Szabad-e élve elparentálni a híres embereket?

Posted by

Zöldi László
>Dúl a harc két hírportál, a kormánypárti Origo és az ellenzéki Telex között. Az utóbbi előre
megírt nekrológot közölt Covidban elhunyt tornász olimpiai bajnokunkról, Csollány
Szilveszterről, az Origo pedig számon kérte rajta a nyilvánosságban szokatlan eljárást. Hanula
Zsolt, a Telex önérzetes munkatársa válaszolt a politikai felhangú támadásra, mondván, hogy
a digitálisan felgyorsult újságírásban szükség van az úgynevezett „nekrológalapra”, melyet a
halálhír bejelentése után már csak egy-két friss bekezdéssel kell kiegészíteni. Példaként
említette, hogy The New York Times archívumában 1600 „bekészített” nekrológ található.

Hegyi Iván vele vitatkozik a Népszava mai számában. Az egyik legszínesebb tollú
sportújságíró kikérte magának, hogy az ifjú kolléga az egész sajtóra általánosítson. Ő úgy
húzott le négy évtizedet a nyilvánosságban, hogy soha nem parentált el előre senkit, noha
értesült arról, hogy X vagy Y volt élsportoló halálos betegséggel küszködik. Azt pedig én
jegyzem meg öt évtizedes sajtógyakorlattal a hátam mögött, hogy a digitális újságíró akár
még alá is támaszthatta volna az igazát, ha itthon néz körül. Mert bár soha nem írtam élő
kulturális személyiségről nekrológot, ettől azonban a magyar nyelvű sajtóban még jelent meg
előre gyártott búcsúztató.

Aki belenéz az Arcanum.hu archívumába, több száz példát talál erre. Móricz Zsigmondtól
Illés Endréig jellemezték novellában, tárcában azt a „zugfirkászt” (a két világháború közti
bulvársajtóban dolgozó, öreg és félretolt újságírót), aki abból tengődött, hogy szaglászott a
kávéházakban, és ha tudomást szerzett arról, hogy egy híresség betegeskedik, akkor
bizony”bekészítette” a nekrológját. Amíg le nem esett a lábáról, és a hullaházban kötött ki. A tárcaírók általában ugyanazzal a csattanóval fejezték be az alaptörténetet. Miután a szerkesztőség saját halottjának tekintette a zugfirkászt, meghalt egy pesti híresség. A figyelmetlen főszerkesztő pedig elővette a néhai kolléga által „bekészített” nekrológot.Vagyis a névvel aláírt búcsúztató szerzője kinyúlt a koporsóból, hogy saját kezűleg köszönjönel ama celebtől, aki később halálozott el, mint ő. Az olvasmányos tárcákban senki sem hivatkozott konkrét újságra, de majd’ mindenki emlékezett egy-egy konkrét esetre.
Köszönöm
Hanula Zsoltnak és Hegyi Ivánnak a témát. Igyekszem feltárni a magyar sajtótörténet
valószínű, bár egyelőre homályos pontját.

Médianapló, 2022. január 27.