Márki-Zay: Végigcsinálom és győzni fogunk

Posted by

Ónody Molnár Dóra
>Jelen Média

>Szakaszhatárhoz értünk, az elmúlt hónapok után most először érzem azt, hogy mindenkiben tudatosult, a Fidesz lesz a legfontosabb ellenfele – nyilatkozza a Jelennek Márki-Zay Péter, az együttműködő ellenzéki pártok kormányfőjelöltje, akivel az interjú során beszéltünk belső ellentétekről és ellentmondásos nyilatkozatokról is.
Vannak, akik azt mondják, az utolsó jó napja az volt, amikor megnyerte az előválasztást, azóta folyamatos lejtmenetben van. Minek tulajdonítja az elmúlt hónapokat, és van-e valami, amit másképp csinálna?

Az előválasztásra valójában most fogunk pontot tenni. Lezárjuk a még nyitott kérdéseket, a pártokkal döntünk az országos listákról, méghozzá a választók akaratának megfelelően. De ne becsüljük alá, ami eddig történt, mert az idő azzal telt, hogy fölépítsük a kampányt, legyen profi kampányközpontunk, megteremtsük a működés személyi és tárgyi feltételeit. Ezek nem látványos folyamatok, ám önök is láthatják, a központ tele van emberekkel, akik mind-mind velünk dolgoznak. Meg kellett állapodnunk a pénzügyi forrásokról, amelyekből el tudunk kezdeni kampányolni, például plakátokat nyomtatni, de persze plakáthelyek is kellenek, csak ma Magyarországon azok döntő többsége is a Fidesz kiváltságosainak kezén van. Ennek ellenére már láthatják az üzeneteinket a választók, és ebben is rengeteg munka van, komoly előrelépés. Az ellenzék meg fogja nyerni a választást, és leváltja Orbán Viktort.

Ugyanakkor a Medián legutóbbi felmérése szerint az emberek nagyobb része gondolja azt, hogy Orbán marad. Nem érzi úgy, hogy vészesen elkéstek?

Én meg azt látom, hogy az ország többsége változást akar, és ezt tartom mérvadónak. Félreértés ne essék, figyelek a kutatásokra, de emlékszem arra is, hogy még a legmegbízhatóbb műhelyek sem álmodták meg előre, hogy megnyerem a hódmezővásárhelyi polgármesteri küzdelmet vagy az előválasztást. Szóval, a klasszikus mondás újra igaz: nem közvélemény-kutatást, hanem választást kell nyerni. És ezt a választást is meg lehet, meg is fogjuk nyerni.

Sokaknak nem tetszik, hogy a közös listaállítás során a hat együttműködő párt megakadályozta, hogy legyen egy hetedik frakció is. Vannak, akik úgy vélik, hogy az előválasztáson – az ön szóhasználatával élve – „leváltott” ellenzék tulajdonképpen ezzel azt üzeni, hogy a választás elveszítésére készül.

Valóban van ilyen aggály némelyekben, nem tagadom, de ezt a hangulatot meg kell fordítanunk. És sikerülni is fog, az elmúlt hónapok után most először érzem azt, hogy végre vége az egymásnak is oda-odaszúrunk megúszhatatlan korának, világos, hogy mindenkinek a Fidesz lesz a legfontosabb ellenfele. Ha ez valóban így van, ahogy érzem, akkor Orbán Viktort le tudjuk váltani.

 

Nem érzi úgy, hogy belesétált a pártok csapdájába az előválasztási győzelem eufóriája után, amikor leállt alkudozni? Mintha a tábornok lement volna a kantinba egyezkedni – vagy, hogy egy életszerűbb fordulattal éljünk, kissé arra emlékeztet ez, amikor Karácsony Gergely az előválasztás két fordulója közt Hódmezővásárhelyre utazott tárgyalni. Eleve vesztes szerep.

Feltéve, hogy mindenféle lényegtelen ­presztízs­s­zempontokat méricskélünk a közös cél, Orbán leváltása helyett. Nemcsak Gergő jött, legutóbb Jakab Péter járt nálam, éppen annak megerősítésére, hogy Orbán rendszerét csak együtt tudjuk legyőzni. Ennek érdekében minden olyan kérdésben hajlandó vagyok engedni a pártoknak, ami nekik fontos, ilyenek a listás helyek például. És ők, úgy látom, mindenben hajlandóak lesznek engedni, ami nekem fontos ahhoz, hogy Orbánt legyőzzük. Így áll össze az egység Magyarországért. Ha ezeket az elvszerű kompromisszumokat megkötjük, és mostantól kezdve együtt küzdünk, akkor a választást meg lehet nyerni. Meglesz a közös lista, a közös jelöltek, a közös kampánystratégia. Mostantól minden adott lesz a győzelemhez. A kampány pedig felpörög.

