Január 31. 23 óra 58 perc

Posted by

Batka Zoltán>
Egy újságírónak nincs frusztrálóbb feladat mint ülni és várni, hogy drága honatyáink feltöltsék a parlament honlapjára a vagyonbevallásukat az éjféli határidőig. (Amelyik képviselő csak tudja direkt 23.58 perckor fogja feltölteni (esetleg éjfél után fél órával)és ha tehetné, egy nagy, vigyorgó faszt is rárajzolna)
Ez az egész vagyonbevallósdi egy bizarr színjáték, az embert kerülgeti a a tehetetlen dühtől a hányhatnék, ahogy a megannyi totális kamu, égbekiáltó, mocskos hazugság “vagyonbevallásokat” olvasgatja, olyan emberek erköcstelenségi bizonyítványát, akikről égbekiáltó, hogy Parlament helyett a sitten lenne a helyük.
Hogy az ország mára magasan leggazdagabb embere, a százmilliárdok felett rendelkező miniszterelnök simán beírja, hogy nincs egy vasa se ergo elvileg még a budai luxusvilla rezsijét is nyilván a háztartásbeli anyu fizeti. De az sem semmi, ahogy a világ életében közpénzből élt, közfizetést húzott politikus szemrebbenés nélkül milliárdos vagyonelemeket ír fel a neve mellé azzal a blazírt nyugalommal, hogy neki nem jön majd ki a NAV egy vagyonvizsgálatra.
Hogy pl. megkérdezze Lázár Jánost, hogy kispofám, a büdös életbe nem dolgoztál versenyszférában, közhivatalnokként neked hogy lett két tucat földbirtokod, egy halom ingatlanod, milliárdos cégrészesedésed? Hasonlóan a szintén világ életében az adófizetőkből élt Rogán Antalhoz, ahol a családi örökségből lettek földek, balatoni nyaralók, budai luxuslakás. Vagy a “családi összefogásból” úszómedencés luxusvillát felhúzott, fél balatonedericset felvásárolt Szijjártó Péter, akinek szintén valahogy nincs zsebpénze. Nyilván nem fűtenek a 300 négyzetméteres dunakeszi-i villában.
Vagy amikor az ember azt olvassa, hogy az anyuci vásárolt több száz négyzetméteres rózsadombi kérót Láng Zsoltnak (igen, aki mostanában a városháza ügyben nyomoz a durva korrupció ellen) és még lehetne sorolni. Mindenki holtpontosan tudja, hogy ezek a csávóknak a fizetésükből a büdös életbe nem lett volna ilyen ingatlanjuk, vagyonuk. Ergo pontosan tudhatja mindenki, hogy ezek az emberek közhivatalnokként miből gazdagodtak ilyen gennyesre. Kivétel az ügyészség és a NAV és persze Gyevi bíró.

Címkép: Horváth Sz. István: Vágyakozás/MASZOL rajz