A főorvos asszony, aki láthatóvá teszi az egyre szürkülő világot

Posted by
Lakatos Pál
>A doktornő, amikor ma reggel, az egynapos sebészeten megláttam, mosolygott.
Az egyik beteget jött a kórterembe ellenőrizni.
A szemműtétem alatt, csak gondolom, mert nem láthattam, odafigyelő lehetett minden mozdulata.
Szakszerű, ahogy én megítélhettem.
De a hangja, no arra kifejezetten felfigyeltem, igazán megnyugtató volt.
Amikor befejezte a munkáját, s a műtős fiatalember tolt ki a műtőből, barátságosan és kedvesen utánam integetett.
Egy óra körül fejezhette be műtőbeli munkáját.
Utána következett a szakrendelés.
Számolatlanul sok beteggel.
Akik mindegyike tőle várt megnyugtatást, reményt, biztató szavakat, hogy doktornő, ugye minden rendben lesz?
Hat óra után pár perccel megint találkoztam vele.
Ellenőrizte, hogy a műtét után minden rendben van-e a szememmel.
Rendben volt.
A vizsgálat alatt is bátorítónak, nyugodtnak találtam őt.
Olyannak, aki érti a dolgát, s aki nagyon szereti a munkáját.
Mert nem kevés, amit ő csinál.
Ismét láthatóvá teszi számunkra az egyre szürkülő világot.
Amikor azt kérdeztem tőle, nem fáradt-e, csak mosolygott, s közben azt mondta, ugyan már.
A mindkettőnk számára megnyugtató ellenőrző vizsgálat után elköszöntem tőle.
Ő pedig megint csak mosolygott.
Pedig fél hét is elmúlt már.
Sötét este volt.
És kint még legalább tizenöt, szintén műtét utáni ellenőrzésre váró sorstársam ült a rendelőfolyosó padjain.
Én aztán hazamentem.
Ő vajon mikor mehetett haza?
Mosolygósan, szeretettel, bátorítóan…
(A doktornőt, a szentendrei rendelőintézetben, a szemészeten, Marinova Rúzsának hívják.
Főorvos asszony.)