De az talán magyarázza a pártok szempontjait is, hogy az előválasztáson önt támogatók, az Anker-közben tömegével megjelenők nem azért szavaztak önre, hogy alapítson egy újabb pártot.

Ez jó észrevétel, de én nem is akarok most mindenáron új pártot alapítani. Fogunk majd, ezt az ellenzéki győzelem részének tekintem, de most nem ez az elsődleges. Később ez megkerülhetetlen lesz, mert hosszú távon az országnak is érdeke, hogy legyen egy tisztességes, nyugatos, jobbközép párt a Fidesz helyett, kell, hogy az Európai Néppártnak legyen magyar tagpártja. De rövid távon Orbán leváltása az ország kiemelkedő érdeke, s én ennek rendelek alá mindent.

A Néppártos vízióját az erre aspiráló Jobbikkal is meg kell beszélnie.

A Jobbik tiszteletre méltóan nagy utat tett meg, de nem mindenki látja ezt végigjártnak, még nem fogadta be a nemzetközi közösség, az Európai Néppárt sem nyitott még felé, de mi természetesen támogatjuk őket abban a törekvésükben, hogy a szélsőségesség minden vádját le tudják mosni magukról. Ma Magyarországon csak két szélsőséges párt van, a Fidesz és fiókszervezete, a Mi Hazánk Mozgalom. De ettől még a Jobbik törzsszavazói bázisa és a volt fideszes, MDF-es és KDNP-s szavazók értékrendjükben eltérő közösséget alkotnak. Ezt a közösséget is meg kell szervezni, és nagyon sokan vagyunk, akik hisznek egy ilyen polgári közösségben. Egyébként meglepődve tapasztaltam, hogy az egykori SZDSZ konzervatív liberálisai közül mennyi volt kulcsszereplő is ezt az értékrendet vallja. Szent-Iványi Istvánt említhetem például, aki Pálinkás József pártjának oszlopos tagja és szakértője, most pedig az ellenzéki árnyékkormánynak a külügyekért felelős ­koordinátora. Szóval fontos ennek a közösségnek a megszervezése, de nem annyira, hogy az egységet ezzel megbontsuk. Ezt tehát készséggel elengedem, alárendelem a közös célnak, Orbán leváltásának. A választási győzelemhez szükséges legfontosabb szempontokat azonban nem engedem, nem is engedhetem el. Ilyen az, hogy milyen nevek vannak az ellenzéki közös lista látható helyein, ragaszkodom az euró bevezetéséhez, továbbá azt is gondolom, hogy a cigányság képviselete is forradalmi változás lesz a Fidesz világával szemben, amely csak egyetlen cigányt tudott fölzárkóztatni, Farkas Flóriánt. A Fidesz alamizsnáért szavazatokat akar vásárolni a cigányságtól, mi képviseletet biztosítunk a számukra. A középosztály jövőjét ígérjük a magyar cigányságnak.

Sikerül betartani azt a kormányfőjelölti vitában tett közös ígéretet, hogy három roma legyen a listán befutó helyen?

Igen, ebből sem vagyok hajlandó engedni.

Az imént szóbotlás volt, hogy Szent-Iványi István kapcsán árnyékkormányt említett? Most lesz árnyékkormány vagy sem?

Valóban, én gyakorta használom az árnyékkormány kifejezést, hiszen a legtöbbünk fejében ez él akkor, amikor az ellenzék kormányzóképességét megjelenítő és a szakmai álláspontját kommunikáló szakemberekről beszélünk, de ezek nem kormányzati pozíciók. Nem is fogunk osztogatni pozíciókat. Ez alól egyetlen kivétel van, Hadházy Ákos, aki az elszámoltatás és a korrupció felszámolásának felelőse lesz.

Tehát várható, hogy nem fogják a jövőben egymást támadni, de egyfajta támadás, kiváltképp kampányhelyzetben az is, ha valamelyik párt nem tesz bele apait, anyait. Most, a népszavazási aláírásgyűjtés során, van ilyen érzésünk.

 

Kedves Olvasónk, ennek az érdekes cikknek még nincs vége!

Ha továbblép a teljes cikk elolvasásához, akkor hozzájárul a Jelen szerkesztőségének fennmaradásához. Az előfizetésért cserébe színvonalas elemzéseket, interjúkat, riportokat és publicisztikákat kínálunk.

Kérjük, fizessen elő a Jelen nyomtatott vagy online változatára!