Testbeszéd

Posted by

Fábián András
>Azzal kezdem, hogy ifjú éveimben volt alkalmam kétszer hosszabb, többször rövidebb időt tölteni Oroszországban, amelyet akkoriban még Szovjetuniónak hívtak. Van egy képem az orosz emberekről (többségükben szeretetre méltóak, róluk szól a Háború és béke, mint azt Woody Allentől tudjuk) és az országról is.Akkoriban a Szovjetunió még egy „egységes ország” képét mutatta, négy főtitkár (Brezsnyev, Andropov, Csernyenko és Gorbacsov) uralkodásának általam is megtapasztalt éveiben csak az irodák falain elhelyezett hatalmas képeket cserélték. A fíling nem változott. Már ha olyan apróságokat nem számítunk, mint a látszólagos nyitás (Andropov) vagy a „сухой закон”, a szesztilalom (Gorbacsov), amikor lehetett ugyan mindenféle erős szeszeket venni, csak nem volt illendő, és nagyon drága volt. Azért persze fogyott rendesen, mert aki élt abban az országban, bármennyire is szerette az orosz embereket, tudta, hogy józanul alig lehet élni. Annyi volt a változás, hogy a szeszboltok mellett nyakukat pöcögtető urak kerestek fizető partnert az üveges vodkához, mert a kocsmákban nem volt kimért éltető nedű.
Szóval zajlott az élet. Az országot egységben tartotta egy nagy, közös élmény, a fasizmus elleni közös harc, a második világháború. Közhelyszerű tény, hogy nem volt olyan szovjet család, amelynek ne lett volna halottja a németek elleni küzdelem vagy a megszállás következtében. Erős kötelék a közös győzelem, a közös gyász, a holtak emlékéről való méltó megemlékezés. Nagy tiszteletben álltak a háborús veteránok, az elesettek sírjait, emlékműveit szorgos kezek gondozták. Mindig volt friss virág a sírokon. A győzelem napján rituális koszorúzások színesítették az ünnepet, amin megtekinthető volt az éppen aktuális főtitkár elvtárs is. No de elég a nosztalgiából. Ideje rátérni arra, hogy hogy is állunk manapság.
Manapság úgy állunk, hogy ez az egység, ez az unió már a múlté. A testvéri népek egységét acsarkodób ellenségeskedés váltotta fel. Egy, a végleges szakítás előtti utolsó, diplomáciai fogadáson volt alkalmam tapasztalni, hogy nem sírnak, nem szomorkodnak az szovjet emberek az unió felbomlása miatt. Nagy reményekkel vágtak neki a jövőnek, ami – mint tudjuk – azé, aki élni tud a lehetőségekkel. Harminc év után elmondhatjuk, hogy az erőlködésen és az oligarchák sikeres harácsolásán kívül sok minden nem változott. Egy dolog azonban igen. Az egykori tagállamok függetlenségének elismerése és tiszteletben tartása már a múlté. A hajdani közös harc, közös emléke és kötelező tisztelete elillant a feledés homályában. Néhány megszállott despota érdekeinek és hatalmi megszállottságának áldozatává vált. Ez szomorú. A nép, az isten adta nép, pedig hiába követeli a tisztességes és nyugodt életet, belekényszerítik az újabb és újabb válsághelyzetekbe. Semmi nem tud ugyanis nagyobb egységbe forrasztani egy népet, mint a közös ellenség elleni acsarkodás. Az mindent visz, mindent feledtet.
Megnéztem Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin sajtótájékoztatóját. Kétszer néztem meg. Nem azért,mert annyira jó volt, hanem azért, mert kíváncsi voltam az eredeti nyelven és vágatlanul (Euronews), valamint az Orbán Viktor által leadott verzióra is, amely tolmácsolással lett közreadva (Facebook). Őszintén megmondva leginkább Putyin testbeszéde érdekelt. Mit mutat az arca, mit a gesztusai, miközben a magyar „partnere” értékeli a kétoldalú „tárgyalásokat”. A sok idézőjel nem véletlen. Nem egyenrangú felek találkozása volt ez. Egy nagyhatalom lényegében korlátlan lehetőségek felett rendelkező ura állt ki a sajtó és tévé néhány jól megválogatott képviselője elé. Az Euronews operatőre – bár ízlésemhez képest túl gyakran pásztázott a tudósítok néhány fős csoportján – vágatlanul adta le az eseményeket. Orbán szépen dekorált videója azonban csak a mindenkori beszélőt mutatta. Megjegyzem, Orbán szája megint sebes volt. Nyilván megárthatott a sok disznótoros. És most csak tőmondatokban néhány érdemi mozzanatról.
Amikor Orbán az ő „békemissziójáról” és az egységes Európai Unióról beszélt Putyin a plafont fürkészte. Orbán láthatóan meglepte partnerét a „magyar modell”-ről szóló fejtegetésével, mert vendéglátója előbb értetlenül a homlokát ráncolta, szemöldöke felugrott, majd miután a kis magyar vezető kifejtette a modell lényegét, gúnyosan elhúzta a száját. Ugyanez a mimikai sor ismétlődött, amikor Orbán az 1 milliárd köbméter többlet gázszállításról szóló megállapodásról beszélt. Később korrigált is Putyin, hogy erről majd további tárgyalásokon (!), áprilisban (!), vagyis a magyar választások után kell megállapodnia az illetékes vállalatoknak. Paks 2 is szóba került, amelyhez már csak pár engedély hiányzik. Putyin: plafon- vizsgálat, száj elhúzva.Igen elgondolkodtató volt, szerintem nem csak az én számomra, Orbán javaslata az magyar-orosz konténer-átrakodó központ tervéről. A depó az ukrán-magyar határon épült fel, ott kellene átrakni azorosz szerelvényekről a magyarokra a konténereket, és ez Orbán szerint nagy üzlet. Úgy lelkendezett, mintha nem állomásozna éppen 100 ezer orosz katona az ukrán határ mentén, az invázióra utasítást adó parancsra várva. Ilyen feszült helyzetben pedig az orosz vasúti áruszállítás nyilván nem problémamentes az ukrán vonalakon. De már jött is az orosz válasz: Putyin beszélt az orosz vasúti társaság vezetőjével, és lehet, hogy lenne erre a vegyesvállalatra 2 millió. Nem tudjuk mi.
Lényegében ennyi történt gazdasági téren a két ország között. Vagyis semmi.
Megtudtunk azonban Orbántól egy lényegi dolgot. Totál felesleges a szövetségeseinknek (!)Oroszország ellen gazdasági szankciókkal operálni, mert ez egy erős ország, és kibekkeli a külföld embargós próbálkozásait. Átszervez, újít és lazán megoldja a bojkottal előidézni kívánt nehézségeket. Mi tőbb! Képes tőkét is kovácsolni belőle. Így beszél egy NATO ország virtigli uniós vezetője, mondhatnánk. Előre kapitulál és bejelenti, hogy nincs értelme semmiféle nemzetközi megoldási kísérletnek, mert az orosz medve erősebb, mint azt bárki gondolhatná. Azt pedig, hogy mennyire erős, Putyin meg is mondta. Nem tűrik el, hogy Ukrajna fegyveres konfliktusba hajszolja a békés orosz népet. Márpedig ezt akarja, mert háborút akar indítani a Krím elfoglalásáért, és fegyveresen meg akarja szállni az orosz szakadárok által elcsatolt Donbasz vidéket.
Putyin olyan apróságokkal nem foglalkozott, hogy a donbaszi szakadárokat Moszkva látja el folyamatosan fegyverekkel. Mintha arra sem emlékezett volna már, hogy 2014. február 22-23-a éjszakáján ő volt az, aki összehívta a Nemzetbiztonsági Bizottság rendkívüli ülését, amelyen megszületett a döntés a Krím katonai megszállásáról. Ma már több személyes beszámolóból is tudjuk, hogy a döntésben kizárólag orosz katonai megfontolások játszottak szerepet. Minden nemzetközi kötelezettségvállalást felülírt a „meleg” Fekete tengeri (haditengerészeti) kikötők birtoklásának orosz érdeke. A lehetséges külpolitikai, gazdasági és egyéb következmények, ha mérlegelték is őket, nem befolyásolták a végeredményt. Putyin most azt akarja elhitetni a közvéleménnyel, hogy az Ukrán terjeszkedési szándék veszélyezteti a békét. No meg a NATO, amely Putyin szerint megszegi azokat a kötelezettségvállalásokat, amelyekről mindeddig senkinek semmiféle tudomása nem volt.

