A farkas és a bedarált kismalac, avagy ki szivárogtat a Völner-ügyben?

Posted by
Rab László

Miben bízhat az ellenzék, s megyünk-e tovább a nyílt fasiszta erőszak felé? Ezek a nyavalyás kis kérdések izgattak a 4-es héten, amikor szŰrreál fogalmazátor-szerepbe ringattam magam.

Először kergetni kezdték őket

Láttam egy filmet, erősen hatott rám. Az 1973-as Chile hétköznapjai elevenedtek meg, a fiatalok kis közösségei lelkesen támogatták Salvador Allendét, s győzködték egymást, hogy meg kell védeni az ország függetlenségét. Szórólapokat nyomtattak (ld. Nyomtassteis!), s éjszakákon át vitatkoztak arról, hogy az amerikai hátszéllel nyomuló fegyveres héjákat hogyan kellene megfékezni. Aztán huss. Leszállt Pinochet tábornok helikoptere Santiagoban, s rá fél órára elszabadult a pokol. Allende öngyilkos lett (vagy megölték) az elnöki palotában, az utcán pedig először kergetni kezdték a fotózkodó fiatalokat, majd nem sokra rá lőni kezdtek rájuk éles lőszerrel. Nagyjából fél nap alatt jutott uralomra a terror. A többit ismerjük. Az ellenzékieket a stadionokba terelték, s maszkkal letakart besúgók kezdték fölismerni azokat, akik részt vettek az Allendét védelmező mozgalmakban, akciókban. Rögtön deportálták őket. Egy afféle megsemmisítő szigetre vitték az ellenzékieket, ahol árammal, a nácik és a sztálinizmus által kimunkált technikai kütyükkel tették ellenfeleiket ártalmatlanná, s az így ártalmatlanított zombik kiölt aggyal keringőztek a gyárudvarokon.

Hazámocska kereke

Nagyon gyorsan megy tehát minden. Pinochet nem győzött a választásokon, ellenben volt puskája és katonája, ami egyben azt is jelenti, hogy ki lehetett iktatni minden demokratikus lehetőséget. Nem szeretnék vészmadár lenni, de nálunk is megvan a veszélye annak, hogy gyorsan megtörténjék bármilyen fordulat. Európa közepén, az Európai Unió tagországában is. Milyen garanciáink vannak nekünk arra, hogy a Minnerstájsz vesztes választás esetén lelép és átadja a hatalmat? A hatalmas polgári hagyományaink? Vagy a demokráciába vetett évszázados hitünk? Amikor a Nyugat alkonyát verték tíz éven át a parvenü vezetőréteg és a hűségre trenírozott új értelmiség fejébe? Úgy, hogy közben visszahívták az oroszokat, akiknek cárja most éppen háborús feszelgésekkel véteti magát észre.
Adja magát egy tipikusan keleti megoldás, mely a szélsőjobboldali diktatúra felé lendítheti hazámocska kerekét. Bármit mondunk, a nyállapokban legyintenek rá, ajvékol csak a sorosista komcsihad. Ezzel intéznek el mindent. Hogy ugat a liberálfasiszta csőcselék – ezek volnánk mi, alaktalanul hányódva, egymás húsát örökké kóstolgató finom úri népség. Meg hogy mindig az erőszakkal riogatunk. Miközben van az országnak – mije is? nem alkotmánya, hanem – Nemzeti Hitvallása. Amelyet a jogi hónaljsprét alkalmazó rablóbanda eszkábált össze az országnak úgy, hogy maga a nép csak kussolt a káposztaágyás szélén, eszük ágában sem volt megszavaztatni.
Szóval hogy jajgatunk, válságokkal fenyegetjük híveinket. S közben írjuk a teljesen használhatatlan, ócska könyveinket, terjesztjük a kételyt, s nem buzdítjuk a hazát a Brüsszel elleni ellenállásra. Ja, és zöldségeket beszélünk – ezt mondta a Mini legutóbb a seggnyalátornak adott internyúlban. Ezért kell bennünket úgymond féken tartani, ezért kell elvenni az újságjainkat, a frekvenciáinkat, s ezért kell inkább az Orbán- és a Mészáros-családnak odaadni az összes állami pénzt. Nehogy a kezünkbe, illetéktelenek kezébe kerüljön. Vigyázni kell ránk, nehogy puszta kézzel rátörjünk a nemzetünkre. A további fasiszta dumáktól megóvnálak most, kedves olvasó.

Ki az, aki ennyire tud mindent?

