Nem kell Putyin gondolataiban olvasni, szavai önmagukért beszélnek

Bár Szergej Lavrov orosz külügyminiszter néhány szavas értékelést adott a levélről – mondván, hogy az oroszok “nem reagáltak pozitívan” a fő vitás pontra, a Kreml felhívására, hogy állítsák le a NATO további keleti terjeszkedését -, egyértelmű volt, hogy a világnak várnia kell Putyin részletesebb válaszára.
És Putyin tud várni. Míg a nyugati vezetők az ukrajnai válság miatt idegesek lettek, Putyin olyan ember, akire nagyon kevés belpolitikai nyomás nehezedik. Politikai ellenzékét háttérbe szorították vagy börtönbe zárták, engedékeny állami médiája van, és nem kell a közeljövőben újraválasztási kampányra gondolnia. Külügyekben nem kell egyeztetnie egy engedetlen parlamenttel.
Ez teszi őt az emberré, akivel beszélni kell. Pénteken Emmanuel Macron francia elnök telefonbeszélgetést folytatott Putyinnal az ukrajnai válságról, és az Elysée szerint Putyin azt mondta Macronnak, hogy “ő az egyetlen, akivel ilyen mélyen el tudott beszélgetni”.
A Macron-hívásról szóló Kreml-összefoglaló jelezte Putyin elégedetlenségét az Egyesült Államok és a NATO válaszaival kapcsolatban, mondván, hogy a levelek “nem vették figyelembe Oroszország olyan alapvető aggodalmait, mint a NATO terjeszkedésének megakadályozása, a csapásmérő fegyverrendszerek orosz határok melletti telepítésének elutasítása, valamint a [NATO] blokk európai katonai erejének és infrastruktúrájának az 1997-es pozíciókhoz való visszatérése”, de a nyilatkozat nem sok utalást adott arra, hogy Putyin hogyan és mikor tervezi a hivatalos választ.
Hétfőn a külügyminisztérium tisztviselői azt mondták, hogy “írásbeli válaszlevelet kaptak Oroszországtól”, de kedden a Kreml azt mondta, hogy “kavarodás” történt az ügyben, és ragaszkodott ahhoz, hogy Oroszország még nem küldte el “fő válaszát” az Egyesült Államoknak.
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője azt mondta, hogy az Oroszországból érkező levél “egy másik ügyet tekintett. A fő választ … még nem adták át, az még készül”.
Az elnökválasztási kampányra készülő Macron nem volt az egyetlen, aki a válsággal volt elfoglalva. Boris Johnson brit miniszterelnök pénteken nyilvánosságra hozta terveit, hogy beszél Putyinnal és a régióba utazik a válság enyhítésére tett erőfeszítései során. Recep Tayyip Erdoğan török elnök külön ajánlatot tett Putyinnak, meghívta az orosz elnököt egy csúcstalálkozóra, és felajánlotta, hogy közvetít Oroszország és Ukrajna között. A Kreml közölte, hogy Putyin a “járványügyi helyzet” megoldásától függően elfogadta a találkozót, és nem állapítottak meg időpontot – bár Mevlut Cavusoglu török külügyminiszter csütörtökön újságíróknak azt mondta, hogy a Kreml tájékoztatta őt arról, hogy az azt követően lesz, hogy Putyin visszatér a február 4-én kezdődő pekingi olimpiai játékokról.
Tehát Putyin kezében van minden lap? Vajon kivárja-e az időt a téli olimpiai játékokig, ahol Hszi Csin-ping kínai elnök vendége lesz? Taktikai szakértő vagy gyenge stratéga? Lehet, hogy Putyin terveinek megfejtése a szakírók időtöltése, de az orosz elnök már nagyon régóta világossá tette szándékait. Nem kell Putyin gondolataiban olvasni. A szavai önmagukért beszélnek.
Putyin már 2007-ben, a müncheni biztonsági fórumon kifejtette fő sérelmeit. Érvei? A NATO-szövetségnek a Varsói Szerződés egykori tagjaival és a balti államokkal való kibővítése Oroszország elleni agresszió.
“Azt hiszem, nyilvánvaló, hogy a NATO bővítése semmilyen kapcsolatban nincs magának a szövetségnek a modernizálásával vagy az európai biztonság szavatolásával” – mondta. “Éppen ellenkezőleg, komoly provokációt jelent, amely csökkenti a kölcsönös bizalom szintjét. És joggal kérdezhetjük: ki ellen irányul ez a bővítés?”.
És akkor ott volt még az amerikai rakétavédelmi eszközök állomásoztatása Európában. Putyin véleménye szerint a rakétavédelem – amelyet Washington az olyan gazemberállamokkal, mint Irán és Észak-Korea, szembeni fellépésként harangozott be – valójában Oroszország nukleáris elrettentő erejének aláásására irányult. Ami még vészjóslóbb, Putyin ezt mondta: “Biztos vagyok benne, hogy a jövő történészei nem úgy fogják jellemezni a konferenciánkat, mint ahol a második hidegháborút hirdették meg. De megtehetik”.
Ez a konfliktus – nevezzük Cold War Lite-nak, vagy Cold War 2.0-nak – azóta fokozatosan, egymást követő válságok révén nyert lendületet: A Krím 2014-es orosz annektálása és a donbászi háború; a Kreml beavatkozása a szíriai polgárháborúba 2015-ben; az orosz beavatkozás a 2016-os amerikai választásokba; a 2018-as salisburyi mérgezések Angliában; és így tovább.
Putyin a nyáron a háború indoklását is felépítette, amikor egy 5000 szavas történelmi esszét tett közzé, amelyben lényegében azzal érvelt, hogy az ukránok és az oroszok egy nemzetet alkotnak. A független Ukrajna szerinte két nép “mesterséges megosztottsága” – és ezért nem is igazi állam.
A Kreml szóvivője, Peszkov azt mondta, hogy Putyin és kormánya “nem fog elhamarkodottan ítélkezni”. Most, hogy a második hidegháború azzal fenyeget, hogy nagyon forróvá válik, a világnak várnia kell, hogy Putyin következő lépése jelzi-e a globális ügyek rosszabbra fordulását.