Ezzel lényegében mindent meg is tudtunk Orbán missziójáról. Ne tévesszen meg minket az a tény, hogy Putyin folyamatosan igyekezett hatalmas távolságot tartani vendégétől. Mint ma kiderült, ez csak a vírusveszély miatt volt, bár akkor azt kell megkérdeznünk: valóban annyira hatékony az az orosz vakcina, hogy érdemes nekünk abba invesztálni?! Minden esetre szemmel láthatóan Putyin végig főnök volt és nem házigazda, Orbán pedig az alázatos beosztott. Biztosak lehetünk abban is, hogy a magyarországi választások eredménye nem mellékes az orosz diktátor számára, és élni is fog a rendelkezésére álló lehetőségekkel (gázszállítás és gázárak, kereskedelmi kapcsolatok, orosz hitelek), ha nem az ő általa egyébként igen kedvelt és szolgálatkész Viktor Győzővics lenne a győztes április 3-án. Különösen meggyőző volt az, ahogyan a sajtótájékoztató lezárásaképpen kihessentette, majd faképnél hagyta „Viktort”.
Innentől már biztosak lehetünk abban, hogy ha valaki, hát az oroszok biztosan nem fognak semmilyen módon beleavatkozni a magyar választások tisztaságába.
Fellélegezhetünk és megnyugodhatunk végre. Hacsak nem voltak ennek a megbeszélésnek olyan titkos mozzanatai is, amelyekre még csak gondolni sem merünk…