Moszkovita kormányzás és a nemzeti hős, akit egy földcsuszamlás hozott elő a sírból

Posted by

Sorozat a belarusz irodalomról

Bárász Péter
>Eddig megjelent írásaim egy negyedével elég jól körbelőttem a XIX. század belarusz
történelmének legfőbb eseményét, az 1863-64-es orosz ellenes felkelést. Itt az ideje, hogy
legnagyobb vezetőjével is foglalkozzam, akit bár forradalmárnak ismer a történelem, de
ugyanakkor igen jó tollú publicista volt. Parasztigazság című újságja mindössze hét számot
ért meg, hisz ő maga is csupán 26 évet. Utolsó írásai Levelek az akasztófa alól címet viselik.
Mai cikkemhez az újságjának egyik teljes(!) számát választottam.

Kasztusz Kalinouszki (1838-1864)
PARASZTIGAZSÁG (2.szám, 1862. augusztus)

Fiúk!
Ha az Isten mindenkit szabad embernek teremtett és mindenkinek egyforma lelket
adott, akkor hogyan lehet, hogy csak henyél az egyik és dőzsöl a többi emberhez képest, a
másik, a szegény pedig az uraságnak húzza az igát, vagy a hányadokat fizeti a kincstárnak?
Mindenki a maga módján magyarázza, a maga igazát hajtogatja. A cár azt mondja,
hogy a mi javunkon töpreng, az uraságok úgy gondolják, hogy jót tettek velünk, a szegény
paraszt pedig ettől a sok jótéteménytől ugyanúgy pusztul tovább, ahogyan eddig is.
Azért írom e leveleket, hogy elmagyarázzam az embereknek, hol az igazság. Továbbra
is írni fogom, ahogy a Jóisten és a lelkiismeretem súgja – ti pedig csak énrám hallgassatok, jól
figyeljetek, mert ugyanolyan paraszt vagyok, mint ti is.
Valaha szabad és gazdag volt a mi népünk. Nem emlékeznek erre apáink és
nagyapáink, de én régi könyvekben olvastam, hogy egyszer ez így volt. Nem volt akkor
semmiféle dézsma. Nincs ezen mit csodálkozni, hiszen sok volt az erdő, mező, amennyit csak
kívánsz, ember meg kevés volt, akkor hát miért kéne hányadokat fizetni a földért, ha
mindenki vághatott magának elég fát, építhetett házat és lehetett mindnek saját földje.
De szomszédunkban élt a Német és a Moszkovita is. Egyiknek is, másiknak is szúrta a
szemét a mi gazdagságunk – hogy a kólika essen beléjük, bizony el akartak minket zavarni a
szülőföldünkről. Védekeznünk kellett, ahogy a Király mondja – „gyerünk megvédeni” –, de
lám, nem mindenki megy, bizony kevesen mentek csak. Elkergették azt a Moszkovitát és a
Németet, de hogy azoknak a feleségei és gyermekei, akik elmentek a háborúba, meg
tudjanak miből élni, hát a mi Királyunk ilyen jogot írt elő: „Ezek, akik nem akarnak saját
földjük védelmére kelni, munkálják csak meg azoknak a földjét, akik mindünk szabadságáért
és boldogságáért vereksznek meg”. Sokáig így is volt: egyesek a területünket védték, hadba
jártak, mások pedig hol szántottak, vetettek, hol kaszáltak, hol arattak. És ebből származott
aztán az a dézsma. Gondoljátok csak meg magatok: meg lehetett-e igazságosabban csinálni,
mint annak idején a mi Lengyel és Litván Királyunk tette?
De aztán, amikor a Moszkovita és a
Német csellel legyőzött bennünket és megkezdődött a moszkvai kormányzás, hát minden
ördögivé vált. Így vezette be a moszkovita minálunk a saját kormányzását: „te paraszt, adjál
katonát, te muzsik, fizesd az adót, de a dézsmának valót is termeld meg, vagy fizess helyette
hányadot a kincstárba!” Hogyan is lenne itt igazságosság, ha mindent, ami csak nehéz, a
muzsik vállára terhelnek, ha az utolsó bőrt is lenyúzzák róla, elverik és még sírni sem
hagyják!
A muzsikok aztán magukhoz tértek, látták, milyen rossz a helyzet, nosza gyerünk,
keljünk fel Kościuszko vezetésével, aki pedig ezt mondta: „Ha már a parasztok maguk akarják
megvédeni a földjüket, hát ne szolgáltassanak dézsmát és ne fizessenek a kincstárba adót a
földjükért!” Nos, ez az igazságos! Hát igen, a moszkoviták annak idején betiltották Kościuszko