Völner kartárs is azért tette zsebre a nejlonzacskós milliókat, nehogy a pénz a gonosz ellenzékhez kerüljön. Egyre több részlet derül ki az igazságügy(!) mélységesen mély bugyrairól, a mocsok és a gané, amit ezek előállítottak, egészen elképesztő. Nyolcszázmilliót vágott zsebre a főmahinátor, aki dugdosta a pénzt a bírósági, egyetemi körök embereinek, s mindezt a csudálatos Varga Judit törtetésügyi miniszter helyettesére hivatkozva. Minisztériumi balf@szok sokasága tudott arról, hogy bejár Völnerhez a végrehajtómaffia tisztázatlan, magas kapcsolatokkal rendelkező figurája, és ha valaki a Holdra szeretne menni, azt is el tudja a Fidesznél intézni. Kérdem, milyen igazságügy az, amelynek legmagasabb szintjén tapasztalható a rohadás? Node az is eléggé érdekesch, ahogy kipattant az ügy, s ahogy egyre több részlet kezd kiszivárogni.
Minden tiszteletem az oknyomozó sajtónak, de itt most úgy tűnik, ennyire profi azért nem tudna lenni egyetlen ügyes kolléga sem. Valaki a háttérből ügyesen pakolgatja oda a Völner-féle akta újabb és újabb finomságait a nyilvánosság elé. Szemléletes képekben látjuk a jogi főcsávót a dolláresőben, s bogarászunk a múltjában. Naná, hogy ez is padtársa volt a Mininek egykor a jogi egyetemen. Mert tudjuk a Fidesz őstörténetéből, hogy az igazság bugyrából bújt elő a rablóbanda.
És tudjátok, hol tanult Völner azelőtt?
A pannonhalmi bencéseknél, ami azért szíven ütött. Nem szeretnék most keresztényüldözésbe kezdeni, mert még a végén fellépne ellenem a keresztényüldözési államtitkár (nem röhögni! Ilyenjük is van!). Csak annyit mondanék csöndben, hogy a rohadás essen belétek! Ezekhez képest Borkai csiklólátó polgártárs az erény és a tisztesség példaköve. És amit Szájer kartárs csinált az ereszcsatornán, az is semmiség. De a főkérdés. Ki lehet az, aki ennyire profimód intézi a szivárogtatást? Ki az, aki a Mininek ennyire keresztbe akar tenni? Aki ennyire ismeri a végrehajtói világ belső történéseit. Csak nem az, akinek lehetősége van arra, hogy ha kell, puskákat is leemeljen az arzenálból? És akkor miért csodálkozunk azon, hogy titkos gondolataimban chilei történeteket kezdtem tanulmányozni?

Gyere beljebb, na!

Plusz még itt van az orosz-ukrán helyzet. Petigyerek – akit a legjobb jóindulattal se mernék miniszternek nevezni – nem tudott kiállni az ukránokért, naná, hogy az újra behívott oroszok mellett tette le a voksát. A pincsikutya úgyis megy Putyinhoz február elején, vigyázni kell, nehogy szar kerüljön a paksi palacsintába, vagy gond legyen Misamackó gázszállításaival. Misamackó? Ugyan! Inkább a farkas.
Modellezném. Kéri az ordas az éhes, golyóálló mellényes kismalacot, hadd tegye már be a lábát kicsit a meleg konyhába, résnyire nyissa ki neki az ajtót. Jó’ van, tökikém, feleli a röfi, beteheted, de tovább nem jöhetsz. De nálam vannak a korábbi disznóólból a titkosszolgálati papírjaid, mondja a farkas. És gáz is kell neked, különben nem tudod tovább sütögetni a pecsenyédet.
Az más, feleli a Miniröfi, beteheted a másik lábad is. És még csak annyit, hogy a választási számítógépek se’ véletlenül álltak le ’18-ban, fehér ember nem felejt. Hujjaj, mondja az éhes kismalac, el is felejtettem. 22-ben is számítok rád, jöhet a mellső lábod is.
Most is le kéne majd este hétkor állítani a nyomorult szoftvert, kis satírozás elkel, gyere beljebb na.
És ez így ment reggelig. Akkorra viszont már benn volt a farkas teljesen. Békésen ücsörgött a tévé előtt, vodkás narancslét szürcsölgetett, s dzsúdófogásokra tanította a kismalit. A kis gömbölyded úgy ordított egy-egy dobás után, neki jár a jukó, a wazari, nehogy már lecsaljanak a kárára egy-egy pontot. Jól van, mondta a farkas megelégelve, akkor bedarállak. Kolbász lesz belőled, szép, zsíros szalámi. És még a Doxa-órát se kell visszaadnom. Élmény volt hozzád bekopogtatni, kismalac.

Itt a mese vége, kedves gyerekek. Ez volt a 4-es hét, jöjjön az 5-ös. Tavaszi szél vizet áraszt, sírva vigadunk.

Címkép: Dargay Attila