Megemlékezés a budai Várban, a Szentháromság téren

Posted by

Huszonkettesek

>
Az előzmény:

Október 19-én adta hírül a 24.hu, hogy a Mátyás-templommal szemben álló, Jánossy György és Laczkovics László tervezte egykori “Diplomata-ház” átalakul és tudományos konferenciaközpontot hoznak létre benne. A 2020 végén a Magyar Nemzeti Bank által létrehozott Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány (PADME) által megvásárolt épületről előbb kiderült, hogy rövidesen konferenciaközponttá válik. Majd a tulajdonos jegybank elrendelte bontását annak a koncepciónak a jegyében, hogy a budai Várban visszaépítsék a második világháború idején elpusztult épületeket.
A Burg Hotel a háború után

A Diplomata-ház az 1970-es években épült, jelentős alkotásvolt.  Értékei mellett mind a Magyar Építész Kamara, mind a Magyar Építőművészek Szövetsége kiáll. A Budai Várban, a Mátyás templommal szemben, a Szentháromság tér 7-8. számú telken, Buda ostromában megsérült, majd később lebontott épületek helyére Jánossy György és Laczkovics László tervei alapján 1971 és 1981 között diplomata lakóház épült. Az épület a 70-es évek kiemelkedő építészeti alkotása, példamutató módon oldja meg kortárs, és egyben időtálló építészeti eszközökkel a környezethez való illeszkedést.Az épület építészeti értéke egyértelmű és elvitathatatlan, éppen ezért az épület védelme és megőrzése közös felelőssége mind az építészeknek, mind a döntéshozóknak, mind pedig a jelenkori társadalmunknak.

A Magyar Építész Kamara Elnökségének egyhangú meggyőződése, hogy a várnegyed egyik legkiválóbb foghíjbeépítésének elbontásával a 2. világháborút követő magyar építészettörténet egy jelentős alkotását veszítené el. Annak érdekében hogy a pusztulás, pusztítás sem most, sem a későbbiekben ne fenyegethesse az épületet, javasolták annak helyi védelem alá helyezését, és ennek segítségével megőrzését az utókornak, mint a 70-es évek magyar építészetének egyik jeles alkotását! A Magyar Építőművészek Szövetsége Facebook posztban állt ki a vélemény mellett. Elnökségi ülésén egyhangú határozatot fogadtak el arra vonatkozóan, hogy egyetértéssel csatlakoznak a Magyar Építész Kamara elnökségének állásfoglalásához és mindenben támogatják azt, hogy a Budapest, I. kerület Szentháromság tér 4-5. alatti épület helyi védelem alá kerüljön, és vitathatatlan építészeti értékei megmaradjanak az utókor számára.


Január 28-án este csendes megemlékezést tartottak civilek és építészek a budai Várban, a Szentháromság téren, ahol jelenleg is zajlik az egykori Diplomata-ház (később Burg Hotel) bontása. A Jánossy György és Laczkovics László tervei alapján 1971 és 1981 között készült épület több szakmai szervezet állásfoglalása szerint is kiemelkedő alkotás, védendő érték, ez azonban nem akadályozta meg a Matolcsy György-féle Pallas Athéné Domus Meriti Alapítványt (PADME), hogy egyeztetés nélkül eltüntesse a hosszú ideje funkciótlanul árválkodó házat.

A bontás hírére a Huszonkettesek nevű, neves építészekből álló csoport demonstráció-sorozatot indított a Szentháromság téren, és egy országos szintű műemléki védési kezdeményezést is benyújtott a hatósághoz, ez azonban épület hiányában hamarosan értelmét veszti.
Ahogy az a fővárosi terv sem éri el a célját, amely számos modern épülettel együtt a Diplomata-házat is helyi védettség alá helyezné. A január 28-i eseményen többen, kollégák, barátok és tanítványok idézték fel az eltűnőben lévő ház építészeinek alakját. Saly Noémi művészettörténész mondott beszédet.

Címkép: A Burg Hotel, amíg állt