kiáltványát, nehogy az összes parasztot felkelésre bírja. Azért is verték le a moszkoviták
Kościuszkot, hiszen ha minden muzsik baltát, kést és kaszát ragadott volna, a moszkovita
még felkelés nélkül is elkotródott volna innen, mi pedig egyszer s mindenkorra szabadokká
lettünk volna.
Ebből a levélből is láthatod, hogy az uraság és a hatalom parasztjai nem kell, hogy
dézsmát fizessenek az uraság, vagy földadót a kincstár számára, hiszen ez a föld a miénk; de
amikor háborúra kerül sor szabadságunkért a moszkovitával, akkor azonnal mindenkinek el
kell mennie abba a háborúba a moszkovita ellen. Azért, hogy minél gyorsabban kergessük el
a moszkovitákat a kutya kormányukkal, és hogy a muzsik soha, senkinek, semmilyen dézsmát
ne kelljen szolgáltasson, ne fizessen abba a kincstárba semmiféle adót, hogy népünk egyszer
s mindenkorra legyen boldog és szabad. És ha valaki arra akar majd rábeszélni, hogy
másképp cselekedj, légyen az akár az intéző, az elöljáró, vagy az uraság, ne hallgassatok rá,
mert az biztos, hogy csaló, aki a cár, vagy a földesúr pénzéért örökre vesztedet akarja.
Jaszka, Vilnó környéki gazda
unquote
26 éves volt, amikor felkasztották, húsz másik kivégzett társával együtt a kaszárnya
területén kaparták el és öntötték le mésszel. (Innen a Muravjov kormányzóra ragasztott
hóhér ’előnév’. A nemes származású Kalinouszki golyó általi halálos ítéletét ő változtatta
kötélre.) 2016-ban a vilniuszi várhegyen két földcsuszamlás is történt, a helyreállítási
munkálatok során kerültek elő a tetemek, melyek némelyikét csak nagyon nagy nehézséggel,
részint kizárásos alapon sikerült beazonosítani. 2019. november 22-én temették (el, nem
pedig újra) Vilniuszban mindannyiuk földi maradványait litván és lengyel katonai
tiszteletadással. Az esemény akkora volt, hogy még a hivatalos Belarusz is kénytelen volt
képviseltetni magát, igaz, nem államelnöki szinten, mint Lengyelország és Litvánia, hanem
miniszterelnök-helyettesin. Sokezres tömeg utazott ki, köztük legalább harminc személyes
ismerősöm. És annyi fehér-piros-fehér zászló volt, hogy én nem is értem, hogy tudta az itteni
állami tévé azt mind kivágni a felvételekről. Profik. Egyértelmű előjátéka volt ez már a
rákövetkező év augusztus 9-én kezdődött tömegtüntetés-sorozatnak. Szeptember óta pedig
a belarusz tévében szinte kizárólag orosz „migránsok” dolgoznak…
Kalinouszki leghíresebb idézete: „Nem a nép van a kormányért, hanem a kormány van
a népért”. Az 1991-ben alapított „Reszpublika” című kormánylap logója a kezdetektől
tartalmazza ezt a jelszót, igaz, az évek során egyre kisebb és kisebb betűtípussal. Mára két
milliméternél is kevesebb jut neki: ha a régi szemüvegemmel megyek be a könyvtárba,
megnézni, hogy egyáltalán meg van-e még, talán észre sem veszem… A könyvtárosok
rendkívül segítőkészek voltak, maguk is kíváncsian kutatták, hogy melyik is az az újság, és
végigkövették a töpörödési folyamatot. 🙂
Mert Kalinouszki tétele valahogy nem jött be. Se itt, se ott. Pont fordítva van,
legalábbis egyelőre. Itt legalább van kormány, nagyon rossz, de van, miközben a budapestit a
legnagyobb jóindulattal sem lehet kormánynak nevezni, hiszen amit művel, minden, csak
nem kormányzás.

 

Címkép: 2019. november 22-én temették fehér-piros-fehér zászlókkal