is ki kellett cserélni. Elbeszélése szerint az ablak be volt törve és kintről egy létre volt a falhoz támasztva. Loschek vallomásában tagadta azt, hogy a trónörökös fején üvegcserepek lettek volna.” (Wikipédia)

És ki lehetett, kik lehettek a tettesek? Az bizonyos – és ne vegyék ezt kegyeletsértésnek -, hogy Ülő Bika, a hunkpapa sziúk főnöke nem lehetett. Neki tuti alibije van a gyilkosság idejére: ekkoriban Buffalo Bill bölényvadász és showman vadnyugati show-műsorával járta Amerikát. Őt, mondjuk nem is gyanúsították, de rajta kívül szinte minden jelentősebb személyiséget igen. Ha nem is a gyilkosságban való közvetlen részvétellel, a kivitelezéssel, de legalább a körülötte zajló összeesküvésben való bűnrészességgel.

Az igazság – ezúttal – talán tényleg odaát van… Tán a legújabb fejlemény az ügyben, hogy nem régiben egy, a bécsi Schoellerbankban tartott leltározás során előkerült a Vetsera-család egy 1926-ban letétbe helyezett mappája, benne fényképekkel és Vetsera Mária három kézzel írt búcsúlevelével. Az egyik így szólt: “Kedves Anyám! Bocsásd meg nekem, amit teszek! Nem tudtam ellenállni a szerelemnek. Vele egyetértésben azt szeretném, ha mellette temetnének el az allandi temetőben. A halálban boldogabb leszek, mint az életben.”

Bármi is történt a mayerlingi vadászkastélyban, az 1889. január 29-éről 30-ára virradó éjszakán, talán mindörökre rejtély maradt, hogy ki, kik és hogyan haltak meg. Hosszú idő telt el azóta, a történet szereplői közül – emberi számítás szerint – már senki sem lehet életben. Legyen nekik könnyű a föld. Megjegyzés: még egy ilyen hosszúra nyúlt posztban sem térhettem ki egy ilyen viszonylag jól, de rendkívül ellentmondásosan dokumentált esemény valamennyi ismert részletére, a „költöttekről” már nem is beszélve. Óhatatlanul kimaradtak a történetből elemek, akár lényegesek is, ahogy igyekeztem „zanzásítani”.

A Hungary First írása

Címkép:  Rudolf holttestének elszállítása Mayerlingből (Karl Trill – Neue Illustrirte Zeitung So, 17. Februar 1889)