Kereszty András
> Kezdenek megszólalni azok a szakpolitikusok, akiknek szerepük lehet a kormányban egy ellenzéki győzelem esetén. Így például Polyák Gábor, a Mérték Médiaelemző Központ vezetője, és az ELTE Média és Kommunikáció Tanszékének egyetemi docense. Ő a fő-szakpolitikus sajtó és médiaügyekben. Sok okos általánosságot mond, és egy bődületesen nagy marhaságot. Nevezetesen: “Meggyőződése például, hogy nincs szüksége sportcsatornára egy közszolgálati médiának”.
Most ne foglalkozzunk azzal, hogy miért kellene egy elméleti szakemberre bízni a sajtó és médiaügyeket? Ez egy másik téma lenne. Maradjunk ennél az egyetlen mondatnál. Ez az ellenzéki kampány totális öngyilkossága.
Mióta televízió és rádió van Magyarországon az “állami” csatorna volt az egyetlen igazán hallgatott, igazán izgatottan várt, igazán figyelt és elfogadott hírközlési eszköz. Mond valamit Polyák Gábornak Szepesi György és Vitray Tamás neve. És a többi sportriporteré? A mai tévé-rádió-tébolydában továbbra is a sport a legelfogadottabb.
De nemcsak arról van szó, hogy milyen felháborodást váltana ki a politikai spektrum egészében a sportcsatorna elvétele. Vannak gyakorlati kérdések is.
Mondja meg a szakkabinet vezetője, hogy abban az esetben, ha a köztévének, közrádiónak nincs sportcsatornája, ki a csuda fizeti majd az olimpiai közvetítések, az Európa-bajnokságok és világbajnokságok sugárzásának a díjait? Vagy szépen megkérik majd a magán sportcsatornák tulajdonosait, legyenek szívesek néhány milliárddal elősegíteni a magyar dolgozó nép felhőtlen szórakozását? Ja, hogy a hírdetők majd fizetik. És a hírdetők miért nem támogatnák a közszolgálati csatornákat?
Lehetne még sorolni. A sportcsatorna az, amely a jövendő világbajnokoknak, olimpikonoknak már gyerekkorukban megmutatja azt, miért is fontos és gyönyörű dolog a sport. Az élet egyetlen területén sincs Magyarország olyan elől, mint az olimpiai országrangsorban. És nemcsak a jövő élsportolóiról van szó. A jövő egészséges embereiről is. Apropó egészség. Emlékezzünk, mekkora botrány lett a 300 forintos vizitdíjból. Most, egy ilyen borotvaélen táncoló politikai helyzetben, az ellenzék igérje csak meg a népnek, hogy elveszi a sportcsatornát, és már nem is érdemes a választás eredményével foglalkoznia.
Címkép: Keleti Ágnes 100 évesen tornászik