A Megasztár egykori zsűritagja cáfolja Oláh Ibolyát

Posted by

„Fontosnak tartom elmondani, hogy ebben az interjúban Oláh Ibolya nem mond igazat a Megasztárról. Minimum mellébeszél és mismásol. De ennél határozottabban is állít dolgokat, amelyek egész egyszerűen nem úgy történtek. Rég volt már ez a produkció, de annyira még nem régen, hogy ne emlékezzünk jól a részletekre.

Piszok tehetséges előadónak tartom, és tartottam akkoriban is őt, ám minden mosdatás ellenére egy mentálisan instabil ember, és ezzel a jelenséggel annak idején naponta találkoztam, sőt küzdöttem is, akárcsak a stáb több tagja. Az, hogy hogyan vette az akadályokat, az jobbára rajta, azaz az »állapotán« múlt. De ugyanígy, a maga módján élte meg az eseményeket minden egyes versenyző (mert ott ők versenyzők voltak, vállalva a megmérettetést és a megterhelő feladatokat a remélt cél, általában egy életminőségi ugrás érdekében). Mára Ibolya sokat változott, de nem tagadja meg a múltbéli karakterét – csak remélem, hogy már egyre kevesebb sérülést okoz önmagának. De kikérem magamnak, hogy visszamenőleg a műsorkészítőket okolja a nehézségekért, amiket átélt.

Megasztárban sosem volt rasszista vagy más megkülönböztetés, nem volt részrehajlás, sem a műsor, sem más érdekében, nem volt csalás és manipuláció. Ez a műsor egyszerűen működött, siker volt, és mindennek csak egy részben voltunk okozói mi, alkotók, a másik részt a versenyzőknek, a harmadikat pedig a közönségnek, a Megasztár jelenségre való felfokozott érdeklődésnek (ami kiszámíthatatlan volt) köszönhetjük. Szó szerint szerettük ezeket a fiúkat és lányokat, talán jobban is, mint amennyire a feladatunk ezt elvárta tőlünk. Személy szerint azokban az időkben szinte együtt éltem, összenőttem velük, örültem a sikereiknek és elszomorodtam akkor, amikor valamelyikük kiesett, pedig ez törvényszerű volt, a játékszabály része. Épp ezért ismerem a munkafolyamatokat, és én jól emlékszem a részletekre, egyenesen érzelmileg is kötődöm sok mozzanathoz. Ezért tudom, hogy sorakoznak az igaztalan kijelentések az interjúban. Mindazonáltal a dalválasztás és a dalok kiállítása volt az elsődleges feladatom (a zsűri szerepkörömön túl), ezért erről akarok főként nyilatkozni. Őszintén kijelentem, mint ahogy tettem már korábban is, hogy nem volt semmilyen szándékosság és irányítottság a dalválasztásban. Mindenkinek lehetősége volt megjelölnie az előadandó dalát, és az, amennyiben a műsor előre meghatározott tematikájához passzolt, rendre elfogadást is nyert.

Emellett szívesen javasoltam dalokat, amelyekkel nem egyszer sikerült nagyot dobniuk egyes előadóknak. És néha erre rá is kényszerültem, amikor valamelyik versenyzőnek egyszerűen nem volt semmilyen ötlete. Ibolya tipikusan ilyen volt. Alapvetően nem volt együttműködő, gyakran flegma és ellenséges volt minden jó szándékú megnyilvánulásunk ellenére is. Mindazonáltal elsősorban az ő segítésére tettem javaslatokat a dalokkal kapcsolatban, amikből minden egyes alkalommal ő maga választott (hangsúlyozom: miután neki nem volt semmilyen ötlete). Ez annak idején köztudomású és »elfogadott« volt, mint olyasmi, ami a »nehéz természetével« együtt jár. Ha tehát emlékezetes performanszai voltak, azokhoz ilyen módon akaratlanul is hozzájárultam. (Talán volt, hogy megköszönte.) A stáb körüludvarolta, segítette, támogatta, néha mindenkinél több figyelmet kapott – ha másért nem, hát azért, mert a labilitása nem egyszer egyenesen veszélyeztette az élő műsort.

Pierrot, az egykori zsűritag

A Partizán-interjúban ennek ellenére teljesen más színben tünteti fel az akkori körülményeket, a vele és a többi versenyzővel való bánásmódot, és bár a hozzáállása most is instabil, a jobbára provokatív kérdések végül mindig abba az irányba billentik el a bizonytalanságát és a határozatlanságát, hogy valami enigmatikus vagy direkt kritikát fogalmazzon meg a műsorral kapcsolatban. Ezzel szemben az Aczél Gergő (döntős versenyző) által írt könyv, ami a műsorral egy időben született, sokkal pontosabb képet mutat a Megasztárról, helyet sem hagyva a mostani interjúban (és a nemrégen készített Megasztár-emlékműsorban) felmerülő feltételezéseknek – amelyeket egyébként a készítők maguk is azonnal cáfoltak a nekik rendelt epizódban (amelybe a Partizán szerkesztőitől meghívást kaptam, de a vírushelyzet miatt nem vállaltam a szereplést).

Fogalmam sincs, hogy más műsorban, vagy akár a Megasztár későbbi évadjai során hogy történtek a dolgok, de igen jól emlékszem az első két műsorfolyamra, mert az én életemben is jelentős esemény volt. Épp ezért még egyszer határozottan cáfolom azokat az állításokat és utalásokat, amelyeket Oláh Ibolya az interjúban a műsor manipulatív, megkülönböztető, inkorrekt jellegére tesz. Nem ebben a szakmában mozgok már, nem a mundért védem, de egyszerűen felháborít az az igazságtalanság, ami nem elsősorban engem, de egy tucatnyi lelkes, tiszta szándékú, egykori munkatársamat is érinti. Jó lenne, ha Ibolya is megmaradna a kedves emlékeink között” – írta közösségi oldalán.

%d bloggers like this: