Még egyszer a moszkvai asztalról

Posted by

>Hol így, hol úgy viszonyul Orbánhoz Putyin, s majd az idő dönti el, hogy ez Magyarországot is szolgálja-e. Orbán Viktor megalázásaként értelmezte az internetes közönség főleg ellenzéki része, no meg például a 444.hu, hogy a magyar miniszterelnök helyét a moszkvai Kreml egyik hatalmas termében, egy nagyon hosszú asztal túlsó végén jelölték ki, míg Vlagyimir Putyin orosz államfő tőle nagyon távol, vele szemben foglalt helyet. Vagy tucatszor leírtam a Facebookon az e fölött heherészőknek vagy éppen bosszankodóknak: „Ostobaság asztalozni Orbán kapcsán, hiszen az ő helyén például az iráni elnök is ült előtte”.
A címkép a bizonyság az állításra, amit már szerepeltettem a „Háborúra treníroznak bennünket” című, minapi cikkemben, amiben azt érzékeltettem, miként szolgálja a háborús uszítást még egy ilyen nemverbális jelzés félreértelmezése is, mint ez az asztal ügy. Akik beszállnak ebbe a játszmába – amit elég szerencsétlenül maga a magyar kormányfő is megtett pénteki rádiómonológjában – figyelmen kívül hagyják azt a kommunikációs tételt, hogy egyetlen nemverbális jelzésből nem vonható le érvényes következtetés.

A gesztusokkal, a szimbólumokkal való kommunikáció értelmezése ezzel együtt is ingoványos talaj. Miközben a cikkírók, a kommentelők Orbán-ellenességüktől vagy ruszofób kulturális rasszizmusuktól hajtva csupán az asztal-szimbólumra építve tettek megállapításokat a magyar kormányfő úgymond, moszkvai lekezeléséről, a február 1-jei találkozó más gesztusait is átgondolva, vélhetően egészen más következtetésre jutottak volna.

Amikor erről írok, előre bocsátom, hogy tévedhetek, de például, ami a roppant tágas termet illeti, az orosz világban ennek a külsőségnek, szerintem, inkább a megtiszteltetés a jelentése. Annyit persze nem ér a dolog, hogy több napos munkával végig elemezzem az eddigi tizenkét Orbán–Putyin találkozó külsőségeit. Mindenesetre, emlékeim szerint, ezeknek változó üzenetük volt, Oroszországnak a Nyugathoz való, meglehetősen hullámzó viszonya szerint.

A 2017. augusztus 28-ai budapesti megbeszélésre például az orosz államfő eleve nagy késéssel érkezett a magyar fővárosba, majd a repülőtérről egyenesen a sportcsarnokba hajtatott egy nemzetközi dzsúdó-versenyre. Ez is jelezte, hogy abban az időszakban nem tulajdonított különösebb fontosságot a magyar kormányfőnek. Az eseményen készült riportkép – e cikk záró fényképe – akarva akaratlanul ezt fejezi ki azzal, ahogy a jelenetben enyhén szólva passzívan részt vevő Orbán a háttérben álldogál.

A 2019. október 30-án, Budapesten megtartott találkozón sem Orbán Viktoré volt a főszerep. Vlagyimir Putyin, aki nagy erőfeszítést tett azért, hogy konszolidálódjék a helyzet Szíriában, közel-keleti keresztény egyházi vezetőkkel tárgyalt a magyar fővárosban. Feltehetően egy semleges helyet kellett találni ehhez, s megbeszélni, hogy az orosz állam hogyan segíthet a térségben az amerikai beavatkozás és támogatás (!) nyomán megerősödött szélsőséges iszlamista fegyveres csoportok elleni harc során jelentős vérveszteséget és károkat szenvedett ottani keresztény felekezeteknek. Erről a magyar sajtó szinte egyáltalán nem számolt be. Az orosz tévé aznapi esti adása viszont igen. És arról is, hogy e rövid nap estéjén Putyin egy darabon gyalog tette meg az utat a budapesti belvárosban, a volt Postabank épületéhez, a Nemzetközi Dzsúdó Szövetség székhelyéhez. Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója kísérte – Orbán nélkül.

A sportvezetőkkel való találkozó pazarul berendezett terme – csakúgy, mint a mostani moszkvai találkozó helyszíne – szöges ellentétben állt az eredetileg tényleg kolostornak épült miniszterelnöki hivatal szűk folyosóival, szobáival, ahol alig találtak olyan helyet a kameráknak, ahonnan tisztességes felvételeket lehetett készíteni. E nemverbális jelzéseket összerakva, a 2019. október 31-i „Vége a Putyin-látogatásoknak?” kérdéssel indított cikkemben arra a következtetésre jutottam, hogy miután Oroszország nemzetközi politikai pozíciói erősödtek, „az orbáni Magyarország egyre inkább súlytalanná, érdektelenné válik a Kreml szemszögéből”. Indoklás ott.

Az Oroszország három évvel ezelőtti nemzetközi helyzetére vonatkozó értékelés ma is vállalható. Csakhogy időközben az USA, amely foggal-körömmel ragaszkodna kizárólagos szuperhatalmi szerepéhez, ellentámadásba ment át. Erőszakosan megosztó és zsaroló politikát folytat Nyugat- és Kelet-Európában végső soron Oroszország ellen, illetve Kína és Tajvan ügyében a Csendes-óceáni térségben. S persze, ezúttal is azt hangoztatja, hogy megvéd mindenkit – magunk között szólva – egy olyan veszélytől, ami nem létezne, ha Washington nem közreműködött volna az előidézésében. Ezért értékelődött fel ismét Orbánnak főleg a NATO-val, s kisebb részben az Európai Unióval kapcsolatos szerepe a Kreml szemében, amit ő elvállalt. Ezért aztán február 1-jén nem hogy megalázták volna Moszkvában, hanem megkülönböztetett figyelemben részesítették.

Erre a következtetésre jutottam az orosz állami tévének, illetve rádiónak a látogatáshoz kapcsolódó adásaiból, amelyek fölöttébb nagy terjedelemben és gyakran foglalkoztak február 1-jén, illetve előtte és utána is Orbán Viktor szerepével, szereplésével. De tükrözte a kedvező fogadtatást az orosz államfő honlapján megjelent négy részletes híradás, továbbá a tárgyalások hossza, a fogadás külsőségei az óriási teremmel. Ez utóbbi ugyanitt, ugyanígy más vendégek esetében is a nagyfokú figyelem jele volt ezekben a hetekben. Ezen túlmenően, hogy éppen kit, milyen meggondolásból, hol fogadnak a Kremlben, arra egyrészt nyilván vannak íratlan és írott szabályok, esetenként pedig technikai-szervezési kérdések szintén befolyásolhatják a döntést. De hogy a magyar vezető nem hátrányos elbánásban részesült, az bizonyos előttem az ottani gyakorlat lényegében folyamatos külső megfigyelése alapján. Azt viszont csak az idő dönti el, hogy amit a kormányfő kialkudott Magyarország számára, az nekünk is hasznos lesz-e.

Talán említésre méltó, hogy milyen sorba került Orbán. Tavaly december 6-a óta a magyar kormányfőn kívül a következő országok vezetőivel találkozott Putyin: India, USA, Görögország, Kína, Mongólia, Irán, Argentína, illetve a szovjet utódállamok közül a FÁK és az ODKB első embereivel. Pekingben, pénteken újabb kínai–orosz csúcstalálkozó zajlott. Február 15-ére tűzték ki az új német kancellár moszkvai látogatásának időpontját. A brazil elnök bejelentette: nem enged a washingtoni nyomásnak, s tárgyalni akar az orosz államfővel a közeljövőben.

Az orosz államfőnek az első számú külföldi vezetőkkel folytatott telefontárgyalásainak vélhetően nem teljes listája a december elejétől máig tartó időszakból: Belarusz, Tádzsikisztán, Üzbegisztán, Kazahsztán, Kirgizisztán Dél-Afrika, Vatikán, India, Németország, Luxemburg, Egyiptom, Mongólia, Törökország, Palesztina, Izrael kétszer, Pakisztán, Azerbajdzsán, Nicaragua, Venezuela, Finnország, Örményország, Kuba, Olaszország, Nagy-Britannia kétszer, Franciaország ötször. A kazahsztáni eseményekkel összefüggésben az ODKB-tagokkal többször is egyeztetett.

