Tárgyalni kell, nem lépni

Posted by
Az olvasó levele
>Orosz Bernát
> “Lépni kell, nem tárgyalni” című cikkében Szűcs Gábor Róbert- többek között- arra hívja fel a figyelmet, hogy hamis orosz interperetáció szerint “a nyugati hatalmak…..  ígéretet tettek arra,…. a szovjet csapatkivonás és a német egység elfogadása után a NATO nem fog keletre terjeszkedni, a Varsói Szövetség volt tagállamai semleges ütközőzónát képeznek.”
 Önbizalomhiánytól biztosan nem szenved  a szerző, mivel a következő kijelentést teszi:“Az utóbbi napokban utánanéztem, átolvastam Genf, Reykjavik, Málta dokumentumait. Ilyen, sőt, még erre hasonlító megállapítást sem találtam. Informálisan sem. Annál többet arról, hogy ez orosz blöff”.
 Hát, ez bizony nagy baj, mármint ha, egy nyugalmazott főiskolai docens csak ilyen mértékű és szintű forrásanyag feldolgozásra képes, leszámítva, ha ab ovo sejtig hatoló, hosszú türelemmel viselt ruszofóbiában szenved.
 Kétségtelen, hogy írásban rögzített, a felek által aláírt nemzetközi egyezmény nem született Oroszország és az   USA-Nato tandem között, a szervezet “nyitott ajtók” politikájának hatályon kívülre helyezéséről, továbbá az aláírt  szerződés nem tartalmazott jogi normákat a NATO-tagságról.
 Ennek ellenére-az ügyben történő tisztánlátás érdekében- javaslom, hogy a szerző Genf, Reykjavik, Málta dokumentumain  túlmenően tanulmányozza az alábbi forrásokat, mely információk birtokában a tárgyalások pozítív igéretű informális háttere jól érzékelhetővé válik, magyarázza az orosz reakciókat:
James Baker amerikai külügyminiszter 1990. február 8-ai Mihail Gorbacsov főtitkárral folytatott tárgyalása  https://www.friedenskooperative.de/friedensforum/artikel/die-nato-ein-instrument-zur-absicherung fájl
 Hans-Dietrich Genscher német külügyminiszter és akkori szovjet kollégájának, Eduard Shevardnadzenek a megbeszélése
 A George Washington Egyetem Nemzetbiztonsági Archívuma által nyilvánossságra hozott titkosított amerikai, szovjet, német, brit  és francia dokumentumok (az iratok szerint a nyugati hatalmak garantálják a NATO-bővítés megakadályozását)                   https://nsarchive.gwu.edu/briefing-book/russia-programs/2017-12-12/nato-expansion-what-gorbachev-heard-western-leaders-  early
  Mihail Gorbacsov nyilatkozata a Russia Beyond the Headlines részére                         https:// ww.rbth.com/international/2014/10/16/mikhail_gorbachev_i_am_against_all_   walls_40673.html  Andreas Zumach írása a NATO keleti terjeszkedéséről
 A fenti dokumentumokból kirajzolódik, hogy a NATO bővítése után Oroszország miért érezhette magát egy csalárd, hamis játék áldozatának (melyhez vastagon hozzájárult az egykori szovjet és orosz vezetők geopolitikai vaksága), és miért érzi fenyegetőnek a NATO politikáját.
 Legutoljára egy megjegyzés: a szerző által lelkesen javasolt szankciók bevezetésének sürgetése, “a keleti határok megerősítése, taktikai nukleáris fegyverekkel is” kitétel fülbántó lihegése két dolgot bizonyít.1., A docens úr minden vágya az USA-NATO-EU ülepének nyelvvel történő  kényeztetése, fényesítése 2., Lehet, hogy a szerző hat nyelven beszél, de az egész biztos, hogy nem
érti a béke nyelvét. Pedig ez is fontos lenne, sőt!