Solt Ottilia teret avattak

Posted by

zs.
>Ma délután a Frankel Leó út és a Harcsa utca sarkán lévő terecskét – halálának 25. évfordulóján – Solt Ottiliáról, a SZETA (Szegényeket Támogató Alap) és a szamizdat Beszélő egyik alapítójáról nevezték el, (Otti  innen néhány háznyira , a Komjádi utca 3.-ban lakott).
Solt Ottilia | hvg.huMa délután a Frankel Leó út és a Harcsa utca sarkán lévő terecskét – halálának 25. évfordulóján – Solt Ottiliáról, a SZETA (Szegényeket Támogató Alap) és a szamizdat Beszélő egyik alapítójáról nevezték el, (Otti  innen néhány háznyira  , a Komjádi utca 3. – ban lakott).  Rostás Melinda cigány siratót énekelt, testvére, Rostás Csaba  kísérte gitáron, Eörsi Gergely a II. kerület polgármestere arról beszélt, hogy  az önkormányzattavaly  úgy ünnepelte a nőnapot, hogy a kerületi lakosokat arról kérdezte, kik azok a nők, akikről a kerületben közteret nevezzenek el, így született először a  Szabó Magda sétány és most a Solt Ottilia tér. – Hodosán Rózsa beszélt barátként, küzdőtársként Ottiliáról (remek beszéd volt, igazi megemlékezés), majd Kőszeg Ferenc K. történetei című könyvének egyik Ottiról szóló novellájából hangzottak el részletek. – A névtábla-avatáson mintegy százan lehettek, köztük Kőszeg Ferenc, Mécs Imre, Magyar Bálint.