Magyarországon járt a brit védelmi miniszter – London katonákat küldene hozzánk?

Posted by

Közlemény
Budapest, 2022. január 31. Ben Wallace brit védelmi miniszter ma Budapesten járt, ahol kétoldalú megbeszélést folytatott Dr. Benkő Tibor magyar védelmi miniszterrel. A tanácskozás középpontjában az európai biztonság és az Ukrajna határán lévő orosz katonai erők által jelentett folyamatos fenyegetés állt. A múlt heti hágai, brüsszeli és németországi találkozókat követően ez a látogatás lehetőséget adott a NATO-szövetségesek számára, hogy megvitassák, hogyan lehet reagálni az ukrán határon kibontakozó válságra. A miniszterek a budapesti Stefánia Palotában tartott megbeszélésük előtt megkoszorúzták a Hősök terén az Ismeretlen Katona emlékművét. A megbeszélés érintette a NATO mint védelmi szövetség fontosságát, beleértve a magyar parancsnokság alatt álló koszovói KFOR missziót, amelyhez az Egyesült Királyság is hozzájárul.
Ben Wallace brit védelmi miniszter elmondta:
“A Magyarországgal fennálló több mint 100 éves, szoros diplomáciai kapcsolatokat ünnepelve nagy megtiszteltetés, hogy ismét találkozhatom védelmi miniszter kollégámmal, Dr. Benkő Tiborral, akivel az aktuális kérdésekről, többek között a NATO-ról, Oroszországról és Európa biztonságáról egyeztetünk. A jelenlegi orosz agresszió csak nagyobb instabilitáshoz, migránsáradathoz és magasabb árakhoz fog vezetni.”
A védelmi miniszter a következő napokban Horvátországba és Szlovéniába látogat.

**
Portfolio adott hírt arról, hogy az Egyesült Királyság miniszterelnöke, Boris Johnson NATO-erők mozgatásáról, brit katonák esetleges magyarországi bevetéséről beszélt a House of Commonsban, vagyis a brit parlament alsóházába.