A Kremlhez közel álló hírmagyarázók, illetve az oroszországi szakértők nyilatkozataikban, a gyakran csupán más témákkal foglalkozó beszélgetésekben elejtett mondataikban nagyra értékelték a magyar kormányfő látogatását, kijelentéseit. Természetesen orosz nézőpontból. Szergej Mihejev konzervatív politológus például az aznap esti, szokásosan monstre, hazai és külföldi, részben a putyini rendszert is bíráló résztvevőkkel zajló, Vecser sz Vlagyimirom Szolovjovim című tévéműsor vitájában ezt mondta: „Az esemény mindenekelőtt azt példázta, hogy bár Magyarország az EU, sőt a NATO tagja, s bár a magyaroknak sötét emlékeik is vannak a történelmi múltból az oroszokkal kapcsolatban, és sosem fognak kedvelni bennünket, attól még a kölcsönös érdekek és előnyök alapján lehetséges az együttműködés.”

Ebben minden benne van: 2022 januárjában–februárjában Moszkva számára Orbán magatartásának jelentős a propaganda-értéke. Ez tetszhet itthon egyeseknek, másoknak pedig nem. Utóbbiak azonban, amikor politikai tettek helyett a Facebookon élik ki dühüket pótcselekvéssel reagálnak. Ám, rendben, de legyenek tisztában azzal a hivatásos elemzők, az alaposan tájékozódni nem akaró, kettős mércét követő újságírók, az egykori és mai politikusok, a neves és névtelen posztolók, hogy becsapják önmagukat, s ami a fő, átverik a közönségüket!

Ráadásul, Oroszország különös eset. A XIX. századi diplomata-költő, Fjodor Tyutcsev azt írta az ésszel még számára is kiismerhetetlen hazájáról: „Oroszhont ész nem éri fel, / És puszta rőf hiába méri: / Ő más mértéket érdemel – / Oroszhont hinni kell. Megéri.” (Galgóczi Árpád fordítása) Arról van itt szó, amire még régebben az olvasóit moszkvai szemüvegen keresztül is tájékoztató Stier Gábor figyelmeztette a Facebookon az egyik cikkét előítéletes módon bíráló olvasóját: „A baj ezzel az okfejtéssel (értsd: a kommentelőjével – KDL), hogy olyan koordináta rendszerben méri Oroszországot, amelyikben nem érdemes. Nem angolszász típusú demokrácia, és nem is akar az lenni.”

Ebből kiindulva óvok én is attól, hogy Orbán mostani fogadásának helyét, az óriási termet, a hosszú asztalt az összefüggésekből kiragadva értelmezzük. Azt se, hogy úgymond csendőr pertuval tegezte le a magyar kormányfőt az orosz állam vezetője – miként többen megjegyzik. Szerintem ellenkezőleg, Putyin azt jelezte, hogy kész abba a belső körbe befogadni, amelyben egyes nyugati és keleti politikusokkal tegeződik. Hogy Orbán Viktor miért magázta vissza, nem tudhatjuk meg. Valószínűleg a péntek reggeli rádiós megszólalásához nem írták fel a pártközpontban a szócső szerepét betöltő munkatárs papírlapjára az erről való érdeklődést. Így erre vonatkozó kérdés és felelet sem hangozhatott el.

Ezért azt sem tudhatjuk meg, hogy ezt megelőzően, a színfalak mögött, tegezte-e már egymást a két vezető, csak Orbán rémült meg attól, hogy ez nyilvánosságra kerül, s ezért újabb támadások érik. Nem kizárt az sem, hogy az orosz vezető próbára tette partnerét. Természetesen, a Kreml honlapján így olvasható a tárgyalás elejéről nyilvánosságra hozott szöveg: Putyin tegeződve kezd, kétszer is használva ezt a formulát, Orbán magázva felel, s erre Putyin is magázásra vált. Sokakkal ellentétben, nem veszem a bátorságot, hogy a találgatáson túl, határozott következtetést vonjak le ebből. Megelégszem a tények rögzítésével.#

CÍMKÉP: Moszkvában, január 19-én ugyanolyan külsőségek között zajlott a tárgyalás az orosz és az iráni elnök között, mint az Orbán Viktorral folytatott megbeszélés.

 

%d bloggers like this: